EcoVitka
Egy olyan környezetben élek, ahol igazi kihívás szoptatós anyának lenni
- Betűméret: Nagyobb Kisebb
- 3086 megjelenés
- 12 hozzászólás
- Nyomtatás
- Könyvjelző
A minap voltam gerinctornán. Végre eljutottam. Mióta a kis tejcsikapitánó megérkezett a szoptatás az egyik kulcstevékenysége a napjaimnak. Igény szerint szoptatom, így sokat kell varázsolni, hogy nélküle csináljak bármit is.. Amikor szól, kap enni. Eddig semmi baja nem volt a hátamnak (legalábbis nem fájt), de amióta a gyermek túlszaladt a születési súlya dupláján, azóta érzem, hogy van hátam.
Most azonban nem a hajlott hátamról lesz szó, hanem egy olyan történetről, ami a gerinctornán inspirálódott.
Ott találkoztam egy szomorú nagymamával. A szeptemberben szült lánya szeretné kizárólagosan szoptatni a kisfiát. A védőnő azonban megállapította, hogy a kicsi nem gyarapszik elég gyorsan.
"A lányom már sírt ma. Nem szeretne tápszert adni a gyereknek." - mondta a nagymama, aki szintén azt találja előnyösnek, ha az első időben csak anyatejet kap a kisbaba.
Valóban nem elég a tej???
Az az érzésem, hogy ha hagyom magam, hogy bedaráljon a rendszer, most én is itt tarthatnék. A kórházi protokol és a mainstream szokásrendszer apasztotta anyáink tejét és nővéreink tejét apasztja még ma is.
Cukros tea.
Cukros víz.
Víz.
Be fog sárgulni.
Ha besárgul annak beláthatatlan következményei lesznek. Agykárosodás. Katasztrófa.
A szülésznő volt az egyetlen ember a kórházban, aki szoptatási tanácsot adott. Többnyire kéretlenül. Nem mintha nem lett volna tanácsra szükségem, de azt már az elején levágtam, hogy nem egészen olyan segítséget kapok tőle, mint amire szükségem van. Az első lépése a kiscsikó születését követően az volt, hogy beleavatkozott a kettőnk dolgába. Babácska elszántan araszol a cici felé, már megtalálta csak még valahogy a szájába kell vennie. A türelmetlen asszonyság hírtelen megragadja a csepp kis koponyát az egyik kezével, a mellemet a másikkal és mint a patent két felét, hevesen összepasszintja. Ágyesz-bugyesz. Két tenyerét még elégedetten leporolta, majd dolgára sietett.
Egy külön szobában, a kórház egyetlen családi szobájában volt szerencsénk meghúzni magunkat a szülést követően. Az újdonsült szülőpár a kis csöppséggel, teljes nyugalomban. Azaz majdnem teljes nyugalomban.
Első próbálkozások a kórházban.
A protokol szerinti cukros víz (szomjúság oltására és a sárgaság elkerülésére) szerencsére nem gurult le egy csepp sem az új szülöttünk torkán. Ebben a kórházban szokás a teázatás, tápszerzés, de ha az édesanya úgy kívánja, van lehetőség ezek elkerülésére. Az édes anya úgy kívánta. Ám arról nem szóltak előre, hogy folyamatos rábeszélés és érzelmi zsarolás követi a teáztatás elutasítását.
A fent említett szülésznő napjában többször is ellátogatott hozzánk és komolyan mondom, hogy tejcsikapitánó is mindig akkor váltott egy árnyalattal erősebb sárgára. Annak ellenére, hogy a szülés elött tájékozódtam és készültem a szoptatásra, néha bizony meginogtam. A kolosztrum elnevezésű nedü, ami az első napokban jön egy frissen szűlt anya melléből parányi mennyiség és nem kifejezetten tápláló. Inkább az immunkrendszer megerősítésére hivatott és a gyomor felkészítésére. A valódi tejtermelés megindulásához 2-3 napra is szükség lehet. Természetes ha picikét csökken a súly, természetes, ha picikét besárgul egy újszülött. Készül a teste, üríti ami már nem kell. A lényeg, hogy kitartóan engedni kell szopizni a babát. Én így tudtam és Gergőnek köszönhetően sikerült is ehhez tartani magam.
