Az ökológiai szukcesszió nem más, mint az életközösséget alkotó fajok változása az időben. A megjelent fajok befolyásolják a talaj összetételét és változtatják azt az időben előrehaladva. Ahogy az ábrán látható, jelentős eltérés van egy csupasz és egy erdővel borított talaj között. A legmeghatározóbb különbség abban rejlik, hogy milyen mikrobák az uralkodók, és hogy ezek mivel táplálkoznak. Általánosan: a baktériumok kevésé érzékenyek a talaj bolygatására, míg a gombák igénylik a felszín növényi borítottságát, amit lebonthatnak.

 

A talajban jelenlévő gombák súlya egy erdőben sokkal nagyobb, mint a baktériumoké. Füves területeken azonban a két csoport egyenlő arányban képviseli magát, míg a mezőgazdasági művelésbe vont földeken, ahol a talajt rendszeresen művelik, a baktériumok vannak túlsúlyban.

 

De mindez miért fontos nekünk? – kérdezhetitek. Ha egy egészséges legelőt vagy öntrágyázó erdőkertet szeretnénk létrehozni, vagy akár csak egy produktív egynyári kertet, szimulálnunk kell azokat a körülményeket, amelyek közt az ültetni kívánt növény eredetileg is megtalálható.

Tehát nézzük a három legáltalánosabb esetet, amivel dolgunk lehet egy permakultúrás gazdaságban: egynyári kertek, füves területek és erdőkertek. Valamint nézzük a lépéseket, amikkel visszahozható az élet a talajunkba.

 

 

Egynyári kertek vagy haszonkertek

 

 

A csupasz talajt, bolygatását követően az egynyári növények kolonizálják. Ahogy hervadásuk, elhalásuk után a talajra hullnak a tenyészidőszak végén, mulcsként a felszínen maradnak, táplálékul szolgálva a baktériumoknak és gilisztáknak. Ez a körforgás évről évre ismétlődik, így növelve a talaj szervesanyag-tartalmát és a humuszképződést. Mit tehetünk, hogy lemásoljuk ezeket a körülményeket?

 

 

Ne bolygassuk az altalajt és ösztönözzük a biológiai talajművelést

A növények ültetése előtt mechanikai beavatkozás szükséges, hiszen magágyat kell készítsünk a vetéshez. Azonban, ahogy a természet sem teszi, mi sem akarunk mélyművelést alkalmazni, és ezzel rontani a talaj struktúráját.

 

A bolygatatlan altalajban a giliszták tudják alakítani a járataikat, így javítva a levegőzöttséget és elősegítve a víz bevezetését a talajba. Eközben a talaj részecskéit összeragasztva aggregátumokat (talaj rögöcskéket) hoznak létre. Fontos szerepet játszanak az egészséges talajszerkezet kialakulásában és a mechanikait biológiai talajműveléssel váltják ki.

 

Ha nem zavarjuk meg a gilisztákat, mikrobákat és más talajlakó organizmusokat a talaj bolygatásával, akkor azok biztosítják nekünk azt a lazaságot és termékenységet, amit a talajműveléssel akartunk elérni. A biológiailag halott talajba ezeket a mikrobákat valahogyan be kell telepíteni. Ezért kell néha táplálnunk a talajunk biológiailag aktív, mikrobákban gazdag lebomlott szervesanyaggal, azaz komposzttal.

 

 

Keltsük életre a talajunk komposzttal

A jó komposzt biztosítja mind a szervesanyagot a talaj építésére, mind a tápanyagokat a növényeinknek, és ami a legfontosabb, tele van hasznos mikroorganizmusokkal, melyek serkentik a biológiai aktivitást. Beoltja a talajt mikrobákkal, amik megemésztik a rendelkezésre álló tápanyagokat (mineralizáció) és táplálják a növényeinket.

 

A komposzt a kulcs hozzávaló talajunk egészségének kialakításához és fenntartásához. Speciális tulajdonságainak köszönhetően nem helyettesíthető egyszerűen istállótrágyával, zöldtrágyával vagy egyéb természetes termésnövelő anyagokkal. Ha éppen most kezdünk kertészkedésbe, és szeretnénk produktív kertet létrehozni, a komposzt gyorsan termékennyé teszi talajunkat.

 

 

Tartsuk fenn a szervesanyag tartalmat mulcsozással

Ha a talajbiológia már nekünk dolgozik, táplálnunk kell azt, hogy táplálhassa a növényeinket. Több különböző megoldás létezik arra, hogyan tartsuk fenn a szervesanyagot az egynyári kertekben. Az egyik legegyszerűbb mód a fűnyesedék, levelek, szalma vagy fedőnövények alkalmazása, természetesen komposztkijuttatás mellett.

