Zötyögök a buszon. A tegnap még biocitromfű-háziszappannal balzsamozott kezem ma a civilizáció szmogjával borított kapaszkodót szorongatja. Nézem az arcokat és keresem azokat a bátorító mosolyokat, amiket a hétvégén lépten-nyomon láttam. Ezen a járaton ez hiánycikk.
Figyelem a nők haját és számolom, hánynak természetes a hajszíne. Kettőig jutottam, magamat is beleszámoltam. Reggel 7 óra 38 perc van.
A busz egy gázfröccsel hajt ki a buszmegállóból. Nézem a kipufogóból hömpölygő fekete mellékterméket és próbálom elképzelni, hogy ez hány mérettel növeli meg az utazóközönség fejenkénti ökológiai lábnyomát. Szerintem mindenkinek szüksége lenne egy talpbetétre.
A munkahelyen ebédidőben az ablakban állva merengve nézek egy hatalmas zöldfelületet. Itt nemsokára újabb parkoló készül kiépítésre. Biztos a délibáb hatás teszi, de én egy fűszernövény spirált látok bele. Szólni kéne valakinek, hogy micsoda vicces dolog lenne már ezt a parkolós-füves területet beültetni amaranttal, bíbor kasvirággal és paradicsompalántával, biztos tudnánk valami mulcsfélét szerezni a szomszédos dohánygyárból. Vagy egy kis dohányt, és azon meg vennénk mulcsot. Ja, el is felejtettem, dohányért a trafikba kell menni. Az ott van a sarkon.
...