Ugyanis Gergő nélkül bizony lecsúszott volna a cukros víz. Mert hajlamos vagyok konfliktuskerülő lenni. Ráadásul nagyon komoly, rémisztő szavakkal dobálózott a szülésznő. Gergővel már szinte vitatkoztunk azon, hogy lehet, hogy mégis az érzelmi terrort alkamazó kórházi szeméyzetre kellene hallgatni. Hiszen egy sokat látott szülésznőnek mégiscsak több tapasztalata van. Senki nem hal bele egy kis cukros víbe. Elvégre is a gyermekünkről van szó. Erről a csodás piciny csöppségről. Nem hagyhatjuk, hogy belebetegedjen az éhségbe, szomjúságba vagy a sárgaságba.
Végül egy majdnem dulakodássá fajult incidens során csak lenyomott a gyermek torkán 2 korty forralt vizet a hölgyemény. Ő elégedetten távozott, mi pedig kissé bosszúsan, de megkönnyebbülve sóhajtottunk fel, hogy ennyivel megúsztuk.
Szoptató édesanyákkal beszélgettem sokat a szülés elött és kikérdeztem azokat is akiknek meghiúsult a szopatási kísérlete. Olvastam egy rakás könyvet is. A leghasznosabbnak a Szoptatás női művészete címűt találtam. Ezt a La Leche Liga adta ki. A kórházban (Gergőn mellett) ez mentett meg attól, hogy már csírájában tönkre legyen vágva az a törekvésem, hogy a gyermekemet az élete első legalább fél évében kizárólagosan szoptassam.
Első napok otthon. A kölök mást se csinált, csak evett, evett, evett és aludt.
A fiacskánk majdnem visszaszedte a születési súlyát mire hazaérkeztünk. Az igény szerinti szoptatásnak köszönhetően a tejcsi szépen fokozatosan elkezdett termelődni. Ma, két és fél hónap után továbbra is szépen gyarapodik a kölök. Olyannyira, hogy alig bírom megemelni, hurcibálni, rakosgatni. A hátam is beleszkad.
Mindez persze sok tanulással járt. Mindkettőnknek rá kellett hangolódnunk a témára és egy IBCLC szoptatási tanácsadó segítségét is kikértem, aki abban segített, hogy fájdalommentessé váljon a szoptatás. Közben folyamatosan kaptam kéretlen tanácsok özönét. Sokan, beleértve a védőnőt is, arra ösztönöztek, hogy tartsak be egy napirendet, szoptassak csak háromóránként, adjak néha teát, vizet, stb.
Eközben a védőnő mérleggel üldözte a kisfiamat, mert 2 hetesen még olyan vékonykának látszott.
Mérjem minden nap.
Mérjem mennyit eszik egy szopizás alatt. (Melyik szopizás, amikor 10 perc múlva bealszik vagy amikor órákig szopizik? Igen ilyen is volt az elején. A rekord a 4 órát súrolja.)
A LL Ligás könyv szerint ha a kisbaba naponta legalább 3 db 200 Ft érme nagyságának megfelelő mennyiségű kakit produkál, akkor szinte biztos, hogy elegendő mennyiséget eszik. Azon kívül, hogy nem volt olyan nap, hogy ne lett volna ennyi széklete, még apró kis túró szerű megemésztetlen tejcsi is megfordul a kakijában. Ez nekem világosan bizonyítja, hogy elegendő táplálékhoz jut. A másik bionyosság számomra, hogy olyan nehéz lett a kis tejbetök, hogy gerinctornán kötöttem ki. Az állandó méregetés egy felesleges stresszforrás.
Apropó, stressz. Nekem szilárd meggyőződésem, hogy a legfőbb ok, amiért sokaknak elapad a teje, vagy épp nem lesz elegendő, az a stressz. Egyszerűen ha valaki bizonytalan, akkor nagyon könnyű belerántani ebbe a félelmekkel túlfűtött ördögi körbe. És azt gondolom, hogy ez a cukros teával kezdődik és a 3 óránkénti szoptatásban csúcsosodik ki. A vicc az, hogy nem kell az órát figyelnem és mostanra mégis valahogy 2-3 óránként éhezik meg a gyermek. Egyszerűen csak hagyni kell a dolgokat folyni a maguk medrében és bízni abban, hogy az újszülött jobban tudja, hogy mikor mire van szüksége.
Hú órákat tudnék még lamentálni erről a témáról, de egyrészt valamikor aludnom is kell, másrészt meg nem szertném túl hosszúra nyútani, hogy el is olvassátok.
Szóval ilyen dolgok foglalkoztatnak mostanában. Most kiskertész és csirkpásztor helyett permama vagyok elsősorban. Talán erről fogok mostanában többet írni.
