A Permafórum alapötletét a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. levelező lista adta. Több listatag is megemlítette már, hogy problémái vannak a Yahoo Group funkcióinak limitáltságával. Ilyen limitáló tényezők - például: nem lehet keresni a beérkezett üzenetek között; nem lehet file-okat csatolni; nem lehet témákat kategorizálni. Az új tagok gyakran rákérdeznek olyan információkra, amelyek már szerepetek a témák között. Néha előfordul az is, hogy egy válasz az előzmények nélkül érkezik, így nem mindig lehet tudni, hogy mire válaszolt az illető.

Ezt a fórumot azért hoztuk létre, hogy a felmerülő hiányosságokat pótoljuk. A készítők és moderátorok szívesen önkénteskednek azért, hogy az oldal egy jól működő információs hátteret tudjon biztosítani a magyar permakultúrás társaság számára. Célunk a társaság segítése és nem a szétbontása.

Mint az az előző gondolatból kiderülhetett, ez a fórum moderálva van. A moderálás azonban ebben az esetben nem azt jelenti, hogy aki sok off-topic bejegyzést küld azt kitiltjuk, inkább arról szól, hogy ki tudjunk alakítani egy kategorizált rendszert, és hogy a bejegyzések a megfelelő kategóriákba kerüljenek. Az off-topic bejegyzéseket a moderátorok nem törlik ki, hanem áthelyezik a megfelelő kategóriába. A kitiltás lehetőségét csak abban az esetben használjuk, ha valaki a permakultúra etikáit nem tartja be, vagy személyes támadásokat indít egy vagy több taggal szemben. Ilyen esetben a fórum egy moderátora jelzi a kérdéses személynek, hogy az amit csinál, az nem egyezik az etikánkkal; pontosan tudatosítja, hogy az illető melyik bejegyzése melyik etikai pontot sérti, és megkéri, hogy a jövőben mellőzze a sértő viselkedést. Amennyiben a kérés nem érné el a célját, és a nem kívánt tevékenységet tovább folytatná úgy két figyelmeztetés után, a harmadik sértő bejegyzése kitiltást vonhat maga után. Amennyiben megfogadja az adminisztrátor javaslatát, de egy más témában ismét eltér a permakultúra etikáitól, újra figyelmeztetjük.

Moderátori státuszt az kaphat, aki elvégezte a 2 hetes PDC (Permaculture Design Certificate) tanfolyamot, vagy meghívásos alapon - fórumos részvétele alapján. Amennyiben egy ilyen oklevéllel rendelkezel és szeretnél moderátor lenni, kérlek az igényedet jelezd az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen.

A Permafórum a permakultúra etikai szabályainak mindenkori betartására törekszik.