A mulcsot a talaj felszínén hagyjuk lebomlani. Ennek a szervesanyag rétegnek a szétterítését gyakorlatilag nevezhetjük helyben komposztálásnak, így az ágyásaink nagy komposzthalmokká válnak.* A giliszták, baktériumok, gombák és rovarok tevékenységei által ez a szervesanyag lassan lebomlik, így a talajba jutva tápanyagot szolgáltatnak a kertnek.

 

Ez mind nagyon jól hangzik, de ha az ember haszonkertet tart fönt, ez a gyakorlat korlátozó és valahogy nem praktikus. Ahogy J. M. Fortier írta könyvében (The Market Gardener): „Tapasztalataim szerint a direktvetés növényi maradványokba, mulcsba vagy lekaszált takarónövényekbe nem egyenletes, kiszámíthatatlan csírázási rátával jár – rémálom bármely ebből élő kertésznek.” Ezt fejben kell tartanunk.

 

 

Vetésforgó használata a diverzitás utánzására

Vetésforgóval utánozható a fedetlen talajon termesztett egynyári növények diverzitása. Különböző gyökérzetek különböző mélységekben hatolnak a talajba, javítva a struktúrát. Biztosítva a sokféleséget és a növények váltakozását, hagyhatjuk a talajt termelni anélkül, hogy teljesen kiszívnánk belőle a tápelemeket. Ezzel egyidejűleg megelőzhetjük számos kórokozó és kártevő elterjedését, ami ugyanazon növény huzamosabb ideig történő termesztésénél bekövetkezne.

 

 

Füves területek – legelők és termőföldek

 

 

A szukcesszióval előrehaladva az évelő fűfélék veszik át az irányítást. Nagytestű növényevők csordákban legelik le ezeket a területeket, taposva és trágyázva a talajt. A hosszú időszakok alatt a szervesanyag felhalmozódott, és egyenlő arányban vannak jelen a baktériumok és a gombák micéliumai.

 

 

Ne bolygasd a talajt – biztosítsd a lehető legkevesebb mechanikai beavatkozást

Hacsak nem a tömörödött, rossz vízbevezetésű talajt akarjuk javítani, vagy nem a kezdeti feltörés előtt állunk, törekednünk kell a minimális talajművelésre, a tömörödöttség elkerülésére és a lehet legkevesebb mechanikai bolygatásra. Tegyük minimálissá a művelést.

 

A cél itt is ugyanaz, mint az egynyári kerteknél: a biológiai talajművelés lehetővé tétele, miközben kihasználjuk a gombák és a növényi gyökerek közt létrejövő mikorrhiza kapcsolatok nyújtotta előnyöket, kiterjesztve így a gyökerek hálózatát. Ezek további előnye, hogy megelőzik a patogén szervezetek felszaporodását, javítják a víz- és tápanyagfelvétel hatékonyságát.

 

 

Mindig legyen évelő fedőnövény a talajon

Ha megnézzük a honos évelő társulásokat, láthatjuk, hogy a talaj sosem marad fedetlenül. Tehát az első lépés a talaj struktúrájának és egészségének újjáépítésében füves területeken az évelő takarónövények telepítése. Ez pajzsként fogja védeni a talajt. A csupaszon hagyott felszín káros a talaj egészségére nézve. Csak katasztrófa sújtotta területeken vagy emberi beavatkozás hatására találunk csupasz talajfelszíneket.

 

A fedőnövények kifejezetten a talajjavítást és –megtartást, valamint a gyomok elnyomását szolgálják. Lehetnek hosszan növő évelők vagy rövidtávra tervezett zöldtrágya növények, a cél ugyanaz: tartós növényi

fedettség biztosítása. Leveleik védik a talajt a becsapódó esőcseppek erejétől és maradványaik táplálékdús szervesanyaggal fedik a talajfelszínt.

 

 

Használj sokféle évelő fedőnövényt

Még egyszer: ha a természetet figyeljük, az évelő ökoszisztémákban nagy a diverzitás. Ahelyett, hogy egy- két fajt használnánk, válasszunk több fajból álló fedőnövény magkeveréket, így utánozva a természetet. Optimalizálhatjuk a napenergia felhasználását is, hiszen különböző növényeknek más-más formájú leveleik vannak. Mivel a gyökerek a talaj különböző rétegeibe hatolnak be, a mikorrhiza gombák tudnak nedvességet és tápelemeket közvetíteni növényeink felé a talajprofil eltérő részeiből.