Kíváncsi vagyok arra, hogy te mit gondolsz a témáról és milyen tapasztalataid vannak.
Szertettel, Vitka
Hozzászólások
-
2015 nov. 20, péntek
RE:tapasztalat nálunk
Gergő karizmai egész jól bírják. Az enyémek már kicsit kevéssé.
Igen, igen 2 m-es a gyerekágy. Varrtam neki egy kis babafészket, amit kb az első másfél hónapban használt, de aztán arra is "lusta" lettem, hogy abból ki-be pakolgassam. Így tudok a legjobban aludni, meg azt gondolom, hogy a kölök is. Arról nem is beszélve, hogy az éjszakai ébredések is sokkal egyszerűbbek így, hogy mi is a gyerekágyban alszunk. És gyakran be is alszom szoptatás közben, így maximalizálva a pihenés mennyiségét.
Nektek mikor is született a lurkó? -
2015 nov. 20, péntekNálunk hasonlóan működik a dolog. Mondjuk a gyerekkuckót a háta mögé pakolt tollpárna képezi. Egy ideig megpróbáltuk hálózsákban altatni, de az utóbbi 2 hétben nem is láttam a 2 db hálózsák egyikét sem. (úgylátszik a zoknimanó profilt váltott :O)
Ajsa 8 hetes már, 4,3 kiló – folyton izeg-mozog, tekeredik, nyújtózik, kész művészet kézben tartani
Apropó: ismered a légvédelmi sziréna hangját? -
2015 nov. 20, péntek
Légvédelmi sziréna, hehe
Akkor ti is jól szórakoztok! -
2015 nov. 20, péntek
Te jó Isten, mik vannak! Ezek szerint nekünk szerencsénk volt, mert rögtön szülés után már tették is cicire a gyereket. Talán egyszer kapott tápszert, mert nehezen indult be a tej. Az első gyereknél az elején még használtunk mérleget (vajon mennyit evett), de egy hét után hagytuk a francba, a másodiknál meg olyan lazák voltunk, hogy hajaj..
-
2015 nov. 20, péntekÉn is szoktam azon merengeni, hogy ilyen szokásrend mellett, ami a magyar kórházakban/védőnők és gyerekorvosok között általános, csoda, hogy van még akinek megy a kizárólagos szoptatás. Nekem még egy olyan tapasztalatom volt, hogy az idősebb rokonok fejében viszont teljesen vicces káoszban van egymás mellett a beléjük szocializált "rend a lelke mindennek" felfogás és a lelkük mélyén megbújó ősi tudás. Nagyon érdekes volt látni, hogy sokan először elkezdték mondani a háromóránkéntot, meg az aludjon rendesent, aztán fél órával később ugyanők elérzékenyülve megállapították, hogy egy kisbabának nyilván sehol sem jobb, mint az anyukája karján meg cicijé, ezt mindenki tudja. Tiszta tudathasadás lehet.
Amúgy engem legtöbb atrocitás a hordozás miatt ért, többször kaptam meg vadidegenektől az utcán, hogy majd nem nő meg rendesen, ferde lesz a gerince, nem tanul meg járni, nem kap levegőt, stb., stb... A legidegesítőbb (ilyen is többször volt), amikor még hozzá is nyúlnak az ember hátán a gyerekhez. Apropo, hátfájás. Nem tudom, mennyit hordozol Vitka, és hordozol-e még hason, de ha már megduplázta a gyerkőc a súlyát, akkor lehet, hogy azért fáj a hátad, mert túl nehéz a hasadon. Minket úgy tanítottak, hogy 6 kg körül érdemes váltani, és én is húztam-halasztottam, és fájt is a hátam. Plusz még egy tapasztalat: kb. ebben az életkorban éreztük legnehezebbnek a gyerkőcöt, mert nem a súly számít, hanem hogy milyen gyorsan változik. Később a 10 kg-os gyerek emelgetése kevésbé volt megterhelő, mint korábban a 7 kgos-é (mert akkor már sokkal lassabban nőtt). -
2015 nov. 23, hétfő
Köszi Zsuzsi, hogy megosztottad a tapasztalataidat. Nagyon megnyugtató, hogy a kis sózsákot nem fogom már olyan nehéznak érezni késöbb. Úgy legyen
Igen elöl hordozom. Már párszor volt háton, de mivel kíméleltlenűl jajveszékel a felkötésnél, amíg el nem indulunk, ezért inkább valahogy mindig előre sikerül kötni. Az gyorsabb és kíméletesebb. De a héten már többet fogok gyakorolni a hátrapakolással. Gergőre mindig hátra tesszük, de neki is csak segítséggel megy egyelőre.