  1. Gonodoskodás a Természetről - A Föld egy önálló, élő, lélegző szervezet (egység). A Földdel való folyamatos törődés nélkül a következmények beláthatatlanok lehetnek az emberiség számára. Ez alatt az élő termőföld, valamint az erdők, a vizek, és a levegő tisztaságának javítását értjük. A termőföld minősége a társadalom jólétének az egyik legjobb mértékegysége. Az erdők és a folyók a Föld tüdeje és erezete, ezek megfelelő működése nélkül Földünk képtelen lélegezni és életben maradni, az életet számunkra biztosítani. Ugyanakkor az erdők és a folyók nagyon sok különböző életformának is lakhelyet biztosítanak, amelyek mind valamilyen funkciót látnak el a Föld életben tartásával kapcsolatban - még akkor is, ha ezek az élőlények az emberi szem számára láthatatlanok. Amennyiben ezeket az élőlényeket elpusztítjuk, saját magunkat és lakhelyünket is elpusztítjuk, ha pedig segítjük őket, saját magunkat is segítjük.
  2. Gondoskodás a Társadalomról (Emberekről) - Amennyiben az emberek szükségletei egyszerűen és nagylelkűen ki vannak elégítve, akkor az őket körülvevő környezet is virágozni fog. Ezen igények kielégítése csak összefogással és együttműködéssel jöhet létre - az egymás közti verseny ezt nem teszi lehetővé-. A társadalomról való gondoskodás önmagunkkal kezdődik, majd kitágul családunkra, szomszédainkra, valamint közeli és távoli környezetünkre. A nagy feladat számunkra, hogy önbizalommal és személyes felelősséggel nőjünk fel. Önbizalmunk abban az esetben alakul ki, ha figyelmünket a nem anyagi javakra összpontosítjuk, valamint magunk és környezetünk ellátását el tudjuk érni felesleges javak megtermelése és felhasználása nélkül. Amennyiben el tudjuk fogadni személyes felelősségünket - ahelyett hogy másokat okolnánk a hibákért - saját magunkat erősítjük. Amint felismerjük azt, hogy a tudás a közösségben rejlik, abban a pillanatban képesek leszünk együttműködni és mindenki számára a legjobbat kihozni a lehetőségekből. A Permakultúrás hozzáállás: mindig a pozitív dolgok középpontba helyezése és a lehetőségek keresése (az akadályok helyett) még a legnehezebb szituációkban is.
  3. Minden keletkezett felesleg visszaforgatása a rendszerbe, hogy az első két pontot segítsük - avagy igazságos elosztás - Ez a pont arról szól, hogy mindenből csak annyit használjunk amennyire feltétlen szükségünk van, a többit pedig osszuk meg másokkal. Ugyanakkor azt is be kell látnunk, hogy minden felhasználható és megosztható dolog a Földön limitálva van. Amikor egy fa gyümölcsöt terem, általában sokkal többet terem annál, mint amit egy ember el tud fogyasztani. Ebben az esetben ésszerű a felesleget megosztani másokkal. A gyümölcs leszedése, elfogyasztása, tartósítása és megosztása időbe telik, ezért az általunk elfogyasztható (feldolgozható) gyümölcs mennyisége korlátozva van. Az emberek által fogyasztott dolgok mennyiségének rohamos növekedése - ezáltal fajok kipusztulása - egyértelművé teszi, hogy folyamatos növekedés a Természetben nem létezik. Néha nehéz döntéseket kell hoznunk azzal kapcsolatban, hogy miből mennyit fogyaszthatunk. Figyelmünket arra kell koncentrálnunk, hogy mi az ami elég saját magunk számára; és nem azzal foglalkoznunk, hogy mások miből mennyit fogyasztanak. Amennyiben meg tudjuk találni az egyensúlyt saját életünkben, úgy pozitív példával szolgálhatunk mások számára, hogy ők is meg tudják találni a saját egyensúlyukat.
U.i.: A Természet nem demokratikus, így a permakultúra sem lehet az.

Azon felhaszálók számára, akik hiányolnák a levelezőlistát létrehoztuk a 'Kezdőlap'-ot, ahol a bejegyzések az email-hez hasonló formában vannak elrendezve. Akik pedig a levelező programjukat nem szeretnék a bejegyzések olvasásához lecserélni a fórumra, azoknak az összes témát elérhetővé tettük RSS formátumban. Erről többet a 'Súgó' menüpontban olvashattok.

Kik vagyunk mi?

Történelmünk:

2011 év elején úgy álltak a csillagok, hogy megszületett egy internetes fórum Permafórum néven.

Ekkorra többünkben felmerült az igény, hogy az addig egyedüli, interneten elérhető, permakultúrával foglalkozó, magyar nyelvű médium - a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. levelező lista - adta lehetőségeket kibővítsük, és egy fórum formátumot hozzunk létre a segítőkész eszmecsere számára.

Egy pár kezdeményezés el is indult, de valami miatt legtöbbjük gyorsan kifutott az energiából. 

2010-ben Dávid Dávid, gergo gergo, és ecovitka ecovitka egy 'Szári Találkozó' után egy gyönyörű, 'mindentől' messze eső, kis lélekszámú, etnikailag vegyes összetételű kis faluban találták magukat önkéntesként. A falu szeretett volna egy weboldalt.... Végül Dávid és Gergő pont megadták a másiknak amire éppen ahhoz volt szüksége, hogy ez a honlap elkészüljön.

Egy hosszú repülőút alkalmával, amikor a csillagok összeálltak, Gergő a frissen szerzett tapasztalatok felhasználásával egy új weboldal - a Permaforum.hu - létreozásába kezdett.  

Ekkor már nem volt kérdés, hogy technikailag lehetséges-e a fórum. Az viszont, hogy emberileg lehetséges-e, még titok volt számunkra.

A technikai gondokkal mindig sikeresen megküzdöttünk - kovibali kovibali pl. szerver és tárhely gondjainkat oldotta meg, emre emre pedig a professzionális kinézettel ajándékozott meg minket. Az emberi kérdésekben pedig az időközben formálódott aktív moderátori csoport: Muzsikus Muzsikus, zsanettrp zsanettrp, edusa edusa, mzozo mzozo, és martindian martindian segítettek. Rajtuk kívül pedig még egy csomó pozitív, tapasztalt, segítőkész felhasználó - mint például AttilaK AttilaK, vagy tisztamo tisztamo, hogy csak a legnépszerűbbeket említsem - segítették a Permafórumot oda, hogy egy jól működő pozítiv információ csere platformmá válhatott.

