Kis beszámoló és néhány tanulság az idei nyarunkról. Volt két hónap szárazság minimális csapadékkal és ezalatt vagy négy elég durva hőhullám (35-39 fokos maximumokkal és 1-2 hét közötti hosszal), ezekre még emlékszünk. Dübörög az éghajlatváltozás, sajnos jobb, ha szokjuk. Nekünk viszont idén rengeteg időnket és energiánkat emésztette fel az építkezés elindítása (épül a házunk, juhuhujj! :-)), úgyhogy idén nyáron a kertnek, azon belül a majdnem 30 db tavaly ősszel ültetett, és a telet túlélt csemeténknek szinte egyedül kellett boldogulnia. Oké, a kifejlett fák és bokrok mindennél jobban bírják a nyári hőséget és szárazságot a mélyre hatoló gyökereikkel, nem véletlenül akarunk mi erdőkertet. No de azért a két literes konténerekből kiültetett elsőéves csemeték…
Ilyen piszkafa növényekről van szó (vérbarack), ez pl. tavaly őszi kép, közvetlenül ültetés után:
Sajnos tényleg pont úgy jött ki, hogy ahányszor azt vettük észre a házépítés-szervező mizéria közepette, hogy már megint milyen régóta van 38 fok folyton, akkor egyszer sem tudtunk lemenni csemetéket locsolni. Igazság szerint tavaly ősz óta csak kétszer locsoltunk, mindkét alkalommal egy-egy majdnem két hetes hőhullám utolsó napján. Néhányszor szentül meg voltunk győződve róla, hogy feleslegesen dolgoztunk tavaly az ültetéssel, tutira minden munkánk kárba veszett…
Mi voltunk legjobban meglepődve, amikor újra és újra azt láttuk, amikor végre kijutottunk a kertbe, hogy az összes csemeténk komolyabb károsodás nélkül élte túl az újabb és újabb hőhullámokat. Talán egy-két apró veszteséget tudok az aszály rovására írni. Ültettünk egy feketeszedret, ezt úgy megviselte az egyik hőhullám, hogy a kétéves virágzó hajtásai leszáradtak, így nem tudtuk idén megkóstolni a termését, kénytelenek leszünk várni még egy évet. Plusz nagy meglepetésünkre már idén virágzott a kínai datolyánk (Ziziphus jujuba):
Lett is rajta pár kis datolya, de ezek mind lepotyogtak a nagy hőségben. Mondjuk ezt nem vettem volna rossz néven hőség nélkül sem egy tavaly ültetett fától.
Igazság szerint a tavalyi ültetéskor számos praktikát alkalmaztunk azért, hogy javítsuk a csemeték életfeltételeit, gondoltam is, hogy írok ezekről, de egyelőre én sem tudtam, hogy mennyit érnek, ezért inkább nem tettem. Most viszont ezt a nagy aszály-tűrést akkora sikernek érzem, hogy mégis összeszedem, miket csináltunk tavaly pont ezért:
1. Ősszel ültettünk: Konténeres növényt szinte bármikor lehet, mi viszont próbáljuk a csemeték nagy részét ősszel ültetni, mert így a gyökereknek van idejük egy kicsit nődögélni az első nyár előtt (különösen, ha hosszú, meleg ősz van), így az első nyáron már jobban bírják a szárazságot.
2. Tettünk sok-sok szervesanyagot az ültetőgödrök aljába. Afféle mini hugelculture-ként (lásd itt) majdnem minden csemete alá került egy kisebb rakat összetördelt gally, plusz némi frissen kaszált fű. Így (fele barna, fele zöld) nagyjából jó a C:N arány, a lebomló faanyag, illetve az abból keletkező humusz pedig rengeteg vizet megköt. A csemeték idővel, ahogy a gyökereik belenőnek ebbe a részbe, hozzáférnek a plusz nedvességhez, illetve a talaj hajszálcsövessége miatt valószínűleg már korábban is.
3. Vettünk egy mikorrhiza-gomba készítményt, és a csemeték nagy része ebből is kapott. A növényekkel szimbiózisban élő gombák nagyon-nagyon fontosak, ehhez nem fér kétség. A gombafonalakon keresztül a növények sokkal nagyobb területről férnek hozzá a nedvességhez, és a gombafonalak összekapcsolják egy területen az ott élő növényeket, így a tápanyagok szépen oda áramlanak, ahol hiány van. Tiszta Avatar. :-) Plusz a gombák nagyon megnövelik a talaj víztároló képességét is, mert zömmel ők felelősek a jó talajszerkezet kialakításáért. A füves társulások talajában még inkább baktérium-túlsúly van, de elvileg ez a mikorrhizás gomba-háló magától is kialakul, ahogy a fásszárúak kezdenek uralkodóvá válni, csak idő kell hozzá. Nagyon tépelődtem, hogy kell-e nekünk mikorrhiza-készítmény, vagy bízzuk a természetre a dolgot, végül azért döntöttünk a használat mellett, mert nekünk nagyon nem mindegy, hogy milyen tempóban nő a talajunk víztároló képessége, idén télen is több csemeténk pusztult ki a víz miatt (erről itt írtam). Plusz végül arra jutottam, hogy egy generalista szimbionta gomba bejuttatásával kárt nem igazán lehet csinálni, remélem jól gondoltam.
4. Minden csemete köré a talajra karton, arra pedig vagy 10-15 cm fűkaszálék került. Ezt elsősorban azért csináltuk, mert nagyjából visszaszorítja a lágyszárú növényzetet, így gyommentesítéssel csak keveset kellett foglalkoznunk. De a másik ok az volt, hogy a sok mulcsanyag hatékonyan lassítja a talaj kiszáradását is. Nem spóroltunk az anyaggal, frissen valahogy így kell elképzelni:
Hát ilyesmik. Azt viszont, hogy ezek közül a trükkök közül melyik milyen arányban járult hozzá a szárazságtűréshez, nem igazán tudom, csak megérzéseim vannak. Kutató volnék, vagy mi, úgyhogy annyit azért csináltam, hogy nem mindenki kapott mindenből, így van valamennyi ellenőrzési lehetőségem, de olyan kevés az összehasonlítható növénypár, hogy mélyreható következtetéseket egyelőre ebből nem lehet levonni. Idáig az az érzésem, hogy a huglikulti és a mulcsborítás elég sokat számít. Utóbbi alá szoktam benyúlkálni kíváncsiságból, és nagyon sokáig nedves alatta a talaj, a szerves anyagot pedig azért érzem hatékonynak, mert kókadozni egyedül néhány olyan bokrot láttam a nyáron, ami ilyet nem kapott. Az igazság kedvéért viszont azt is hozzáteszem, hogy mi eleve elég komoly talajjal indulunk, egy szinte humusz nélküli homokos váztalajon biztosan nehezebb a kezdet, több ideig tart, amíg számottevő víztároló-képesség alakul ki.
Végül pedig: ez lett a legfelső képen látható piszkafából egy év alatt, (szinte) öntözés nélkül:
Hasonló jókat, és szép őszi napsütést kívánok!