A tudathasadás nekem is feltűnt. Minden téren. Hordozás, szoptatás, alvás, cumizás... Szerintem a betáplált dogma és az mély, ösztönös reakciók ütköznek ilyenkor. Biztos bennünk is van egy csomó ilyen, csak azt nem vesszük észre. Hehe. -
2015 dec. 09, szerda
Akkor - hogy teljesebb legyen a kép -, én mint idősebb rokon szeretnék hozzászólni. Tegnap volt 6 hete, hogy tervezett és engedélyezett otthonszüléssel nagyszülőkké lettünk. Amikor a lányom közölte a döntésüket, az első reakcióm az ijedtség volt, de jó sokat beszélgettünk aminek során nagyon sok mindent tanultam (3 gyerek megszülése után
), és a pontos adatok, körülmények ismeretében én is beláttam, hogy nem nagyobb a kockázat mint egy kórházi szülésnél. Sőt. Azok, akik otthonszülést választanak részt kell hogy vegyenek egy valódi felkészítő tanfolyamon, ami benne van az árban. Nincs borítékba rakott pénz, kórházi rendelőben, de "magánbetegként" fizetett vizitdíj, stb., de ami ennél is fontosabb, azokkal találkoznak hétről-hétre, akik a szülésnél is segíteni fogják őket, és nem vizsgálat van, hanem gyakorlati útmutatók pl. a szülési pozíciókról, a protokoll ismertetése és beszélgetés, ahol mindenki kérdezhet bármiről. A dúlák képesített szülésznők komoly kórházi tapasztalattal a hátuk mögött, akik azonban pont az általatok leírt visszásságok miatt más utat választottak.
A protokoll nagyon szigorúan előírja, hogy csak low-risk szülést lehet otthon "végezni", tehát az előzetes vizsgálatok ugyanúgy megtörténnek, házhoz hozzák a dopplert, a ct-t meg a szükséges sterilizáló eszközöket, illetve van egy környezettanulmány is, talán 6 héttel a szülés számított időpontja előtt. Na, nálunk ez volt a szűk keresztmetszet. Az egész nyarat és őszt végigépítkeztük, egy közel 100 éves házat újítottunk fel, építettünk át, sajnos nem permás módon, mert sietni kellett az ismert okok miatt. (a fórumról is ezért tűntem el)
A családlátogatás így is olyan lett, mint egy színházi előadás díszletekkel. Szerencsére a harcedzett dúlákat nem zavarta, hogy még nincs ajtó a fürdőszobán, vagy hogy a falon, plafonon kisebb (nagyobb) lyukak vannak Miután megitták a teájukat és elmentek, kihordtuk a bútorokat és folytattuk a glettelést, festést, padlózást, stb.
(sajnos hozzászólásban nem tudok képet feltölteni, nem engedi a rendszer)
Aztán mire kellett, lakhatóvá vált a ház. Persze még messze nincs kész, de most nem is ez a lényeg, hanem hogy a baba otthon születhetett, békében, szépen, amikor eljött az ideje. Oxitocin és gátmetszés nélkül.
(kép itt: http://levelekitthonrol.blogspot.hu/2015/10/megerkezett-az-uj-tema.html)
Tudom, hogy nagyon nagy szerencsénk van, de ezekről a pozitív esetekről nem szólnak a hírek, csak arról, hogy Palya Bea majdnem elvérzett, hogy Hódmezővásárhelyen februárban meghalt egy baba otthonszülés közben. És arról sem tudunk, hogy a kórházakban született egészséges babák és mamák mennyi felesleges torturának, rossz szokásnak vannak kitéve. Mint ahogy egykor mi is, csak nem tudtunk róla, hogy nem az a szokásos menete a dolgoknak. És az orvosok, akik most dolgoznak, tanítanak, már nem láthattak, nem asszisztálhattak otthonszülést, számukra is a kórházi gyakorlat a természetes. Azt hiszem, ez a magyarázata a rossz gyakorlatnak, hogy amíg nagyrészt otthon születtek a gyerekek, addig csak asszisztálni, kísérni, támogatni kellett a dolgot, a kórházakban pedig elkezdték irányítani, dirigálni.
