Permablog

Majdnem pont kilenc éve kezdtük el alakítgatni a kertünket, majd, szinte ezzel egy időben, 2014 áprilisában elindítottam ezt a blogot is. Lassú víz partot mos: bár évente csak néhány bejegyzést írtam, azt cserébe kitartóan, így az évek alatt mégis egész komoly anyag gyűlt össze. A történet kevéssé feltűnő része, hogy mindezt a technika ördögével való hadakozás nélkül tehettem, hála a permafórum által nyújtott rendkívül kényelmes blog-felületnek. Mivel az első években az alakuló kert, gyerkőcök, doktori, és hasonló nyalánkságok rengeteg energiát emésztettek föl, ez felbecsülhetetlen segítség volt számomra, amit nem tudok eléggé megköszönni…Köszi, Gergő, és permafórum admin-csapata!

Nagyon-nagyon száraz és meleg nyár vége felé járunk. Perma-körökben már nagyjából mindenki látja, hogy milyen nagy a gáz, hogy mik a fő kiváltó okok, és mi mindent kellene másképp csinálni. Ami biztató, hogy már ezeken a körökön túl is kezdődik annak kapizsgálása, hogy valami nem igazán oké. Ez a bejegyzés viszont, becsszó, nem a panaszkodásról fog szólni. Egy-egy szélsőséges helyzet mindig lehetőség is egyben: az idei nyár száraz volt és meleg, de sajnos jó eséllyel fogunk látni még cifrábbat is életünk folyamán. A mostani nyár remek alkalom arra, hogy körülnézzünk a kertjeinkben, és meglássuk, mi történik: kik érzik jól magukat még ilyenkor is (vagy legalább maradnak életben), és kik nem. Ez a bejegyzés a másfél hónap aszály során szerzett tapasztalataimról fog szólni, és a gyakorlati alkalmazkodás részletkérdéseiről. A bejegyzésben szereplő összes fénykép a kertünkben készült, az elmúlt egy hónapban, elég bénácskák sajnos, de talán némi benyomást így is adnak.

Elöljáróban egy nagyon tanulságos cikket ajánlok nézegetésre, annak, aki esetleg még nem látta: Magyarország csapadékviszonyainak alakulása térképekkel, trendekkel az elmúlt 120 évben, szerintem őrült izgalmas és tanulságos. Röviden összefoglalva: ami a csapadék mennyiségét illeti, tulajdonképpen még mindig nincs itt semmi látnivaló. Bármilyen nehéz is elhinnünk ezt a száraz tavalyi évet követő még szárazabb idei első félév után, egyelőre – hála Istennek – nem látszik úgy, hogy számottevően csökkenne a csapadékmennyiség Magyarországon, amit most látunk, az a csapadék Magyarországon elég nagy, normális ingadozásába simán beleillik. Néhány megjegyzés ezzel kapcsolatban: 1. Mindemellett ugyanannyi csapadék relatíve szárazabb világot eredményez, ha melegebb van, márpedig melegebb van. 2. Ahogy az a linkelt cikk egyik-másik ábrájából is látszik, a csapadék eloszlása viszont valóban változik, nőnek a szélsőségek. 3. Azért, mert a csapadék mennyisége idáig nem csökkent, még egyáltalán nem biztos, hogy a jövőben sem fog, sajnos mindenféle előre nehezen kiszámítható, nem lineáris dolog is megeshet.

Kissé megkésve bár, de íme, a 2021. évi beszámoló a Manna-erdőkert nyolcadik évéről – rengeteg minden történt, úgyhogy sok-sok kép, közöttük kevés szöveg, fogadjátok szeretettel!

Ugyan rengeteget mászkálunk és nézelődünk a kertben, van, amire az efféle irányítatlan megfigyelés nem igazán alkalmas. Az elmúlt egy-két évben támadt bennem egy olyan kíváncsiság, hogy vajon mennyire kiegyensúlyozott a kertünk virág-szempontból. Bár sokszor dolgozhattam együtt rovarokhoz értő kollégákkal, magam nem vagyok rovarász. Ennek ellénre számomra így is (és valószínűleg az ezt a bejegyzést olvasók döntő többsége szerint úgyszintén) eléggé egyértelmű, hogy egy kertben ökológiailag az a szerencsés, ha a vegetációs periódusban lehetőleg végig sok és sokféle virágot találnak a rovarok. Nekem viszont az volt az érzésem, hogy a mi kertünk még némileg hiányos ebből a szempontból, ezért úgy döntöttem, 2020-ban végzek egy kis irányított megfigyelést a témában.