Eddig felmerült kérdések:

Mitől lesz életképes ez a fórum? Miért nem működtek az eddigi kezdeményezések? Hogy lehet a zajból kiszűrni egy viszonylagos rendet? ... Sok kérdés érkezett az úton.

- A végtelen lehetőségek halmazából azt választottuk, hogy a permakultúra etikái mentén, moderátorok segítségével, a megfelelő kategóriákba tereljük azokat a bejegyzéseket, amik célt tévesztettek, vagy éppen egy új témába tereljük a szót ha az önmagában is megállja a helyét. A moderátorok célja a kezdetektől fogva változatlan: a kölcsönös tanulás segítése, az együttműködő és erőszakmentes kommunikáció elősegítése, valamint a bomlasztó viselkedés kezelése.

Mi a bomlasztó viselkedés?

Az, ha valaki nem-konstruktív hozzászólásokkal, provokációval, egy társát nem egyenlőként kezelve, vagy éppen melébeszéléssel rabolja a többiek energiáját. Aki tapasztalatainak megosztása helyett az 'igehirdetést' alkalmazza. Aki sérteget, vagy meddő vitát generál.

Miért gáz a meddő vita?

Mert felesleges és nagyon sok negatív energiát generál. Az ellentétes nézeteket sokszor vita nélkül is meg lehet osztani egy fórumon. A tapasztalatok megosztása legtöbbször nem igényel vitát. Egy konstruktív eszmecserében természetes az ellentétes gondolatok megjelenése, így a vita ebben az értelmében elfogadott, azonban a fölényeskedés és a sértegetés nem fér bele.

Hogyan kezeltük a bomlasztókat?

Szerencsére nem sokszor indult el ilyen folyamat, de amikor elkezdődőtt, akkor szóltunk az illetőnek a témára válaszova. Ha ez nem ért célba, akkor magán üzenetben figyelmeztettük. Ha nem láttunk változást, akkor ideiglenesen felfüggesztettük a fiókját, és olyan eset is volt, hogy valakit kitiltottunk. Egy-két felhasználónk pedig vitruális öngyilkozssággal távozott közülünk.

No ez történt 2014 elejéig... Amikor ismét felmerült egy igény és talán ismét jól állnak a csillagok, ahhoz hogy egy újabb lépcsőfokra lépjünk.

Új szabályzat:

Ezzel az új szabályzattal szeretnénk segíteni a további hasznos, baráti, és nyugodt kommunikációt:

