Van valakinek tapasztalata dombágyással?
Szeretném idén kipróbálni, de több helyen hallotam/olvastam azt a panaszt azoktól, akik kipróbálták, h sokat kell locsolni. Ezzel szemben mindenhol ahol (elméletben) leírják és bemutatják, az egyik előnyként emelik ki, hogy nem kell locsolni, sőt, tök jól szabályozza magát, ha sok, ha kevés a víz. Szóval hogyan kell jól csinálni, hogy kijöjjön ez az előny?

Szárazságban öntöznöd kell majd, mert a növényeket nagyon sűrűn ülteted bele, hogy kihasználd az intenzív tápanyagszolgáltató képességét. A sok növény pedig sok vizet használ, még akkor is, ha a jó tápanyagellátás csökkenti a vízfelvételt. Összességében tehát lehet, hogy kevesebb öntözővizet használsz majd ugyanannyi terméshez.

Itt elérhető egy nagyon jó könyv, ami öntözés nélküli szántóföldi gazdálkodásról szól, 1920-ban adták ki, de az állításait nem haladta meg a kor. Van benne elméleti rész, nagyon érthetően magyaráz a növények vízháztartásáról: www.soilandhealth.org/01aglibrary/010102/01010200frame.html

Dombágyás alatt itt azt értitek amit angolul és németül Hugelkultur-nak hívnak?

Gyakorlati tapasztalatom még nincs elég, így csak az elméletet tudom megosztani. Elméletben ez a nagy szerves anyagból épített domb úgy viselkedik mint egy hatalmas szivacs. Amikor esik az eső akkor magába szívja a vizet, amikor szárazság van akkor meg kiengedi a nedvességet. Szerintem itt fontos a nagy körforgásokat szem előtt tartani - mi történik egy év alatt vagy egy évtized alatt, nem pedig azt, hogy közvetlenül felépítés után kiszárad-e. Szerintem ha az ember a nyári szárazságban épít egy ilyet, akkor nagy eséllyel száraz lesz. Ebben az esetben a locsolás szerintem felesleges. Annyit nem tudunk locsolni, hogy az egész dombot jól átnedvesítsük. Azt csak a téli és tavaszi csapadék tudja jól elvégezni. Ha viszont egy jó vastag hótakaró beleolvad a dombba és egy pár tavaszi zápor szintén feláztatja, akkor jó esélyt látok arra, hogy az a nyáron nem szárad ki.

Ha már ennél a témánál tartunk, szeretnék Paul Wheatonnak segíteni az álma valóra váltásához. Paul azt szeretné, hogy a Hugelcultur-ról szóló cikke eljusson 50.000.000 látogatóhoz mert meg van róla győződve, hogy ez a technológia az egyike azoknak amik megmenthetik a világot. A cikk itt található: www.richsoil.com/hugelkultur/

Nekem véletlen tapasztalatom van a témában. Régen szereztem tűzifát,amiben volt valamennyi nyárfa deszka is. Az idő, illetve a kutyák munkája révén néhány deszkára földtakarás került. A farakás elfogyott/elköltözött. Viszont nyáron azon a részen, ahol kb 8-10 re a felszín alatt ott volt a nyárfa deszka megmaradtak a növények, közvetlen mellette viszont nem. Mikor felszedtem a deszkát, alatta rengeteg giliszta volt, meg mindenféle talajlakó rovar. Nekem akkor esett le, hogy ez az, amiről olvastam. Szóval, ha valaki ezzel kísérletezgetne, akkor a nyárfát javaslom. Meg lehet még próbálni esetleg pl a kukorica szárat, de az talán túl üreges, hogy jelentős mennyiségű vizet kössön meg.

Mi tavaly olvastuk a Biofüzet sorozatból a Dombágyással foglalkozó részt, aztán sokat nézegettük Paul Wheaton oldalát, és arra jutottunk, mi is kipróbáljuk idén. Novemberben elő is készítettem két ágyást, majd a blogon beszámolok róla.

A lényeg ugyanaz, de Paul módszere extrémebb: a kertészkönyvek csak ágakat tetetnek az aljára, ő meg nagy rönköket.

Ha vannak másra már nem jó rönkök (pl. erdőben szoktak felejteni az erdészek rönköket, pár év után tüzelőnek már nem is igazán alkalmasak), akkor ez jó dolog. De friss, jó minőségű fát nem tennék bele.

Amúgy szerintem Paul több dologban is téved. Például ahhoz képest, hogy a helyén hagyod a rönköt elkorhadni és ott lesz belőle táptalaj, nem sok légköri szenet kötsz meg, ha 30 centi mélyre elásod. Ugyanúgy elkorhad.