 

A fedőnövényeket tudjuk úgy tervezni, hogy egy kifejezett célt szolgáljanak: ez lehet a talaj védelme élő mulccsal, szervesanyag növelés zöldtrágyával, termékenységjavítás nitrogénkötő hüvelyesekkel, vagy a tömörödöttség megszüntetése. Még ha haszonnövényt is termesztünk, maximalizálhatjuk a profitunkat takarónövények alkalmazásával. A takarónövényt elvethetjük a főnövény előtt, azzal együtt vagy utána. Így mindig lesz valami, ami a területünkön nő.

 

 

Tervezett talajbolygatás állati behatás formájában, és tervezett legeltetés

A természetben a talajok a növényevőkkel együtt fejlődtek. Esetünkben a területen vándorló nagy legelő csordákról van szó, de nagy szerepe van a vadvilág többi részének is: a nyulaknak, a szöcskéknek, egyéb rovaroknak. Mindegyikük itt táplálkozik, végtelen körforgásban újrahasznosítva a biomasszát. Az állatvilág fontos része az egészséges ökoszisztémának. De hogyan járulnak hozzá az egészséges talaj kialakulásához?

 

A legfontosabb példa a talajjavításra nagytestű növényevőkkel a holisztikus legelőkezelés gyakorlata, melyet Allan Savory és mások, pl. Greg Judy dolgoztak ki. Nagy egyedszámú állatcsordát legeltetnek egy bekerített területrészen egy napig, majd átterelik őket a következő területrészre (ez a kiscellás legeltetés, melyről itt láthattok egy videót a témáról – a ford.). Joel Salatin is hasonló módszert alkalmaz: szintén nagy állománysűrűségben legeltet, és minden területrésznek bőségesen hagy időt helyreállni.

 

A cél, hogy az állatok elfogyasszák a cellában lévő fűfélék nagyjából harmadát, a többit pedig beletapossák a talajba, ezzel táplálva a gilisztákat és a talajmikrobákat, így másolva le a nagytestű legelő állatok természetes csordáit, melyek együtt fejlődtek a fűfélékkel.

 

 

Erdőkertek vagy permakultúrás gyümölcsösök

 

 

Idővel minden ökoszisztéma erdőtársulásként végzi a természetben. Egy erdőben a szervesanyag lehulló levelek, gallyak, ágak és elhaló növények formájában kerül a talaj felszínére, ahol gazdag humusszá alakítják a gombák és a többi talajlakó szervezet. A gombák szövedéke, a micélium behálózza a talaj legfelső rétegét, mintegy határfelületként működve a növényi gyökerek és a tápanyagok közt. Tápelemeket és vizet szállítanak a gazdanövénynek, kiterjesztik a gyökerek felszívási zónáját, jócskán megnövelve azt a területet, amit egyébként a gyökereivel át tudna szőni a növény. Egy fa sem lenne képes kifejlődni enélkül a szimbiotikus kapcsolat nélkül.

 

Az erdőkert valójában nem más, mint érett erdők fiatalabb változatai, magyarázza Martin Crawford a könyvében (Creating Forest Gardens): „Az erdőkert egy olyan erdő, amely a fiatal természetes erdő struktúráját utánozza, és gyakorta tartalmaz nitrogénkötő fákat és cserjéket. Ezek pionír fajok, melyek gyorsan megvetik a lábukat, javítják a talajt és kialakítják a megfelelő környezeti feltételeket az őket követő más fák számára.”

 

Ha a semmiből kezdünk neki, lássuk, hogyan változtathatjuk a csupasz földet erdőkertté?

 

 

Javítsuk a talajt zöldtrágyával és átmeneti talajtakarással

Az ültetést megelőző talajelőkészítés bizonyos előnyökkel jár. Egy éven át tartó fedőnövényekkel való takarás és fás mulcsolás nemcsak a szervesanyag dúsulásának és a termékenység helyreállításának lehetőségét hordozza magában, hanem, ami még fontosabb, meggyorsítja a fungális dominancia kialakulását. A gyümölcsfák általában a jó minőségű talajt kedvelik, ezért különösen fontos létrehozni egy humuszban gazdag réteget és megpróbálni annyi biomasszát a talajba juttatni, amennyit csak lehetséges.

 

A kezdeti talajművelést vagy réteges mulcsozást követően a már meglévő növények általában használhatók fedőnövényként. Előnyös a vörös- és a bíborhere, mivel ezek a nitrogénkötő hüvelyesek könnyen létesítenek

mikorrhiza kapcsolatokat. Más hüvelyesek és erőteljes felhalmozó növények (dynamic accumulators) szintén elfogadhatók. Ezekkel akár is felül is vethetjük a meglévő fűféléket.

 

 

Oltsuk be a talajt mikorrhiza gombákkal

Ideális esetben az erdőkertek talaja tízszer annyi gombának ad otthont, mint baktériumnak. Ha csupasz talajjal indulunk, ahol nincsenek jelen a gombák, elősegíthetjük a mikorrhiza asszociációk kialakulását, ha beoltjuk a talajt gombákkal. Martin Crawford a következőket javasolja könyvében (Creating Forest Gardens):

 

- Mártsuk a csemeték szabadon lévő gyökereit mikorrhiza gombák spóráival gazdagított vízbe.

