Megjelent: a Biokultúra Tájékoztató 1990 /6. számában. Sajnos az árrák olyan rossz minőségben vannak meg egy fénymásolatom, hogy azokat nem lehetett digitalizálni.


A permakultúra fogalma a hazai biokertészek körében még nem nagyon ismert. Az ausztrál Bill Mollison (1988) által megalkotott szó és a fogalom egy olyan, alapjában véve önellátásra alapuló ökológikus gazdálkodási rendszert jelent, amely tökéletesen beilleszkedik a természetes ökoszisztémák rendjébe. A Bill Mollison által megkezdett mozgalom azóta világméretűvé terebélyesedett. Ausztráliában, Új Zélandon, az USA-ban, Nyugat- Európában alakultak permakultúrás központok, amelyek az új útra tért gazdálkodókat látják el információkkal, szakmai útmutatásokkal. 

Kiadványaik számos beszámolót tartalmaznak új permakultúrás gazdaságok létesítésének módszereiről és eredményeiről, valamint szegény, sivár körülmények között élő népek számára tervezett tanító körutakról. Különösen jelentős tevékenységük a Föld katasztrófa övezeteiben ahol az erodált, vagy az eredetileg is terméketlen táj egyedül lehetséges művelési és feljavítási lehetőségének látszik. A fenti információkhoz az ausztráliai kiadású "Best of Permaculture" c. gyűjteményéből és az amerikai The International Permaculture Seed Yearbook c. magazinból jutottam.



Ezen írásomban szeretném közelebbről ismertetni a permakultúra fogalmát saját gazdaságom hosszú távú tervezésének bemutatásával illusztrálni ökológiai gondolkodásmódját, végül hároméves tapasztalataimról szeretnék beszámolni. 

>> A permakultúra kifejezéssel egy integrált, folyamatosan szukcesszíven fejlődő, az ember számára hasznos növények és állatok ökológiai kapcsolathálózatán alapuló rendszert neveztünk meg. << (Mollison, 1987.)

>> A permakultúra olyan mezőgazdaságilag produktív ökoszisztémának a tudatos tervezése és kialakítása, amelyek rendelkeznek a természetes ökoszisztémák stabilitásával, rugalmasságával. Az embernek és természetes környezetének harmonikus integrációja, mely biztosítja számára az élelmet, energiát, lakást, valamint egyéb anyagi és szellemi szükségleteit. << (Mollison, 1988.)

A továbbiakban saját kb. egy holdas (6000 négyzetméter) permakultúrás gazdaságom tervezésének és ökológiai kapcsolathálózatának bemutatásával szeretném a fenti meghatározást illusztrálni. Tervezésem alapjául a Mollison (1978.) által ismertetett "gyümölcsös baromfiudvar" rendszert választottam, ahol a nevében szereplő két összetevő ökológiai kapcsolatrendszere a legjelentősebb. A gazdaságot alkotó ökoszisztéma egy későbbi, tervezett állapotát az 1. ábra ismerteti. 

Az egyes részegységek kialakításánál a kedvező ökológiai adottságok minél jobb kihasználása és a kedvezőtlenek mérséklése volt a fő szempont. A három, kelet-nyugati tájolású sávban elültetett fák felfogják az erős északnyugati szeleket, a sávok déli szegélyének homorú kialakítása csapdaként gyűjti a tavaszi nap melegét. Az északi szegélyek homorulata viszont párás, hűvös mikroklímát biztosít a nyári melegben az ezt igénylő fajok számára, pl. (bogyósgyümlölcsűek). A leendő ház számára örökzöld fenyők biztosítanak télen is fokozott szélvédelmet. A ház előtti tó vízfelülete tükörként vetíti a téli Nap sugarait a ház déli részén elhelyezkedő üvegházba, és egyéb napfényt hasznosító felületekre. 

