Bevezetés a permakultúrába tanfolyam



Mikor
2012. április 20-22, péntek délutántól vasárnap estig

Hol
Hosszúhetényben



Mit
A tanfolyam célja, hogy ízelítőt kapjunk a Bill Mollison által kidolgozott permakultúra rendszerekből: megismerkedünk az elvi és etikai alapokkal és tervezési szempontokkal, megnézzük a gyakorlati alkalmazhatóságokat, valamint gyakorlati tapasztalatot szerzünk saját kézzel végzett feladatokon keresztül. A mostani tanfolyam során ezen kívül külön részt szánunk a közösségépítés kérdésköreire – az egyén és a közösség viszonya a permakultúrában, vidéki és városi permakultúra, közösségi gazdálkodás stb.

Kiktől

A tanfolyam során 4 oktató fog minket ezen az izgalmas úton vezetni: Baji Béla, Baranyai Vitka, Köblös Dávid, Székely Gergő.


Kiknek
A tanfolyamot amolyan 30 km-es tanfolyamként szeretnénk megtartani, aminek az a lényege, hogy a résztvevők a szűkebb régióból érkezzenek. A célunk ezzel az, hogy az általános permakultúrás ismeretek mellett konkrét lehetőséget biztosítsunk, hogy a helyi emberek megismerjék egymást és együtt gondolkodjanak arról, milyen lehetőségek vannak helyi együttműködések, hálózatok létrehozására.

A résztvevőktől azt várjuk, hogy a teljes tanfolyamon legyenek jelen, más megkötés nincsen.

Mennyi
A részvételi díj x és y Ft között mozog. (A fórumon jogász tanácsára ezt nem tesszük közzé, privátban megtudható.) A résztvevők a lehetőségeikhez mérten választhatják ki a konkrét összeget. A díjakból az oktatók útiköltségét, a (szerény) honoráriumot és ha elegendő pénz van, akkor az étkezéseket is fedezzük. Ha ezek után még marad is, akkor azt jövőbeni permakultúrás tevékenységekre fogjuk fordítani.

Lehetőség van arra is, hogy valaki ellenszolgáltatással kiváltsa a részvételi díjat, részben vagy egészben. Olyasmikre gondolunk, amiket a tanfolyamon konkrétan tudunk hasznosítani, pl. nagyobb mennyiségű élelem, jóga- vagy egyéb hasonló óra tartása a csoport számára, vagy bármi egyéb, ami eszetekbe jut. Keressetek, megbeszéljük.

Jelentkezni e-mailben vagy telefonon lehet nálam: Pandur Zsanett, zsanettkukacrhesapontcom.

A tanfolyamot kb. 15-20 résztvevővel képzeljük. A jelentkezéseket alapvetően beérkezési sorrendben fogadjuk, egyetlen kivételt ez alól a hosszúhetényi helyi lakosok képeznek, ők ugyanis elsőbbséget élveznek. Legyen február 29. az első jelentkezési határidő, akkor majd összesítünk, hogy hányan gyűltünk össze.

 A tanfolyamon készült képek