- Juttassunk spórákat a meglévő fák és cserjék gyökérzónájába, vizet használva hordozóközegként.

- Helyezzünk egy kevés, bizonyítottan mikorrhizált fák gyökérzónájából vett talajt a csemeték köré,

akár még a földlabdában, vagy kevéssel az ültetés után.

- Oltsuk be a cserepes növények komposztját megfelelő fajok szárított spórakeverékével.

- Fák és cserjék ültetésénél szórjunk száraz spórakeveréket az ültetőgödörbe.

 

 

Használjunk fás mulcsanyagokat a gombák táplálására

Komposztot, lombhullató fajok faaprítékát vagy más fás anyagot helyezhetünk ki a zöldtrágyanövényekre. A fás anyagok elősegítik a gombák uralkodóvá válását és ennek fenntartását, amire szükségünk van egy egészséges erdőkerthez. A cél egyszerűen annak a létrehozása, amit Michael Phillips a Holistic Orchard című könyvében "fungal duff"-nak nevez: az avar réteg, ahol mineralizáció és humifikáció zajlik, a gombák tevékenységén keresztül.

 

A faaprítékkal való mulcsolás, illetve a fás növényi részek felaprítása és talajra terítése (chop and dropp) segíti a mikorrhiza gombák gyarapodását, és ez az a gomba-növény kapcsolat, ami megteremti a kiegyensúlyozott tápanyagellátást, amire a fának szüksége van ahhoz, hogy ellenállóbb legyen a betegségekkel szemben.

 

 

Hozzunk létre önfenntartó termékenységet nitrogénkötő fák és erőteljesen felhalmozó növények (dynamic accumulators) segítségével

Az öntrágyázóság egy erdőkertben nitrogénkötő fák használatából adódik, melyeket más növények is segítenek, például a fekete nadálytő, ami képes tápelemeket felhozni az altalajból. Ilyen növények használatával hatékony tápanyag-körforgást hozhatunk létre az erdős rendszerekben, maximalizálva a termékenységet, s így lehetővé téve más növények termesztését is.

 

A nitrogénkötő növények különösen hasznos termékenységjavítók egy erdőkertben. Olyan technikák, mint az „aprítsd és szórd” (chop and dropp), fák visszanyesése (coppicing, pollarding) felszabadítják belőlük a tápanyagokat, mivel az ilyen növények visszavágásából származó növényi részek sok, talajból vagy levegőből megkötött tápanyagot tartalmaznak. Már egyszerűen a lehullott leveleiket a földön hagyva is javítható a termékenység. Sok nitrogénfixáló növény létezik az erdőkertek minden szintjében. Átfogó lista megismerése érdekében javaslom, olvassátok el Martin Crawford könyvét.

 

 

Következtetések

 

A fent felvázolt bármelyik lehetőséggel arra törekszünk, hogy nőjön a talajunk szervesanyag tartalma és hogy élőhelyet teremtsünk a magas diverzitású talaj táplálékháló szervezeteinek. Az egynyári kertben ez a baktériumok, az erdőkertben pedig a mikorrhiza gombák segítését jelenti.

 

A legegyszerűbb módja, hogy rájöjjünk, mire van szüksége a növényeinknek, ha megkérdezzük magunktól:

Hol él természetes körülmények között ez a növény? Mezőn vagy erdőben?

Az elérni kívánt szisztémától függően vigyünk állatokat is a rendszerbe, amilyen módon csak lehetőségeink engedik. Segítségünkre lesznek a szervesanyag- és a tápanyag-körforgásban: a giliszták, növényevők, szárnyasok mind szerves részét képzik az egészséges rendszernek.

 

Ne feledjük: a természet a legjobb tanárunk. A természettel való harmónia és együttműködés mindig a legjobb mód a folytatásra, tehát akármit is tervezünk tenni, mindig tegyük fel magunknak a kérdést: Mit tenne a természet? Hogyan nézne ki ez a rendszer, amit épp próbálok létrehozni, a természetben? Aztán adaptáljuk ezt a saját körülményeinkre.

 

 

* Egyes nézetek szerint az ilyen jellegű lebomlási folyamatok nem nevezhetőek komposztálásnak (a szerk.).

 

 

Az írás eredeti címe: The Definitive Guide to Building Deep Rich Soils by Imitating Nature

Forrás: http://permacultureapprentice.com/building-soil/

Fordította: Szvitacs Eszter

Lektorálta és szerkesztette: Baranyai Vitália