Az artézi kútból szélgéppel táplált tó egyben tárolómedenceként szolgál az alacsonyabban fekvő területek öntözéséhez. A vízi élettér táplálékforrást jelent a kacsák számára, de emberi fogyasztásra közvetlenül is alkalmas termékek (hal, rák, indián rizs (Zizania aquatica) megtermelését is lehetővé teszi. 

A gyümölcsös kialakításakor a nagy fajszámra és a vegyes ültetésre törekedtem. A legelterjedtebb gyümölcsfajok mellett a kevésbé ismert vagy elfeledett fajok mint a házi berkenye (Sorbus domestica) az eperfa (Morus alba, Morus nigra) a naspolya (Mespilus germanica) a csipkebogyó (Rosa canina "inermis") vagy a húsos som (Cornus mas) telepítését is tervezem. Ezeknek hullott termését a szabadon járó baromfik jól hasznosítják. Kifejezetten a baromfik számára terveztem a bodzát (Sambucus nigra) galagonya fajokat (Crataegus sp) barkócaberkenyét ( Sorbus torminalis) és a pillangósvirágú borsófát (Caragana arborescens, C. frutex). Ez utóbbiak magától lehulló magas fehérjetartalmú magvai különösen értékesek a baromfiak számára, ugyanakkor a pillangósvirágú cserje gyökerei a nitrogént gyűjtve javítják a többi növény tápanyagellátását. A nagyszámú növényfaj virágai jó méhlegelőt szolgáltatnak, és a betervezett néhány kaptár méh amellett, hogy mézet szolgáltat, biztosítja a gyümölcsös jó beporzását. A baromfiak nem csak táplálékot találnak a gyümölcsösben, hanem gyérítik a talajba húzódó kártevőket (gyümölcsmolyok, mogyoróármányos bogár lárvája, stb). A zöldségesbe kellő időben beengedve részt vehetnek egyes kártevők megfékezésében, illetve - különösképpen a kacsák- a gyomirtásban. A domboságy téli időszakban kiváló táplálékforrás a tyúkok számára. Az ilymódon megtervezett ökológiai kapcsolatrendszert részletesen a 2. ábra szemlélteti. 

Az első két ábrán az ültetvény egy későbbi -25-30 év múlva bekövetkező- fejlettségi stádiuma látható. A permakultúrás tervezés fontos része az ökológiai rendszer fejlődésének, időbeni változásainak előrelátása, tudatos tervezése. 

Ehhez a növénytársulások fejlődésének, egymást követésének (szukcessziójának) ismerete nyújt segítséget. Bárki megfigyelheti például, ha egy felszántott területet vagy szemétdombot magára hagynak, ott ez első egy-két évben az egynyári gyomok (disznóparéj, libatop, parlagfű, betyárkóró, muhar stb.) fognak megjelenni, elhatalmasodni. Ezek árnyékolásukkal szerves anyag tömegükkel, gyökérzetükkel megteremtik a feltételeket az évelő gyomok (tarackbúza, somkóró, mezei aszat) megtelepedéséhez, amelyek a harmadik-hatodik évben felváltják az előzőket. Ha van a közelben gyepes terület, már a második-harmadik évtől megfigyelhetünk apró pázsitfű növényeket (angolperje, rétiperje, csenkesz fajok), melyek a negyedik-nyolcadik év között fokozatosan megerősödve és elsűrűsödve kiszorítják az évelő gyomokat is. A terület különösebb beavatkozás nélkül is elfüvesedik. Hazánkban -a szélsőséges környezeti adottságoktól eltekintve- a természetes szukcessziós folyamat végállomása valamilyen erdős növénytársulás. 

A permakultúrás növénytársulások telepítésekor, felnevelésekor a természetes szukcesszió irányulásának kihasználására a kívánt irányba való terelése fontos alapelv. Ily módon töredékére csökkentjük a telepítés és a fenntartás ráfordításait. Emellett a permakultúrás gazdaság már az első években lehet produktív! A majdani gyümölcsös területe például már az első évben hasznosítható lucerna vetésével és legeltetésével ha a facsemetéket körbekerítjük. 