Hetedik éve alakul a kertünk, következzék a lassan már szokásos beszámoló az elmúlt évünkről!

Újabb itthon kuksolós, szeretteinkért izgulós, nem könnyű tél közepén járunk. A változatosság kedvéért ismét a kertben ütjük el az időt, most pedig, hogy kezdünk beszorulni a hideg elől, van idő értékelni az elmúlt évet, tanulni és felkészülni a következőre.

Nagyot fordult az elmúlt pár hónapban a világ. Izgulunk a szeretteinkért, hiányoznak a családtagjaink és a barátok. Nehéz a gyerekekkel vég nélkül. Nekünk azonban idáig (maradjon így!) sok jót is hozott ez az új nyavalya. Elsősorban rengeteg plusz szabadidőt. Balázs már hatodik hete itthonról dolgozik, így nem kell ingáznia, emellett a naptárunk is eléggé kiürült. Úgyhogy az elmúlt hetekben számos olyan elfoglaltságra sikerült időt szakítanunk, amire jóval kevesebb lehetőségünk lett volna korábban. Kicsit rendhagyó bejegyzés következik: némi beszámoló az elmúlt heteink kertben motoszkálásairól, többek között azzal a céllal, hogy ötleteket adjak vele azoknak a szerencséseknek, akik  - hozzánk hasonlóan – saját kertjükben tölthetik ezt a különleges időszakot. Ezért most kivételesen kicsit lazábban kezelem a témákat, és nem csak szigorúan erdőkert-specifikus ötletek jönnek, hanem mindenféle vegyesen (képen: égerlevelű fanyarka virágzik).

Szokásomhoz híven következzék egy kis összefoglaló a tavalyi, vagyis 2019-es évünkről. Hat éve alakul a kertünk, már lassan kimondani is sok! :-)

A tavalyi legnagyobb történés a kertünkben még mindig némileg kettős érzéseket vált ki bennem: hosszas megfontolás után végül leburkoltunk némi területet a kert elülső harmadában. Amíg a mennyit és mivel nagyjából egy évig tartó tervezéssel és rengeteg parázs vitával járt (Balázs hajlamos mindent kicsit túl, én pedig – ebben az esetben pláne - alultervezni), abban teljes volt közöttünk az egyetértés, hogy milyen problémákat kellene megoldani. A költözés óta itt eltöltött három tél alatt teljesen világossá vált, hogy télen, bárhogy is próbáljuk ezt elkerülni, gusztustalan, járhatatlan dagonya alakul ki a kapunk környékén, mivel elég rendes lejtés van éppen azon a pár méteren. Egy autónk van, nem is használjuk sokat, de az fontos, hogy amikor kell, akkor ki tudjunk vele állni az udvarról (ez az első három tél mindegyikén nem ment hosszabb-rövidebb ideig). Emellett fával fűtünk, úgyszintén fontos, hogy a tűzifát bármikor be kell, hogy tudja hozni egy teherautó (az utcán esetünkben nem fér el, hozni meg valahogy sosem akkor hozzák, amikor mi szeretnénk). Ezen felül tervezünk egy jó kis sokfunkciós melléképületet, autóbeálló, zárható biciklitároló és műhely, tűzifatároló funkciókkal, ennek az alja is most készült el (végülis ez esetben talán jobb a murva+térkő, mint egy tömör beton alap). Az pedig már az úri luxus kategória, hogy  el lehessen indulni itthonról anélkül, hogy csupa sarak lennénk. A végeredmény olyan szűk 150 nm lett, ami a kertünk méretéhez képest nem sok, de abszolút értékben nem is kevés. Viszont mi ezzel egy életre megvolnánk, ilyen jellegű tervünk nincs nagyon több.

Régóta tervezett bejegyzés következik, egy olyan témában, ami mindenkit érint, akinek kertje van. Az ezzel kapcsolatos döntések sok munkát, energiát és környezeti terhelést spórolhatnak meg, vagy generálhatnak és alapvető kihatással vannak egy kert ökológiai állapotára is.

Nevezetesen: Hogyan kezeljük a fásszárú növények közötti füves területeket minél kevesebb befektetett munkával úgy, hogy az a kert javára váljon, egyben élhető is legyen – esetünkben az erdőkertben, de ez a kérdés bármilyen gyümölcsös, vagy kert esetében is felmerül. Mi az erdőkertünkben, a természet mintájára, a csemeték és fák alatti területet igyekszünk mulcsozni vagy takarónövényekkel betelepíteni, de ennek mikéntjeit még mi is most próbálgatjuk, ez a bejegyzés most nem erről fog szólni, hanem a fák közötti területek kezeléséről. Az elmúlt öt évben igen sok tapasztalatra tettünk szert a témában, és mostanára nagyjából kialakult egy egészen szofisztikált gyepkezelési algoritmusunk, ami nekünk ezen a területen jól bevált. Valószínűsítem, hogy más ember más kertjében kis eséllyel lesz pont ugyanez a nyerő stratégia, de azt is, hogy a tapasztalatainkat sokan találhatják hasznosnak, és kifejezetten jók lehetnek kiindulásképpen, például ha valakinek van egy nagy kertje, és nem szeretné a fél életét fűnyírással tölteni.

