„Bevezetés a Permakultúrába”
Tanfolyam Vácszentlászlón

A Pandora Mélyökológiai Szellemi Műhely Egyesület „Bevezetés a Permakultúrába” néven tanfolyamot hirdet. A permakultúra egy forradalmi gazdálkodási és életszervezési szemlélet, tanfolyamunk ennek alapjaiba enged betekintést a résztvevők számára. A holisztikus szemléletű program, elméleti és gyakorlati ismeretek egyensúlyára épül. A kötetlen, baráti, hangulatos légkörben zajló képzésnek a Gödöllőhöz közeli Vácszentlászló egy konvencionális családi kisgazdasága ad helyet.

Mai világunkban körbepillantva gyakran tapasztalhatjuk, hogy mindennapi valóságunk elszakadni látszik az emberi életnek, pontosabban magának az életnek az igazi lényegétől. Ez alatt azt értjük, hogy életünk sokkal inkább szól arról, hogy különféle dolgokért, vagy a külső „kényszerek” diktálta kötelezettségeknek való megfelelések mentén éljük életünket, mintsem magáért az életért, az élet valódi lényegének, kitelejesedettségének megéléséért, valódi életfeladatunk beteljesítéséért. Misem érzékelteti ezt a helyzetet szemléletesebben mint a mód ahogyan az élelmünket megtermeljük, amit és ahogy táplálékként magunkhoz veszünk. Mai modern élelmiszertermelési és táplálkozási szokásaink sokat elárulnak az önmagunkhoz, egymáshoz, illetve természeti környezetünkhöz való viszonyunkról, rávilágítva a tényre, hogy az individualizálódás ellenére is egy merev hierarchikus, a lehetőségeinket igencsak behatároló társadalmi rendszer részei vagyunk, a sokak által vágyott harmonikus közösségi lét elérése, az élet művészetként való megélése pedig sokszor távoli álomnak tűnik csupán.


A permakultúra módszere egyfajta megoldást kínál az említett problémák és dilemmák feloldására oly módon, hogy – a mélyökológiai szemlélettel összhangban - segíti az ember és a természeti környezet közti bonyolult viszonyrendszer újraértékelését, mélyebb megértését, valamint hasznos gyakorlati segítséget nyújt nem csak a fenntartható és önfenntartó életmód kialakításában, hanem embertársainkkal való kapcsolatrendszerünk új alapokra helyezésében is.
Képzésünk révén képet kaphatsz arról:

- Hogyan rakd le egy lokálisan és globálisan is fenntartható, önfenntartó életforma alapjait? (miért jobb a „lokális”, mint a „globális”? - gazdasági rendszerek összehasonlítása, avagy „Mese a két faluról”.)

- Hogyan dolgozz a természettel összhangban, és ne a természet ellenében, tiszteletben tartva a természeti rendszereket és azok törvényeit? (a tervezés fontosságának megtanulása zazen terepbejárással egybekötve)

- Hogyan építs helyi közösségeket? (közösségépítő játékok, csapatmunka)

- Hogyan teremtsd meg minél magasabb fokon tulajdon autonómiádat a jelenlegi életidegen, és fenntarthatatlan gazdasági rendszeren belül?

- Hogyan könnyítsd meg mindezen alapelvek követésével a tulajdon munkádat és életedet?

- Belekóstolhatsz mindennek a gyakorlati részébe mielőtt magad is belekezdesz. (fűszerspirál építés, mulcsozás, swale-ek kialakításának aktív megfigyelése 3 csoportban)


Oktatók:

Baranyai Vitália, Székely Gergő www.permaforum.hu/permalom

Köblös Dávid
www.facebook.com/varosisejt?ref=ts

permakultúrás szakemberek.

A tanfolyam időpontja:

2012. május 25. péntek – május 28. hétfő

 


 

Beszámoló a tanfolyamról

 


A tanfolyamon készült képek