Saját gazdaságom tervezett, illetve az első három évben megvalósult fejlődését a 3. ábrán mutatom be. 

A legeltetéses állattartásra és baromfitartásra az első években a telepítés gondozásának nagy munkaigénye miatt -a szükséges idő híján- nem volt módom. Ez az oka annak, hogy az állatok betelepítését a későbbi években tervezem. A tervezés távolabbi jövőre vonatkozó része természetesen inkább hozzávetőleges jellegű a gazdaság létesítményeinek megvalósulása a körülményektől és lehetőségektől nagymértékben változhat. 

A szóban forgó terület az Alföld északi részén Tápiószele község határában van. Nagy részén előzőleg kukoricát termeltek. Van rajta egy kis vályogház valamint egy villanymotoros szivattyúval ellátott csőkút. Kedvező adottságai, hogy szomszédságában magánföldek és erdős területek vannak, így a kívülről bejutó vegyszer kevés. Talajának felső 70-100 cm -es rétege enyhén humuszos homok, amely fekete mezőségi talajt borít. A talajvíz 2-3 méter mélyen van, így azt a fák gyökereikkel hasznosíthatják. A terület meglehetősen fagyzúgos. 

Gazdaságom telepítését 1986 őszén kezdtem. Kezdeti célom a növényzet természetes regenerálódásának segítése volt. 1986-87 telén a hóra különböző gyommagvakat, és vörösherét szórtam, amelyhez a vöröshere magtisztítás hulladékaként jutottam. Az elfüvesedés gyorsítására 1987, 1988, és '89 őszén a környékben szedett perje és csenkesz fajok magvát valamint Sportkeverék fűmagot szórtam. A kiszórt fűmagmennyiség -egy ősszel- az intenzív füvesítéssel alkalmazottnak mintegy 1%-a volt így a 6000 négyzetméter területre őszönként 2-3kg fűmagot szórtam. Ugyancsak szórtam giliszatűző varádics-, cickafark-, évelő kokáradvirág-, lucernamagot. Minden mag kiszórása a terület előkészítése nélkül a talajfelszínre történt az ott lévő gyomok kórói közé. 

A vetést követően sem történ semmiféle elmunkálás, az esetek nagy részében. Kisebb területeken az elszórt fűmagra az alsó talajszintből bányászott mezőségi talajt vagy falevélkomposztot terítettem 1-2 cm vastagságban. A facsemeték nagy részét 1987. tavaszán az előkezelt csírázó mag közvetlenül végleges helyre való ültetésével telepítetem a 4. és 5. ábrán látható módon fészekbe. A fészkek elhelyezése sorokba, a tervezett gyümölcsös sávoknak megfelelően történt. A nemes gyümölcsfák részére a számukra alkalmas alanyokat (vadkörte vadalma vadcseresznye cseresznyeszilva sajmeggy stb.) telepítettem. Mogyorót nemes mogyorófajták (Zelli és Római mogyoró) szabad beporzású magvairól indítottam. A papírral, szalmával takart fészkeket a nyár folyamán gyomlálással sarlózással gyomtalanítottam, megközelítésüket az egyébként háborítatlan gyomállományba kaszával vágott utcákkal biztosítottam. A területen létesített utcák rendszerét hozzávetőlegesen a 6. ábra, egy ilyen utcát a 7. ábra szemlélteti. A csemetéket nyaranta 4-6-szor öntözni kellett, amit villanymotoros szivattyúról hajlékony és toldható műanyagtömlő segítségével oldottam meg.(8. ábra) 

A terület körülhatárolása érdekében sövényt telepítettem. A kb. 400 fm. sövényt három ősszel három ütemben telepítettem 1987 és 1989 között. A leendő sövény nyomvonalában kb. 20 cm mély árkot ástam, melybe megfelelően előkezelt galagonya-, kökény és mogyorószemeket vetettem. A magokat 5-10 cm vastag földdel kevés lombbal takartam. A kikelt növénykéket gyomláltam, műanyag tömlővel locsoltam. 