És már itt is vagyok! Az elmúlt évben, ahogy azt észrevehettétek, gyakorlatilag nem született blogbejegyzés. Ennek eléggé prózai, és (így utólag legalábbis) egészen örömteli oka van: a tavalyi évben a Luca-babánk mellett szellemi munkára fordítható időm nagyjából teljes egészét kitöltötte a doktori dolgozatom megírása. Azonban jelentem, ezen is túl volnék, lassan visszavonhatatlanul kipipálhatom ezt is. Egyben örömmel jelentem, sem a kert, sem a blog-írás nem döglött be, mostantól ismét időről időre szeretnék írni rólunk, hiszen a projekt kezd abba a fázisba lépni, amikor évről-évre egyre izgalmasabb a kert, egyre több a tapasztalat.

Egy tavalyi talaj tápanyag hálózat vizsgálati képzés (aka mikroszkópos tanfolyam) egyik résztvevője említette, hogy nagyon szereti a mikróbás fotóimat és nagyon szeretne látni még. Már lassan egy év telt el azóta. Újra és újra eszembe jut, de nem sikerült a tettek mezejére lépnem. Mostanáig. Egy kézzel gépelve, az alvó kislányommal a karomon teszem most közzé ezt a pár fotót, amik az egyik komposztomról készültek.

Egyik nap sétálgattam a kertben. Ahogy elmentem az egyik komposzt ketrecmellett, hírtelen kedvem támadt kicsit beletúrni. Ez egy nyáron összerakott termokomposzt, ami nagyon hírtelen melegedett fel, majd 3-4 forgatás után viszonylag hamar lehülésnek indult. Ennek a kevés, de nagyon melegedő N-dús anyag és a rengeteg faapríték volt az oka. Arra számítottam, hogy jó sok gombafonalat fogok benne látni.

Változatos kerti nyesedékek aprítása. Sok fás anyag került a mixbe, ami alapvető egy jó gombás komposzt létrehozásánál.

Eltelt a negyedik év is, amióta erdőkertészkedésre adtuk a fejünket, következzen hát a már-már szokásos éves összefoglaló arról, hogy mi történt velünk 2017-ben.

Újabb év – immár a negyedik – a kertünkben. Ahogy egyre több mindent csinálunk, úgy követünk el egyre több kisebb-nagyobb (szerencsére zömmel inkább kisebb) baklövést a kertünkben, hogy aztán ezek által mindig kicsit okosabbak legyünk. A kertünk összességében (szerintünk legalábbis :-D) nagyon szépen alakul, és eléggé azon az úton halad, amit néhány éve elképzeltünk magunknak, ez a bejegyzés most zömmel mégis ezekről a kudarcokról és tévedésekről fog szólni, mivel ezek nagyon tanulságosak.

Az idei már a harmadik szezonunk, amikor növényeket ültetünk, és egyben az első olyan, amikor a vegetációs periódus nagy részében már itt is laktunk. Ezzel persze jóval könnyebb lett az életünk, úgyhogy idén minden eddiginél több növényt sikerült elültetnünk. Most, hogy a fagy végül bezavart minket, végre van időm rendbeszedni a rengeteg papírfecnit és feljegyzést, leadminisztrálni a sok új jövevényt. Én is meglepődtem, amikor összeadtam: idáig 130 hasznos évelő növényt tartok számon az erdőkertünkben, amiből majdnem 100 fajt mi ültettünk. Van ugyan pár, ami „csak” valamilyen ökológiai funkciót tölt be, de azért ezeknek a növényeknek a túlnyomó többsége közvetlenül is hasznos lesz számunkra. Jól hangzik, ugye? (A képen egy meglehetősen trópusi kinézetű csemeténk, egy szívdió – Juglans ailanthifolia var. cordiformis.)

  Most ért véget a Gyüttment fesztivál melynek témája a közösségek, városból vidékre költözés, a fenntartható fejlődés. Bátran mondhatom ez egy magas színvonalú fesztivál mely Csobánkapusztán( Nógrád megye) van minden évben. Család és kutyabarát. 

