Üdv, Vendég
Felhasználóinév: Jelszó: Emlékezz rám
A 'Rakéta kályha' című téma olyan lendületet vett, hogy 1,5 év alatt majdnem 100 válasz érkezett és több mint 20e-szer lett letöltve a téma. Ez magával hozta azt, hogy egy monstrum témánk keletkezett, ami nagyon sok érdekes témát érint, de egy specifikus infot egyre nehezebb megtalálni. Megoldásként több altémára bontjuk a témát. Az eredetit meghagyjuk, de lezárjuk, hogy ne nőjön tovább. Az eredeti 'Rakéta kályha' gyermekei mostantól a 'Rakétakályha' alkategóriában élnek.

TÉMA: Rakétakályha továbbfejlesztve

Rakétakályha továbbfejlesztve 6 éve 11 hónapja #17411

  • cghuni
  • cghuni profilkép
  • TÁVOL
  • Junior Boarder
  • Hozzászólások: 39
  • Köszönetek száma: 34
Szia Gyuri!
Remek hozzáállás ez a játékosdi. Persze, ha tényleg sikerül is így megvalósítani.
Kezdem érteni a kályhád egész napos tüzelő adagjának az egyszeri feltöltésére irányuló igényedet. Elviekben én el tudnám képzelni a megvalósítását. Igaz, eddig ez irányba még nem próbáltam kísérletezgetni. Viszont, ha javasolhatom a csappantyús átkapcsolást az emelő felett, inkább a már visszaáramoltatott hő után, vagyis lent kellene átkapcsolni, hogy a lefelé áramoltatás közbeni sokkal aktívabb hőleadást ne veszítsd el. Tapasztalataim alapján így sokkal rövidebb idő alatt képes felmelegíteni a környezetét a kályha, mint ha csak felfelé vezetett hőleadókba tenné. Én egyébként egyszerre engedem a meleget a hőtárolásra szolgáló melegítő padkámba és a felfelé, (kémény felé) haladó csőbe. Igaz csappantyúm nekem is van felszerelve, amivel szabályozni tudom a két irány arányát. Ez inkább arra szolgál, hogy a téli nagy hidegben, mikor aktívan fűtünk, ne tudjon nagyon túlmelegedni a padka. A másik irány, még átmenve a falon, egy másik szobába, ahol még több mint egy méter hosszú hőleadó csővel megy csak bele a kéménybe. Így ezt a szobát is kellemesen fel szokta melegíteni.
Ezt a nyúlhálós megoldást nagyon jónak tűnik, köszönöm az ötletet, ki fogom próbálni. Gondolom, ha vízüveget is kevernénk hozzá, akár hosszú távú megoldásnak is megfelelne. Én eddig a perlitet és a samottport fele- fele arányban kevés vízüveggel szoktam keverni és aktívan tömöríteni. Így egy aránylag könnyű és mégis jó hőtartó anyagot kapok. A mobil kályháknál nekem lényeges a súly, hogy még aránylag könnyen mozgathatók maradjanak.
vargagrafika
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Rakétakályha továbbfejlesztve 6 éve 10 hónapja #17429

  • cghuni
  • cghuni profilkép
  • TÁVOL
  • Junior Boarder
  • Hozzászólások: 39
  • Köszönetek száma: 34
Időközben sikerült kicsit továbbfejlesztenem a kályhámat. A körülmények egyáltalán nem kedvezőek egy tüzeléshez, de így is pozitív eredményeket hozott:

A kályhám üzemelésének leírása:
Alapjában teljesen úgy elképzelendő, mint bármely hagyományos kályha lenne. A tűztérbe tett tüzelő égése, (így a keletkezett gázok is) a levegő elzárásával teljesen szabályozhatók.
A másodlagos égést szolgáló szekunder levegő teljesen független és azt igazából nem is kell elzárni, vagy szabályozni, a kályha annyi levegőt szív ezen keresztül, amennyire éppen szüksége van.
Ami lényeges eltérés egy hagyományos kályhával szemben, hogy a keletkezett füstöt is elégeti, így jóval nagyobb (több) hőt képes létrehozni egy adott mennyiségű tüzelőből és a hőemelőjének (belső kéményének) köszönhetően nyomás, meg a tűztér felé szívás keletkezik benne mint egy rakétakályhában. Ezeknek köszönhetően az égés olyan, mintha egy nagyon jó huzatú kéménybe lenne kötve, meg a keletkezett meleget a nyomás hatására vissza (lefelé) lehet áramoltatni, így akár teljesen ki lehet belőle vonni a meleget (lásd különböző hőtároló padkák, bútorok) és nem utolsó sorban minimális hamun kívül nincs égésterméke ami lerakodna a füstjáratokban.
Egyszóval: nagyság rendel hatékonyabb és környezetbarátabb a hagyományos tüzelő berendezéseknél.
vargagrafika
Utolsó szerkesztés: 6 éve 10 hónapja Beküldte: cghuni.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Rakétakályha továbbfejlesztve 6 éve 7 hónapja #17521

