11. elv - Becsüld meg a szegélyeket és használd ki a peremterületek adta lehetségeket

Ne tegyük tönkre a félvad területeket! Ha bővítjük a különböző termőképességű területek találkozási felületeit, akár nagyobb terméshozamot is elérhetünk az egyes területeken. Például ha szélvédő erdősávot ültetünk kertünk mellé.

„Ne gondold, hogy jó úton jársz, csak mert azt már kitaposták.”

 

 

Novemberben már nagyon közeledünk a tél felé, a hónapokig tartó szüret végéhez érünk. Lehet dézsmálni az eltett lekvárokat, aszalványokat.

"Már a teához sem a kertből fogjuk behozni a növényeket, hanem a gondosan leszárított mentát, csalánt, citromfüvet, csipkebogyót, zsályát fogjuk használni. A zöldeket felforralt vízbe dobom és pár perc állás után fogyasztom. Míg a csipkebogyót még előző este érdemes langyos vízbe áztatni, mert C-vitamin tartalma magas hő hatására elillanna. Száríthatjuk a hecsedlit húsdarálón ledarálva is, ha így teszünk, egy óra áztatás is elegendő lehet teakészítéskor."

 

 

A körömvirág még virágzik, abból szedhetünk szárításra, vagy frissen is dobhatunk a teába egy-egy virágot.

körömvirág

 

A zölden (első fagyok előtt) leszedett paradicsomokból is már csak pár szem van ilyenkor az ágy alá betolt dobozban, amiket még forgatunk, válogatunk, a pirosakat pedig megesszük. Ezek már nem olyan ízletesek, mint amiket frissen szedtünk, de kárpótol az öröm, hogy még novemberben is saját paradicsomot ehetünk.

 

Ha eddig nem ültettük el az őszi fokhagymát, akkor november elején ezt is meg kell tenni. Szép puha, komposztos ágyásba duggathatjuk el és mulccsal takarjuk be.

 

Egy-két fagytűrő növény még akad a kertben. Rukkola, mángold és kelfajták még szedhetők ilyenkor. Ekkor érik a naspolya is, amikor a fagyok már jól megcsípték.

 

It az ideje, hogy megtisztítsuk, megélezzük és eltegyük téli álomra a kerti szerszámokat. Kivéve a vasvillát, amit még ilyenkor is használunk a szervesanyag komposzthalmokká rendezéséhez. A kerti öntözőrendszert leengedjük és a slagokat eltesszük a kemény fagyok elől. Éredemes a műanyag virágládákat is olyan helyre tenni, ahol erős fagy nem éri őket, mert könnyen kárt tesz bennük és töredezni kezdenek.

 

Egy fórumozónk azt javasolja, hogy aki nem ásta be a nagy adag szerves trágyát, az ne késlekedjen, tegye meg minél előbb! Négyzetméterenként minimum 30 kg trágya legyen, 30 cm beforgatva, de 40 cm se baj.

 

 

A föld felszínén is komposztálhatunk. A komposztba ne felejtsük belerakni a faleveleket. A diófa levele is belemehet, mivel a dió alatt képződik az úgymond szelíd humusz, ezért kiváló lesz tőle a komposzt. Komposztálhatunk raklapokból összeeszkábált tartóban, de prizmában még egszerűbb. Egy zártabb rendszer különösen praktikus, ha a tyúkok is vannak a komposztáló közelében, mert ők bizony egy fél nap alatt a földdel egyenlővé teszik a halmunkat. Prizmát leginkább akkor érdemes használni, ha minden komposztálandó anyag egyszerre áll rendelkezésre. Rakásnál belocsoljuk, összetömörítjük, majd télen egyszer átforgatjuk. Így nagyon szép, zsíros komposzt lesz belőle nyárra vagy tavaszra! A kereskedelemben kapható komposztládák feleslegesek és általában nem praktikusak. Könnyen túlmelegszenek és kiszáradnak, különosen, ha napra kerülnek.

 

komposzt prizma

 

Gödör módszerrel viszont télen is dolgozik az anyag. Akár most is nyugodtan elkezdhetjük a gödörásást, komposztálást. Ebbe az diszkréten elrejtett, de könnyen megközelíthető 50-60 centis gödörbe dobhatjuk a konyhai hulladékot. Időnként a mellé kidobott földből dobjunk rá egy-egy lapáttal és száraz, magas széntartalmú szervesanyaggal (pl. falevéllel, faaprítékkal, tönkrement szalmával) beállítjuk a helyes szén-nitrogén arányt. Ezt körülbelül úgy tudjuk elérni, ha minden nedves, magas nitrogén tartalmú anyaghoz (pl. trágya, konyhai hulladék) adunk háromszor annyi száraz, magas széntartalmú szerves anyagot. Érdemes ezt az arányt követni, bármilyen típusú komposztálási módszert használunk. Következő évben egy másik hasonló gödörbe gyűjtsük a komposztnak valót, és az első gödör tartalmát már fel is lehet használni. Jól működik, mert nem szárad ki, ideális a hőmérséklete.

 

Kirándulások, séták alkalmával még van lehetőség maggyűjtésre, ha a kertünkben meg akarjuk honosítani őket;

-keskenylevelű lándzsás útifű

-cickafark

-fekete nadálytő

-gilisztaűző varádics

-búzavirág

-mezei és magyar zsálya

-fehér mécsvirág

-szappanfű

 

Sokan intenzíven nekiállnak égetni. Ha kell, ha nem, ha megengedett, ha nem. Ha kevés mulcsnak való keletkezik a kertben, itt a remek alkalom, hogy tartalékot képezzünk. Nyugodtan át lehet köszönni a szomszédnak és kedvesen megkérni, engedje meg, hogy áthordjuk, amit ő elégetett volna. Másrészt egy kis ágakkal kevert mixnek a sünik is biztosan örülnek majd.

 

Lassan elő lehet készíteni a madáretetőket is, hogy a kis kerti barátaink télen is megforduljanak nálunk. Az eleségért cserébe ők nagyvonalúan trágyázzák kertünket.

 

Hasznos kerti munkát és kellemes őszvégi pihenést kívánnak a Permafórum.hu szerzői.