A vegyszermentes zöldséges 1988. tavaszától van jelenlegi (végeleges) helyén. (Lásd 1. ábra) Kialakításánál igyekeztem a Gertrud Franck által javasolt növénytársításokat figyelembe venni. A területét 1988-89. telén egy dombosággyal bővítettem. Ez kialakításában némileg eltér a biokertészek hagyományos domboságyaitól, mert csak 30 cm magas, teteje sík szélesség és hosszúság méretei viszont korlátlanok. Az én domboságyam kb. 5 m széles és 6-7 m hosszú volt. Ezt a módosítást a Bill Mollison Permakultúra c. könyvében olvasottak hatására tettem. Így a teteje bejárható és az öntözővíz nem csorog le róla. 

A telepítés első három évének tapasztalatait az alábbiakban foglalom össze: 

A különféle lágyszárú növények mag kiszórásával történő telepítése a fajok túlnyomó többségénél sikerült. A télen, hóra kiszórt vöröshere mag a terület nagy részén kikelt és a növények kellő sűrűségen életben maradtak. 

Ugyancsak kikelt az ősszel gaz közé kiszórt kokárdavirág, és a giliszatűző varádics is és a második évben virágozva a többi virágzó növénnyel együtt bő nektárfogást jelent a fürkészdarazsaknak, zengőlegyeknek, sőt -érdekes módon- még a fátyolkáknak és a katicabogaraknak is. (9. ábra) 

A szeptemberben kiszórt fűmagvak még ősszel kikeltek. A csírázás az esős, nedves időszakokban történt és az azt követő száraz, meleg időjárású néhány hét sem pusztította el a begyökeresedett cérnavékony füvecskéket a gyomok kóróinak árnyékában. A gyomok a következő nyár folyamán árnyékukkal védték a Nap melegétől és a kiszáradástól. A következő ősszel a sárguló kórók alól előtűnt az üdezöld fű. 

Érdekes tapasztalat, hogy a túl sűrű vetés nem előnyös, mert a kikelő nyövénykék gátolják egymás fejlődését és a hagyományos füvesítésnek megfelelő sűrűségű állomány könnyen kiszárad. Ugyancsak kisült a füvesítés gyomokkal nem borított (rövidre kaszált) területeken. Ahol viszont a trágyázott föld miatt a túl buja gyomálomány megdőlt, jórészt megfolytotta az alatta lévő fiatal füvet. Ezt kaszálással lehetett megelőzni. 

A 4. ábrán leírt és az 5. ábrán látható módon telepített csemeték csaknem kivétel nélkül kikeltek, és túlélték az első nyarat. A legtöbb faj kielégítően fejlődött legéletrevalóbbak a vadkörte, vadalma, és a sajmeggy csemeték bizonyultak. A borsófa és a húsos som gyengén fejlődött, gyakran kellett őket locsolni. Szinte valamennyi faj fejlődése lényegesen jobb volt, ha a fák, gyomok mérsékelt árnyékába kertült, de különösen igaz volt ez az eperfa, mogyoró, törökmogyoró csemetékre. Ezért a második nyárom a fészkek déli szegélyén félkör alakban meghagytam a gyomokat. 

A permakultúrás gyümölcsös-baromfi gazdaság szempontjából oly fontos borsófát nem sikerült az előzőekben leírt módon, a mag végeleges helyre való ültetésével felnevelni, ezért csemetéről kellett telepítenem. A csemete megnevelése sem volt könnyű mert a cserépben nevelve is alig fejlődik. A szabadföldbe iskolába vetett magoncok viszont karógyökeret nevelnek az átültetést már az első évben megsínylik. A legsikeresebb az volt, hogy a magot kilyukasztott aljú UNIPACK tejesládába vetettem majd az első éves csemetéket innen ültettem ki. A húsos somot és az eperfát is érdemesebb lett volna jól fejlett csemetével telepíteni. A harmadik év után a kb. 120-140 fészek csemetéje kielégítően fejlődik, többségük elérte a 70cm es magasságot, némelyik már 150 cm magas (11. ábra). A flakonokat 1989 tavaszán eltávolítottam róluk. 