  • cghuni
  • cghuni profilkép
  • TÁVOL
  • Junior Boarder
  • Hozzászólások: 39
  • Köszönetek száma: 34
Aszt hiszem eljött az ideje bevinni a lakásba. Többszöri átalakítás és módosítás után úgy gondolom, készen van.
vargagrafika
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: ecovitka, sch.gyorgy, Tboy

Rakétakályha továbbfejlesztve 6 éve 7 hónapja #17525

  • sch.gyorgy
  • sch.gyorgy profilkép
  • TÁVOL
  • Senior Boarder
  • Hozzászólások: 74
  • Köszönetek száma: 21
Gratulálok, én még hegedülök mint a tücsök csak meg ne fagyjak.
Légyszíves részleteket! A tűztér tetején a gúlában megy az utoégetés vagy csak a másodlagos levegőt melegíti? Amit mintha két helyről vezetnél?
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Rakétakályha továbbfejlesztve 6 éve 7 hónapja #17526

  • cghuni
  • cghuni profilkép
  • TÁVOL
  • Junior Boarder
  • Hozzászólások: 39
  • Köszönetek száma: 34
Szia Gyuri! Kösz a gratulációt. Kicsit érdekesre sikeredett a kályhám kinézete, de ez csupán azért van, mert többszöri módosításokon esett át és inkább hozzá építettem, mint újra kezdtem az egészet elölről. A gúlának két szerepe van: szigetelés az emelő cső körül és a visszaáramló gázok aránylag akadálymentes leáramlása a tűztér alá, illetve az oldaláig. Ugyan is itt vannak összekötve a füstcső felé. A működésének az elmélete, hogy a tűztérben keletkezett gázokat felgyorsítsuk és a gyorsítás elején, illetve előtt, plusz levegővel keverjük, hogy újra tudjanak égni. A gyakorlatban én egy több rétegű befelé lukacsos gyűrűből készítettem egy katalizátort, vagy inkább karburátort az emelő cső aljába, ami a tűztér tetején előmelegített levegőt hivatott belekeverni a keletkezett gázokba (füstbe), így az emelőcsőben újra begyulladnak. Ezen kívül még a tűztér hátsó falán is van egy primer levegőt melegítő és a tűztér tetejéhez vezető zártszelvény. Így már az emelőbe lépő gázok nagy része újra begyullad. Közben be is vittem a lakásba és természetesen nem tudtam megállni, hogy ne próbáljam ki. Az első eredmények nagyon pozitívak lettek. Kicsit nehézkesen indult, mert a kéményemben a huzat inkább lefelé akart mindenáron áramolni a külső, eléggé magas hőmérsékletnek köszönhetően, de pár perc után beindult és innentől kezdve már szépen duruzsolt, bármilyen éghető anyagot tettem rá. Füst egyáltalán nem jelentkezett a kéményemben, pedig próbáltam bútorlapot, furnért, még egy kis műanyagot meg nyers fát is persze mindezt a bemelegedése után, ami a begyjutástól számolva kb 10 perc volt.
vargagrafika
Utolsó szerkesztés: 6 éve 7 hónapja Beküldte: cghuni.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: sch.gyorgy, Tboy, bedoattila

Rakétakályha továbbfejlesztve 6 éve 4 hónapja #17616

  • cghuni
  • cghuni profilkép
  • TÁVOL
  • Junior Boarder
  • Hozzászólások: 39
  • Köszönetek száma: 34
Ez is továbbfejlesztésnek számít talán:
vargagrafika
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet: Tboy, Méhész1
Oldal elkészítésének ideje: 0.119 másodperc
Az fórum motorja a Kunena Fórum