  • A Permafórum a permakultúra etikai szabályainak mindenkori betartására törekszik.
  1. Gonodoskodás a Természetről - A Föld egy önálló, élő, lélegző szervezet (egység). A Földdel való folyamatos törődés nélkül a következmények beláthatatlanok lehetnek az emberiség számára. Ez alatt az élő termőföld, valamint az erdők, a vizek, és a levegő tisztaságának javítását értjük. A termőföld minősége a társadalom jólétének az egyik legjobb mértékegysége. Az erdők és a folyók a Föld tüdeje és erezete, ezek megfelelő működése nélkül Földünk képtelen lélegezni és életben maradni, az életet számunkra biztosítani. Ugyanakkor az erdők és a folyók nagyon sok különböző életformának is lakhelyet biztosítanak, amelyek mind valamilyen funkciót látnak el a Föld életben tartásával kapcsolatban - még akkor is, ha ezek az élőlények az emberi szem számára láthatatlanok. Amennyiben ezeket az élőlényeket elpusztítjuk, saját magunkat és lakhelyünket is elpusztítjuk, ha pedig segítjük őket, saját magunkat is segítjük.
  2. Gondoskodás a Társadalomról (Emberekről) - Amennyiben az emberek szükségletei egyszerűen és nagylelkűen ki vannak elégítve, akkor az őket körülvevő környezet is virágozni fog. Ezen igények kielégítése csak összefogással és együttműködéssel jöhet létre - az egymás közti verseny ezt nem teszi lehetővé-. A társadalomról való gondoskodás önmagunkkal kezdődik, majd kitágul családunkra, szomszédainkra, valamint közeli és távoli környezetünkre. A nagy feladat számunkra, hogy önbizalommal és személyes felelősséggel nőjünk fel. Önbizalmunk abban az esetben alakul ki, ha figyelmünket a nem anyagi javakra összpontosítjuk, valamint magunk és környezetünk ellátását el tudjuk érni felesleges javak megtermelése és felhasználása nélkül. Amennyiben el tudjuk fogadni személyes felelősségünket - ahelyett hogy másokat okolnánk a hibákért - saját magunkat erősítjük. Amint felismerjük azt, hogy a tudás a közösségben rejlik, abban a pillanatban képesek leszünk együttműködni és mindenki számára a legjobbat kihozni a lehetőségekből. A Permakultúrás hozzáállás: mindig a pozitív dolgok középpontba helyezése és a lehetőségek keresése (az akadályok helyett) még a legnehezebb szituációkban is.
  3. Minden keletkezett felesleg visszaforgatása a rendszerbe, hogy az első két pontot segítsük - avagy igazságos elosztás - Ez a pont arról szól, hogy mindenből csak annyit használjunk amennyire feltétlen szükségünk van, a többit pedig osszuk meg másokkal. Ugyanakkor azt is be kell látnunk, hogy minden felhasználható és megosztható dolog a Földön limitálva van. Amikor egy fa gyümölcsöt terem, általában sokkal többet terem annál, mint amit egy ember el tud fogyasztani. Ebben az esetben ésszerű a felesleget megosztani másokkal. A gyümölcs leszedése, elfogyasztása, tartósítása és megosztása időbe telik, ezért az általunk elfogyasztható (feldolgozható) gyümölcs mennyisége korlátozva van. Az emberek által fogyasztott dolgok mennyiségének rohamos növekedése - ezáltal fajok kipusztulása - egyértelművé teszi, hogy folyamatos növekedés a Természetben nem létezik. Néha nehéz döntéseket kell hoznunk azzal kapcsolatban, hogy miből mennyit fogyaszthatunk. Figyelmünket arra kell koncentrálnunk, hogy mi az ami elég saját magunk számára; és nem azzal foglalkoznunk, hogy mások miből mennyit fogyasztanak. Amennyiben meg tudjuk találni az egyensúlyt saját életünkben, úgy pozitív példával szolgálhatunk mások számára, hogy ők is meg tudják találni a saját egyensúlyukat.
  • Elsődleges célunk a kölcsönös tanulás.
  • A tapasztalatainkat, ismereteinket osztjuk meg, és tisztelettel kommunikálunk egymással.
  • Kezelés helyett megelőzést alkalmazunk - a konfliktusszítókat inkább kiszűrni szeretnénk, mint kezelni.

Regisztrációkor kérjük az új felhasználókat, hogy a Magamról mezőben mutatkozzanak be és írják le miért jönnek a fórumra. Az "X", vagy az hogy "mert zöld vagyok" nem elég. Kérünk mindenkit, hogy ezzel a csekély gesztussal tisztelje meg a fórum tagjait. A regisztrációkor megadandó kód pedig: "mert zöld vagyok" - ezt kérlek jegyezd meg a sikeres regisztráció érdekében.

Ha konfliktus adódik, azt az eddig megszokottak alapján kezeljük. Moderátorok továbbra is dönthetnek a figyelmeztetés, a felfüggesztés, vagy a kizárás lehetőségéről.

  • A növekedés nincs az elsődleges céljaink között. Sokkal boldogabbak vagyunk kevés értelmes és kunstruktív hozzászólással, mint egy csomó maszlaggal. Az organikus változás hívei vagyunk. "Szájról-szájra", vagy a "jó bornak nem kell cégér" gondolatok mentén haladunk.
  • Vitás kérdésekben a moderátori csoport dönt.
  • Szívesen fogadjuk a segítséget. Ha úgy érzed van olyan dolog amivel te is szívesen részt veszennél a fórum üzemeltetésében, kérlek jelezd az admin(KUKAC)permaforum(PONT)hu címen.

Kik vagyunk mi?

Történelmünk:

2011 év elején úgy álltak a csillagok, hogy megszületett egy internetes fórum Permafórum néven.

Ekkorra többünkben felmerült az igény, hogy az addig egyedüli, interneten elérhető, permakultúrával foglalkozó, magyar nyelvű médium (a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. levelező lista) adta lehetőségeket kibővítsük, és egy fórum formátumot hozzunk létre a segítőkész eszmecsere számára.

Pár kezdeményezés el is indult, de legtöbbjük (különböző okok miatt) hamar kifulladt. 

2010-ben Dávidgergo, és ecovitka egy 'Szári Találkozó' után egy gyönyörű, 'mindentől' messze eső, kis lélekszámú, etnikailag vegyes összetételű kis faluban találták magukat önkéntesként. A falu szeretett volna egy weboldalt.... Egyedül sem Dávid, sem Gergő nem tudta volna ezt megcsinálni, de összefogásukkal hamar megszületett a honlap. 