A dédmama számára nem volt meglepetés az unoka döntése, hiszen ő maga is otthon született, igazi apás szüléssel. A "lányt" elszalasztották ugyan a bábáért, de mire odaért, már megvolt a baba, köldökzsinór elvágva, apuka leizzadva
A hivatalos csatornákon szinte semmilyen információ nincs, a helyi gyerekorvos (barát, fiaink osztálytársak, haverok voltak) nem tudott róla, hogy van otthonszülés protokoll, a dúláknak ugyanolyan engedélyük van, mint neki. Orvos barátnőm, aki részt vett a protokoll kidolgozásában, nagyon rossz néven vette, hogy a lányomék ezt választották, és mi támogatjuk ebben. Ezekben az esetekben szó sincs pénzről, fafejűségről, ők tényleg azt hiszik, hogy kórházon kívül sokkal nagyobb a kockázat. Azért is reklámozom minden lehetséges fórumon, hogy van más kipróbált, jó példa is, hátha sikerül objektívabb képet rajzolni, hogy a leendő szülők döntéséhez kiegyensúlyozottabb információk álljanak rendelkezésre. Nagyon-nagyon sokat lehetne még erről írni, de akkor soha nem jutok el a szoptatáshoz
A baba tehát ideális körülmények között született, az első 2 napon rengeteget aludt, szopott amikor csak akart, aztán a 2 nap után elkezdett sírni is - mert éhes lett. Az anyukának lassabban indult el a teje, amitől persze ideges lett, ez pedig nem segített. Szerencsére az otthonszülés sem zárul le a baba világrajövetelével, az első 3 nap meglátogatják őket, tanácsot adnak, segítenek, majd ugyanúgy zárójelentést készítenek mint a kórházban. És tudtak címet adni, hogy hol született a környéken kb. ugyanakkor baba, ahol tejfelesleg van. kb. 3-4 alkalommal hoztunk 50-100 ml-t, amiből pótolták a hiányzó mennyiséget, az anyuka megnyugodott, idővel lett elegendő teje, most minden rendben van. Majdnem, mert a baba hasfájós, és ez a tünet főleg éjszaka jelentkezik. Tudjuk, hogy ez jórészt civilizációs betegség, legjobban a hordozókendőben való léttel, vagy a pólya-szerűen történő bebugyolálással sikerül javítani a helyzeten. Közben folyamatosan kapjuk a tájékoztatást a másik lányomtól, aki Afrikában él, dolgozik (humanitárius program a gyerekek alultápláltságának megszüntetésére). Az ő asszisztense is most szült (otthon, egyedül), és 3 hét után visszament dolgozni a babával együtt, tehát pontos értesülései vannak a viselkedéséről. Az éjszakairól is, mert 2 hete egy másik tartományba kellett menniük, ahol egy szobában aludtak, és tényleg aludtak. Ha a baba nyöszörgött, az anyja megszoptatta, és aludtak tovább.
Talán nem wishful thinking, ha azt gondolom, hogy az otthonszülés nem egyszerűen a hely kiválasztásáról szól, hanem arról, hogy a szülésnél, szoptatásnál is visszahozható a természet-szerű gyakorlat, ami ellentétes a gyorsítással, türelem kell hozzá, és bátorság, hogy bevállaljuk a lassabb gyarapodást, esetleg időszakos visszaesést is. Szerencsére a nyílt tér táborokban nemcsak új szerelmek létrejöttének lehetünk tanúi, hanem olyan gyerekek felnövekedésének is, akiket így nevelnek.
Éljen a permakultúra! -
2015 dec. 09, szerda
nagyon-nagyon hosszú lett, de kimaradt néhány fontos dolog:
- a baba saját igénye szerint szopik, nincs rákényszerített menetrend - de a szoptatások idejét, hosszát felírják, hátha kiderül belőle valami
- jó, ha az anyuka tudja, hogy ők, a szülők, vagy a nagyszülők milyen babák voltak. Nincs annál megnyugtatóbb, mint amikor a patikus dédmama közli, hogy bizony az apuka (magypapa) több héten keresztül csak 4 dkg-ot hízott, mégis ember lett belőle
- az egész család a gyerekágyban alszik, könnyebb éjszaka szoptatni, de van, hogy ordít, olyankor sétálni kell
- az otthonszülést a tb nem finanszírozza, 220.000 Ft-ba került + volt egy orvos is talonban (nem tudom mennyi vizitdíjat fizettek neki), ha mégis kórházba kellene menni -
2015 dec. 13, vasárnap
Csilla.
Köszi, hogy megosztottad a lányid sztoriját! Én is ottonszülést terveztem, de a fiam máshogy döntött és a szülés elötti hetekben keresnünk kellett egy orvost és egy kórházat, ahol a világra tudtam hozzni. Ez egy másik történet, aminek a leírásán már hónapok óta dolgozom és még nem értem a végére...
