Még mindig alig merjük elhinni, de elkészült a házunk, és már vagy két teljes hónapja itt lakunk az erdőkertünk közepén! Ezzel új korszak kezdődött az életünkben, és a kertében is. Véget ért az állandó ide-oda ingázás, a rengeteg csomagolás és logisztika. Azt már most érezni lehet, hogy sokkal gyorsabban alakul így a kert, és sokkal jobb döntések születnek attól, hogy itt vagyunk, és többet látunk belőle. Következzen egy kis összevissza összefoglaló, pár apróság és gondolat az első heteinkből, megérkezésünk örömére!

A permakultúra valahogy tényleg átformálta a gondolkodásunkat, és ez most, egy új élet berendezésekor, különösen hasznos. Például tudatosabban keressük a dolgok helyét a házban/kertben. Ha valamivel nagyon küszködnünk kell, akkor az még nincs a helyén, legyen az növény, tárgy vagy bármi egyéb. Mint ez a jiaogulan (Gynostemma pentaphyllum). Itt pont én voltam a makacs: hetekig néztem, ahogy küszködik a napon, mert valamiért a fejembe vettem, hogy abban a bizonyos ablakban néz ki jól. Aztán meguntam, áttettem egy olyan ablakba, ahol szinte egész nap árnyékban van, és azóta alig kell felé nézni, mégis gyönyörű. Ilyen kis apró áthelyezésekkel alakulunk, lesz egyre gördülékenyebb az életünk és jobb a kertünk.

A telek szerencsés elrendezésének köszönhetően a kert nagy része megúszta az építkezést...kivéve párszáz nm-t, ami viszont nagyjából a házunk egyes zónája (a permakultúrában így nevezik a kert legintenzívebben művelt, házhoz legközelebb elhelyezkedő részét), vagyis ez lehetne a kert legértékesebb része, ha a talaja nem lenne annyira tönkretéve. Tavasszal nagyon megörültem neki, amikor a többtonnás gépek és sitthalmok után mégis szinte összefüggő gilisztakaki-halmok jelentek meg mindenütt. Attól tartok, sajnos ez esetben a giliszták önmagukban kevesek lesznek. A kerttel kapcsolatos egyik legkomolyabb kihívás számunkra a közeljövőben az lesz, hogy hogyan keltsük életre ezt a részt. Ezzel kapcsolatban bármiféle ötletnek/tapasztalatnak örülök!

Helyesebben mégiscsak maradt olyan rész a ház körül, aminek nem ártott az építkezés: kb. a ház mögött 2 m-el kezdődött a bozót, ami szépen megvédte ezt a részt a gépektől. Úgyhogy most először haraptunk egy nagyobbat belőle. A Takács-Sánta András féle Kisközösségi Program csapatával csaptunk egy jó hangulatú bozótirtós kalákát, és kialakítottunk egy tisztást a ház mögött. Fantasztikus élmény volt, ahogy a srácok csak úgy ripszropsz megcsináltak valamit, ami nekünk kettőnknek több napba telt volna. Nagy köszönet érte! Nagyon értékes része lesz ez a kertnek, védett, vannak napos részei, de árnyék is akad, és papucsban le lehet slattyogni a teraszról. Ezzel a tisztással megszületett a kertünk középpontja, egyben ez a rész köti össze a házat a kerttel, és számos első zónába való cucc is itt kap majd helyet.

Szép fokozatosan kezdenek kialakulni körülöttük azok az egyszerű ciklusok, amiktől zökkenőmentesen zajlik az élet. Mostanra egyértelművé vált, hogy egyelőre még sokkal több a szénánk, mint amennyit mulcsozásra/komposztálásra el tudunk értelmesen használni. Szerencsére a szomszédainknak viszont van négy jó arc lova, de nincs elég szénájuk. Úgyhogy a felesleg az övék, mi pedig kapunk lótrágyát (ami nekik amúgy szintén inkább probléma). Jól belecsöppentünk a parasztromantikába :-)

Így élünk. Egyelőre minden félkész, de a mienk, és minden kis apróságnak eléggé tudunk örülni. Ez a széna pedig anyu nyuszijainak tárolódik itt, vagyis nyuszihús lesz belőle.

A kertünk megint jól vizsgázott. Nálatok is durva volt idén a levéltetű-helyzet? Nálunk nagyon, volt egy pillanat, amikor cudarul nézett ki a fák többsége. Nem csináltunk semmit (nem vagyunk permetezős fajták, plusz éppen költözés közepén voltunk, mit is csináltunk volna…), aztán kb. két hét múlva mindent elleptek a katicabogár lárvák, kb. minden levélen ült egy (sajnos ezt az állapotot nem volt időm lefényképezni, pedig nagyon-nagyon sok volt)…

…ez pedig már katicabáb, a levéltetveket pedig mintha a föld nyelte volna el. Jé, az ökológia működik, ha hagyják! :-) Martin Crawford azt írja a könyvében, hogy ő szimplán leszokott a rovarkártevőkkel való foglalkozásról, mivel már annyira jól működik a kertje, hogy nincs számottevő rovarkártétele. Mi is erre gyúrunk, van jobb dolgom is, mint aggódva lesni a kártevőket a kertben.

Idáig a növényültetések nagy része ősszel történt. Most, hogy végre itt vagyunk, némileg felpörögtek az események. Idén végre kicsit előre is tudok dolgozni, hiszen konténeres növényeket bármikor lehet ültetni, csak tavaszi/nyári ültetés esetén kicsit jobban oda kell figyelni rájuk (értsd: esetleg kell őket locsolni). Úgyhogy gőzerővel tervezgetünk, okosodunk, és növényeket ültetünk. Különösen fantasztikus mindez úgy, hogy kinézünk a teraszajtón, és ott a kert a lábunk előtt. :-)

És a legjobb: elérkeztünk a fényhez az alagút végén, vagy mi. Két év nagyon szigorú, megfeszített/fogösszeszorítós-házépítős év után most néha ismét van időnk kicsit pihenni. Ez a függőágy például pár lépésre van a házunktól, két jó kis szőlő-meggyfa kombó árnyékában, és szuperül lehet belőle nézni, ahogy érnek a különféle gyümölcsök (meggy, szőlő, szilva) a fejünk fölött. Permakultúrás kötelező! :-D

Ezzel lassan zárom is soraim, további szép nyári napokat kívánok mindenkinek!