A csillagok együttállásának és egy hosszú repülőútnak köszönhetően, Gergő a frissen szerzett tapasztalatainak felhasználásával egy új weboldal - a Permaforum.hu - létrehozásába kezdett.  

Ekkor már nem volt kérdés, hogy technikailag kivitelezhető-e a fórum. Az viszont, hogy emberileg sikerül-e megvalósítani, még titok volt számunkra.

A technikai gondokkal mindig sikeresen megküzdöttünk: kovibali pl. szerver és tárhely gondjainkat oldotta meg, emre pedig a professzionális kinézettel ajándékozott meg minket. Az emberi kérdésekben pedig az időközben formálódott aktív moderátori csoport: Muzsikus, zsanettrp, edusamzozo, és martindian segítettek. Rajtuk kívül pedig még egy csomó pozitív, tapasztalt, segítőkész felhasználó, mint például AttilaK, vagy tisztamo (hogy csak a legnépszerűbbeket említsük) segítettek abban, hogy a Permafórum egy jól működő, pozítiv, információ csere platformmá váljon.

Eddig felmerült kérdések:

Mitől lesz életképes ez a fórum? Miért nem működtek az eddigi kezdeményezések? Hogy lehet a zajból kiszűrni egy viszonylagos rendet? ... Sok kérdés merült fel útközben.

- A végtelen lehetőségek halmazából azt választottuk, hogy a permakultúra etikái mentén, moderátorok segítségével, a megfelelő kategóriákba tereljük azokat a bejegyzéseket, amik célt tévesztettek, vagy éppen egy új témát nyitunk neki, ha az önmagában is megállja a helyét. A moderátorok célja a kezdetektől fogva változatlan: a kölcsönös tanulás segítése, az együttműködő és erőszakmentes kommunikáció elősegítése, valamint a bomlasztó viselkedés kezelése.

Mi a bomlasztó viselkedés?

Az, ha valaki nem konstruktív hozzászólásokkal, esetleg minősítgetéssel, provokációval illet bárkit. Ha egy társát lekezeli, vagy éppen mellébeszéléssel rabolja a többiek energiáját. Aki tapasztalatainak megosztása helyett inkább „prédikál". Aki sérteget, vagy meddő vitát provokál.

Miért gáz a meddő vita?

Mert felesleges és nagyon sok negatív energiát gerjeszt. Az ellentétes nézeteket sokszor vita nélkül is meg lehet osztani. A tapasztalatok megosztása legtöbbször nem igényel vitát. Egy konstruktív eszmecserében természetes az ellentétes gondolatok megjelenése, így a vita ebben az értelmében elfogadott, azonban a fölényeskedés és a sértegetés nem fér bele.

Hogyan kezeltük a bomlasztókat?

Szerencsére eddig nem sokszor indult el ilyen folyamat. Ha mégis, akkor az illetőnek a fórum témában szóltunk. Ha ez nem ért célba, akkor magán üzenetben figyelmeztettük. Ha nem láttunk változást, akkor ideiglenesen felfüggesztettük a fiókját, és olyan eset is volt, hogy valakit kitiltottunk. Egy-két felhasználónk pedig virtuális öngyilkossággal távozott közülünk.

No, ez történt 2014 elejéig... Ekkor ismét felmerült az igény, és talán a csillagok is ismét jól állnak ahhoz, hogy a következő lépcsőfokra lépjünk.

Új szabályzat:

Ezzel az új szabályzattal szeretnénk segíteni a további hasznos, baráti, és nyugodt kommunikációt:

  • A Permafórum a permakultúra etikai szabályainak mindenkori betartására törekszik.
  1. Gondoskodás a Természetről - A Föld egy önálló, élő, lélegző szervezet (egység). Ha nem gondozzuk és törődünk vele, annak a következményei beláthatatlanok lehetnek az emberiség számára. A törődés és gondoskodás alatt az élő termőföld, valamint az erdők, a vizek, és a levegő tisztaságának javítását értjük. A termőföld minősége a társadalom jólétének az egyik legjobb mértékegysége. Az erdők és a folyók a Föld tüdeje és erezete, ezek megfelelő működése nélkül bolygónk képtelen lélegezni és életben maradni, illetve az életet biztosítani számunkra. Ugyanakkor az erdők és a folyók nagyon sok különböző életformának is életteret biztosítanak, amelyek mind valamilyen funkciót látnak el a Föld életben tartása érdekében még akkor is, ha ezek az élőlények az emberi szem számára láthatatlanok. Amennyiben ezeket az élőlényeket elpusztítjuk, saját magunkat és lakhelyünket is pusztítjuk; segítségükkel pedig saját magunkat is segítjük.
  2. Gondoskodás a Társadalomról (Emberekről) - Amennyiben az emberek szükségletei egyszerűen és méltényosan vannak kielégítve, akkor az őket körülvevő környezet is virágozni fog. Ezen igények betöltése csak összefogással és együttműködéssel jöhet létre - az egymás közti verseny ezt gátolja. A társadalomról való gondoskodás önmagunkkal kezdődik, majd kiterjed családunkra, szomszédainkra, közeli és távoli környezetünkre. A nagy feladat számunkra az, hogy önbizalommal és személyes felelősséggel rendelkezzünk. Önbizalmunk abban az esetben alakul ki, ha figyelmünket nem az anyagi javakra összpontosítjuk, valamint magunk és környezetünk ellátását el tudjuk érni felesleges javak megtermelése és felhasználása nélkül. Személyes felelősségünk elfogadásával saját magunkat erősítjük, mások okolása meddő dolog. Amint felismerjük azt, hogy a tudás a közösségben és az összefogásban rejlik, képesek leszünk együttműködni, és mindenki számára a legjobbat kihozni a lehetőségekből. A permakultúrás hozzáállás: mindig a pozitív dolgok középpontba helyezése, és a lehetőségek keresése (az akadályok helyett) még a legnehezebb szituációkban is.
  3. Minden keletkezett felesleg visszaforgatása a rendszerbe, hogy az első két pontot segítsük - avagy igazságos elosztás - Mindenből csak annyit használjunk fel, amennyire feltétlen szükségünk van, a többit pedig osszuk meg másokkal. Be kell látnunk, hogy minden felhasználható és megosztható dolog a Földön korlátozott számban fordul elő. Amikor egy fa gyümölcsöt terem, általában sokkal többet terem annál, mint amit egy ember el tud fogyasztani. Ebben az esetben ésszerű a felesleget megosztani másokkal. A gyümölcs leszedése, elfogyasztása, tartósítása és megosztása időbe telik, ezért az általunk elfogyasztható (feldolgozható) gyümölcs mennyisége korlátozva van. Az emberek által fogyasztott dolgok mennyiségének rohamos növekedése (ezáltal fajok kipusztulása) egyértelművé teszi, hogy a Természetben nem létezik folyamatos növekedés. Néha nehéz döntéseket kell hoznunk azzal kapcsolatban, hogy miből mennyit fogyaszthatunk. Figyelmünket arra kell koncentrálnunk, hogy mi az, ami elég saját magunk számára; nem pedig azzal foglalkoznunk, hogy mások miből mennyit fogyasztanak. Amennyiben meg tudjuk találni az egyensúlyt az életünkben, úgy pozitív példával szolgálhatunk mások számára, hogy ők is meg tudják találni a saját egyensúlyukat.
  • Elsődleges célunk a kölcsönös tanulás.
  • A tapasztalatainkat, ismereteinket osztjuk meg, és tisztelettel kommunikálunk egymással.
  • Kezelés helyett megelőzést alkalmazunk - a konfliktusszítókat inkább kiszűrni szeretnénk mint kezelni.

Regisztrációkor kérjük az új felhasználókat, hogy a Magamról mezőben mutatkozzanak be és írják le miért jönnek a fórumra. Az "X", vagy az hogy "mert zöld vagyok" nem elég. Kérünk mindenkit, hogy ezzel a csekély gesztussal tisztelje meg a fórum tagjait. A regisztrációkor megadandó kód pedig: "mert zöld vagyok" - ezt kérlek jegyezd meg a sikeres regisztráció érdekében.

Ha konfliktus adódik, azt az eddig megszokottak alapján kezeljük. A moderátorok továbbra is dönthetnek a figyelmeztetés, a felfüggesztés, vagy a kizárás lehetőségéről.

  • A növekedés nem elsődleges célunk. Sokkal boldogabbak vagyunk kevés értelmes és konstruktív hozzászólástól, mint egy csomó maszlagtól. Az organikus változás hívei vagyunk. "Szájról-szájra", vagy a "jó bornak nem kell cégér" gondolatok mentén haladunk.
  • Vitás kérdésekben a moderátori csoport dönt.
  • Szívesen fogadjuk a segítséget. Ha úgy érzed van olyan dolog amivel te is szívesen részt vennél a fórum üzemeltetésében, kérlek jelezd az admin(KUKAC)permaforum(PONT)hu címen.

Kik vagyunk mi?

Történelmünk:

2011 év elején úgy álltak a csillagok, hogy megszületett egy internetes fórum Permafórum néven.