A lényeg: való igaz, hogy a bábával való rendszeres találkozások és a szülésfelkészítő tréningek nélkül valószínű, hogy én is jóval tájékozatlanabb lettem volna. Enélkül lehet, hogy bevszem a három órás mesét és ma talán a szívem szakadna bele ahogy a tápszeres cumisüveget nyújtom a babám felé.
Zsanett bátorító szavai is sokat segítettek. Amikor a kórházban voltunk Gergővel beszéltek telefonon és arra bíztatott bennünket, hogy ne vegyük be az ottani mesét, tartsunk ki. Már nem emlékszem a pontos szavakra, de erőt adott. -
2016 febr. 18, csütörtök
Isten hozott a klubban!
Gratulálok! Erős védekezőrendszert kívánok az EÜ dolgozókkal szemben! :-)
-
2016 febr. 18, csütörtök
RE:Isten hozott a klubban!
Nagyon jó, hogy most ilyeneket írsz!
tapasztalat nálunk
Vitka, mi hasonló cipőben járunk, amiket felsoroltál, akár a mi esetünk is lehetne.
Amit mi szülés előtt 2 héttel megtettünk: a kórházi protokoll része egy paksaméta aláírnivaló (amit általában a vajúdó nő orra alá dugnak, ő meg más tudati állapotban aláírja), amit bizony feleségem nem írt egységesen alá. Jó előre megegyeztünk néhány elvben, amihez tartani akartuk magunkat: pl. feleségem nem kaphat oxitocint a beindításra, nem vagdossák, és nem fektetik kővágópózba; az újszülött nem maradhat magára a dokinénivel arra az időre, amíg feleségem méhlepényezik és a nőgyógyásza kivizsgálja/varrja, ha szükséges; gyermekünknek nem szívják le a gyomortartalmát születése után. Nem itatnak vele desztillált vizet, teát, cukros vizet. Nem mossák le róla a mázt - majd megteszi feleségem másnap. A tejtermelés beállta előtt bármennyire is sír a gyerek, nem kaphat semmilyen tápszert. Stb.
Ezek egy része az aláírandók között szerepel, másrésze a szülés utáni protokollhoz tartozik, harmadik része pedig csak pusztán szokás, leginkább a csecsemőgondozók között.
Mindezek után volt azért meglepi: pl. a kádban szülés nem jött össze, mert este 10 után már nem lehetett további meleg vizet engedni a kádba, h meglegyen a 37 fok. Egyszerűen azért mert a tartály kiürült addigra, és este a mellékrendszereket lekapcsolja az automata :O
Másik: a gyerekorvos közli velem, h a mázt le kell mosni az újszülöttről, mert befertőződhet tőle. Vitatkoztam volna vele, h hamarabb fertőződik be a gyerek a törlőkendőről, amit odakészítettek neki, mint a máztól, de eszembe jutott, h jééé, hát már fél órája nincs meleg víz, és azt kénytelen volt elfogadni, hogy a gyerekemet, nem fogja hideg vízbe pakolni, mert nemcsak nagy pofám van, hanem dühösen is tudok nézni
Másik: csecsemősnéni szülés utáni reggelen kapásból tápszerrel indított volna, merthogy a gyerek éhezni fog, ha csak kolosztrumot kap, és ha sokat veszít a tömegéből, akkor nem engedik ki a kórházból. Asszony épphogycsak le nem üvöltötte a fejét. Egyrészt: a gyerek gyomortartalma nem volt leszívva - márpedig az elég tápanyag a kolosztrum mellé. Másrészt: a mi gyerekünk, mi döntünk arról, h milyen ételt kap, és punktum.
Védőnőnk igazi konfliktuskerülő nagymama: egy kicsit erősködött a gyerek étkezési/alvási rendjéről, de hamar belátta, h nekünk aztán beszélhet: a gyerek azt csinál, amire épp szüksége van. Asszonnyal megegyeztünk abban, h a gyerekünk nem kispályás, alig 8 hetes és szerzett már magának 2 rabszolgát
Hmm, órákig lehetne a tapasztalatokról cseverészni, de már csak egy fontos dolgot akarok leszögezni: Nincs mérlegünk. Neeeem, tényleg nem akarunk venni. Igen, tudjuk, h nem drága.
Gergő karizmai hogy bírják a strapát?
Ti is a 2 méteres gyerekágynál maradtatok?