A sövénybe vetett galagonya, kökény, és mogyorómagok kikeltek és gondos gyomlálás, öntözés mellett kielégítően fejlődtek. (12. Ábra) Ahol ritka volt a kelés, ősszel csemetével pótoltam. A hároméves sövény csemetéi elérték a 60-70 cm-t. (13. ábra) 

Az almafa csemetéken levéltetű telepek jelentek meg, amelyeket 1988 ban mintegy 2 héten belül 1989 ben 5-6 hét alatt felszámoltak a zengőlégylárvák, katicabogarak, fátyolkák. 1989-ben némi hajtástorzulás jelentkezett. 

A kezdeti években a zöldséges adta a permakultúrás gazdaság egyedüli terméseit. A gyenge homoktalajon végzett javítás észrevehető változással járt a domboságy pedig különösen eredményesnek bizonyult. Az 1987-ben még vöröshagyma társítás nélkül telepítet sárgarépa meglehetősen kukacos volt, míg 1988-ban és 1989-ben a vegyeskultúrás művesésben alig volt kártevő. 1988-ban a gyenge homokon késői vetésű, valamint a palántázott növények (cékla, zeller, paradicsom, karalábé) fejlődése az öntözés ellenére gyenge volt. Az 1989-ben 3-4-cm vastagságban elterített és bekapált feketefölt segített, de az áprilisban vetett cékla így is gyengén fejlődött. 1988-ban a hónapos retek teljesen használhatatlan volt a káposztaágy kártétele miatt, így 1898-ben nem is vetettem. Néhány jégcsapretek azonban elszóródó magból mégis kikelt a domboságyon és gyönyörűen fejlődött. Nem károsította őket a káposztalégy. 

Az 1989-ben domboságyra telepített növények erőteljesen fejlődtek a palántázott korai és kési káposztafélék két héttel előzték meg a kontrollt. (Némelyik zeller gyermekfej, kései karalábé emberfej nagyságúra nőtt.) 

Összefoglalva: a zöldséges sárgarépából borsóból paradicsomból karalábéból zöldbabból zellerből sóskából feketeretekből kielégítette a család igényeit, az uborka és sárgadinnye termelése elmaradt a várakozástól. 

Úgy tűnik a kezdeti hároméves telepítési eredmények, melynek számos -a megszokottól eltérő és a ráfordításokat csökkentő- új elemet tartalmaznak a permakultúra szellemében, alátámasztják a permakultúrás szemléletmód létjogosultságát. Meggyőződésem, hogy ez a fajta gazdálkodás lehet a legbiztosabb és legtökéletesebb válasz a Föld ökológiai katasztrófáit előidéző gazdasági és társadalmi problémákra, mert bármilyen más (akár ökológiai) gazdálkodáshoz viszonyítva ez igényli a legalacsonyabb munkaráfordítást, legkisebb a fajlagos energia ráfordítása, ipari nyersanyag iránti igénye és a legkevesebb illetve nulla a hulladék-kibocsátása. Ugyanakkor -külföldi tapasztalatok alapján- furfangos egyedi megoldásai révén megél a legszélsőségesebb legkedvezőtlenebb adottságú területeken (félsivatag, erősen erodált területek, mocsarak, trópusi őserdők) ahol semmilyen más gazdálkodási mód sem tud tartó megélhetést biztosítani a környezet átalakítása nélkül vagy külső segítség nélkül. 

Hazai viszonyaink között az első lépés néhány referencia gazdaság volna, elsősorban olyan közösségek által, amelyek a megszokott életmódtól elszakadva természetszerű, önellátó biogazdálkodásra alapozott életet kívánnak élni. Reményeim szerint ez az életforma terjedni fog, és a távolabbi jövőben uralkodóvá válva a permakultúra meghatározó lesz Földünk agrárgazdaságában.