Ekkorra többünkben felmerült az igény, hogy az addig egyedüli, interneten elérhető, permakultúrával foglalkozó, magyar nyelvű médium (a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. levelező lista) adta lehetőségeket kibővítsük, és egy fórum formátumot hozzunk létre a segítőkész eszmecsere számára.

Pár kezdeményezés el is indult, de legtöbbjük (különböző okok miatt) hamar kifulladt. 

2010-ben Dávidgergo, és ecovitka egy 'Szári Találkozó' után egy gyönyörű, 'mindentől' messze eső, kis lélekszámú, etnikailag vegyes összetételű kis faluban találták magukat önkéntesként. A falu szeretett volna egy weboldalt.... Egyedül sem Dávid, sem Gergő nem tudta volna ezt megcsinálni, de összefogásukkal hamar megszületett a honlap. 

A csillagok együttállásának és egy hosszú repülőútnak köszönhetően, Gergő a frissen szerzett tapasztalatainak felhasználásával egy új weboldal - a Permaforum.hu - létrehozásába kezdett.  

Ekkor már nem volt kérdés, hogy technikailag kivitelezhető-e a fórum. Az viszont, hogy emberileg sikerül-e megvalósítani, még titok volt számunkra.

A technikai gondokkal mindig sikeresen megküzdöttünk: kovibali pl. szerver és tárhely gondjainkat oldotta meg, emre pedig a professzionális kinézettel ajándékozott meg minket. Az emberi kérdésekben pedig az időközben formálódott aktív moderátori csoport: Muzsikus, zsanettrp, edusamzozo, és martindian segítettek. Rajtuk kívül pedig több pozitív, tapasztalt, segítőkész felhasználó, mint például AttilaK, vagy tisztamo (hogy csak a legnépszerűbbeket említsük) segítettek abban, hogy a Permafórum egy jól működő, pozítiv, információ csere platformmá váljon.

Eddig felmerült kérdések:

Mitől lesz életképes ez a fórum? Miért nem működtek az eddigi kezdeményezések? Hogy lehet a zajból kiszűrni egy viszonylagos rendet? ... Sok kérdés merült fel útközben.

- A végtelen lehetőségek halmazából azt választottuk, hogy a permakultúra etikái mentén, moderátorok segítségével, a megfelelő kategóriákba tereljük azt a bejegyzést, ami célt tévesztett, vagy éppen egy új témát nyitunk neki, ha az önmagában is megállja a helyét. A moderátorok célja a kezdetektől fogva változatlan: a kölcsönös tanulás segítése, az együttműködő és erőszakmentes kommunikáció elősegítése, valamint a bomlasztó viselkedés kezelése.

Mi a bomlasztó viselkedés?

Az, ha valaki nem konstruktív hozzászólásokkal, esetleg minősítgetéssel, provokációval illet bárkit. Ha egy társát lekezeli, vagy éppen mellébeszéléssel rabolja a többiek energiáját. Aki tapasztalatainak megosztása helyett inkább „prédikál". Aki sérteget, vagy meddő vitát provokál.

Miért gáz a meddő vita?

Mert felesleges és nagyon sok negatív energiát gerjeszt. Az ellentétes nézeteket sokszor vita nélkül is meg lehet osztani. A tapasztalatok megosztása legtöbbször nem igényel vitát. Egy konstruktív eszmecserében természetes az ellentétes gondolatok megjelenése, így a vita ebben az értelmében elfogadott, azonban a fölényeskedés és a sértegetés nem fér bele.

Hogyan kezeltük a bomlasztókat?

Szerencsére eddig nem sokszor indult el ilyen folyamat. Ha mégis, akkor az illetőnek a fórum témában szóltunk. Ha ez nem ért célba, akkor magán üzenetben figyelmeztettük. Ha nem láttunk változást, akkor ideiglenesen felfüggesztettük a fiókját, és olyan eset is volt, hogy valakit kitiltottunk. Egy-két felhasználónk pedig virtuális öngyilkossággal távozott közülünk.

No, ez történt 2014 elejéig... Ekkor ismét felmerült az igény, és talán a csillagok is ismét jól állnak ahhoz, hogy a következő lépcsőfokra lépjünk.

Új szabályzat:

Ezzel az új szabályzattal szeretnénk segíteni a további hasznos, baráti-, és nyugodt kommunikációt:

  • A Permafórum a permakultúra etikai szabályainak mindenkori betartására törekszik.
  1. Gondoskodás a Természetről - A Föld egy önálló, élő, lélegző szervezet (egység). Ha nem gondozzuk és törődünk vele, annak a következményei beláthatatlanok lehetnek az emberiség számára. A törődés és gondoskodás alatt az élő termőföld, valamint az erdők, a vizek-, és a levegő tisztaságának javítását értjük. A termőföld minősége a társadalom jólétének az egyik legjobb mértékegysége. Az erdők és a folyók a Föld tüdeje és erezete, ezek megfelelő működése nélkül bolygónk képtelen lélegezni és életben maradni, illetve az életet biztosítani számunkra. Ugyanakkor az erdők és a folyók nagyon sok különböző életformának is életteret biztosítanak, amelyek mind valamilyen funkciót látnak el a Föld életben tartása érdekében még akkor is, ha ezek az élőlények az emberi szem számára láthatatlanok. Amennyiben ezeket az élőlényeket elpusztítjuk, saját magunkat és lakhelyünket is pusztítjuk; segítségükkel pedig saját magunkat is segítjük.
  2. Gondoskodás a Társadalomról (Emberekről) - Az emberi szükségleteinket egyszerűen és méltányosan kell kielégítenünk, miközben a minket körülvevő környezetben nemhogy kárt nem okozunk, de építjük, regeneráljuk azt. A reális igényeinkre összefogással és együttműködéssel ésszerűbb, hatékonyabb választ találhatunk. Versengéssel csak visszatartjuk az új tapasztalás, a tanulás lehetőségét. Amint felismerjük azt, hogy a tudás a közösségben és az összefogásban rejlik, képesek leszünk együttműködni, és mindenki számára a legjobbat kihozni a lehetőségekből.
    A társadalomról való gondoskodás önmagunknál kezdődik, és gyűrűzik kifelé a család, a rokonok, szomszédok, közeli és távoli ismerősök felé. A feladatunk, hogy magabiztosan, személyes felelősséggel összpontosítsuk megszerzett tudásunkat és tapasztalatainkat annak érdekében, hogy további károkat ne okozzunk; ami elromlott azt megjavítsuk; ahol hiányzik, ott újat hozzunk létre. Önbizalmunk épüljön a probléma alapos megismerésére, valamint a megoldására létrehozott tervek környezeti és társadalmi etikusságára. Személyes felelősségünk, hogy a problémáinkat a gyökerénél kezeljük; hogy ne a nehézségeken rágódjunk negatív energiákat erősítve, hanem megoldásokat keressük pozitív energiákat táplálva; hogy környezetünk emberi és természeti épségét, integritását előtérbe helyezzük az anyagi hasznossággal szemben.
  3. Minden keletkezett felesleg visszaforgatása a rendszerbe, hogy az első két pontot segítsük - avagy igazságos elosztás - Mindenből csak annyit használjunk fel, amennyire feltétlen szükségünk van, a többit pedig osszuk meg másokkal. Be kell látnunk, hogy minden felhasználható és megosztható dolog a Földön korlátozott számban fordul elő. Amikor egy fa gyümölcsöt terem, általában sokkal többet terem annál, mint amit egy ember el tud fogyasztani. Ebben az esetben ésszerű a felesleget megosztani másokkal. A gyümölcs leszedése, elfogyasztása, tartósítása és megosztása időbe telik, ezért az általunk elfogyasztható (feldolgozható) gyümölcs mennyisége korlátozva van. Az emberek által fogyasztott dolgok mennyiségének rohamos növekedése (ezáltal fajok kipusztulása) egyértelművé teszi, hogy a Természetben nem létezik folyamatos növekedés. Néha nehéz döntéseket kell hoznunk azzal kapcsolatban, hogy miből mennyit fogyaszthatunk. Figyelmünket arra kell koncentrálnunk, hogy mi az, ami elég saját magunk számára; nem pedig azzal foglalkoznunk, hogy mások miből mennyit fogyasztanak. Amennyiben meg tudjuk találni az egyensúlyt az életünkben, úgy pozitív példával szolgálhatunk mások számára, hogy ők is meg tudják találni a saját egyensúlyukat.
  • Elsődleges célunk a kölcsönös tanulás.
  • A tapasztalatainkat, ismereteinket osztjuk meg, és tisztelettel kommunikálunk egymással.
  • Kezelés helyett megelőzést alkalmazunk - a konfliktusszítókat inkább kiszűrni szeretnénk mint kezelni.

Regisztrációkor kérünk mindenkit, hogy a Magamról mezőben mutatkozzanak be és írják le miért jönnek a fórumra. Az "X", vagy az hogy "mert zöld vagyok" nem elég. Kérünk mindenkit, hogy ezzel a csekély gesztussal tisztelje meg a fórum tagjait.

A regisztrációkor vagy profilmódosításkor megadandó kód pedig: "mert zöld vagyok" - ezt kérlek jegyezd meg a sikeres regisztráció érdekében.