Végig ott voltam, az előadások rendkívül érdekesek voltak, egész nap 3 szintéren folytak. Ezen kívül volt rengeteg kézműves foglalkozás, egészségvédelem pl masszázs, jóga stb, plusz zene egésznap. Annyira sok mimden volt, h. csak kapkodtam a fejemet           .Most ért véget a Gyüttment fesztivál melynek témája a közösségek, városból vidékre költözés, a fenntartható fejlődés. Bátran mondhatom ez egy magas színvonalú fesztivál mely Csobánkapusztán( Nógrád megye) van minden évben. Család és kutyabarát. 

Végig ott voltam, az előadások rendkívül érdekesek voltak, egész nap 3 szintéren folytak. Ezen kívül volt rengeteg kézműves foglalkozás, egészségvédelem pl masszázs, jóga stb, plusz zene egésznap. Annyira sok mimden volt, h. csak kapkodtam a fejemet.

Megismerkedtem A SZÖSZ-Szöri Ökotanyák Szövetsége-vel, kisberényi közösséggel, Nyim közösséggel és bepillantást nyertem egy hosszúhetényi család életébe.

Még mindig alig merjük elhinni, de elkészült a házunk, és már vagy két teljes hónapja itt lakunk az erdőkertünk közepén! Ezzel új korszak kezdődött az életünkben, és a kertében is. Véget ért az állandó ide-oda ingázás, a rengeteg csomagolás és logisztika. Azt már most érezni lehet, hogy sokkal gyorsabban alakul így a kert, és sokkal jobb döntések születnek attól, hogy itt vagyunk, és többet látunk belőle. Következzen egy kis összevissza összefoglaló, pár apróság és gondolat az első heteinkből, megérkezésünk örömére!

A permakultúra valahogy tényleg átformálta a gondolkodásunkat, és ez most, egy új élet berendezésekor, különösen hasznos. Például tudatosabban keressük a dolgok helyét a házban/kertben. Ha valamivel nagyon küszködnünk kell, akkor az még nincs a helyén, legyen az növény, tárgy vagy bármi egyéb. Mint ez a jiaogulan (Gynostemma pentaphyllum). Itt pont én voltam a makacs: hetekig néztem, ahogy küszködik a napon, mert valamiért a fejembe vettem, hogy abban a bizonyos ablakban néz ki jól. Aztán meguntam, áttettem egy olyan ablakba, ahol szinte egész nap árnyékban van, és azóta alig kell felé nézni, mégis gyönyörű. Ilyen kis apró áthelyezésekkel alakulunk, lesz egyre gördülékenyebb az életünk és jobb a kertünk.

A permakultúra a kapcsolatok tudománya. Az ökológia egyik alaptézise az, hogy bármilyen változás a rendszer egyik elemében, a teljes rendszerre kihat. Egy ökológikus rendszer akkor stabil ha sok benne a kapcsolat. Minden életforma több tíz, ezer, millió másik lénynek teremt lehetőséget az életre. Ehhez hasonlóan a permakultúrás tervezésnél nem kell semmi újat kitalálni, csupán ezt a mintázatot lemásolni. Vagyis arra törekedni, hogy minél több legyen a kapcsolat. A kapcsolatok az egyes elemek között sokkal fontosabbak, mint maguk az elemek.

2012 Permakultúra bevezető tanfolyam Hosszúhetényben: Web of Life című játék, ami szépen szemlélteti mi történik, ha egy-egy élőlény kipusztul az ökologikus rendszerben

Még kell aludnunk egy jó párat, de szépen lassan közeleg az időpont, amikor Baji Bélát fogjuk vendégül látni a PermaLom tanyán egy hétvégi permakultúra bevezető erejéig. A kertészkedésnek álcázott forradalom (aka permakultúra) botanikai vonalában nagyon erős Béla és mi ezt a tudást szeretnénk kiaknázni és a tanfolyam részvevői számára is elérhetővé tenni. 

Bővebb infó: permaforum.hu/tanfolyam
Jelentkezés: goo.gl/forms/9F01wruYVX

Már legalább egy tucatszor hallgattam és néztem végig Béla diáit a tapasztalatairól, de mindig fedezek fel benne új és megfontolandó dolgokat. Béla több, mint két és fél évtized kemény kétkezi munkájának eredményét tárja elénk. Mégpedig arról, hogy egy kizsigerelt, csupasz szántóföldből hogyan varázsolt egy polikultúrás dzsungelt a Tápiószele közeli homokon.

Izgalmas év elé néz a mi kis alföldi dzsungelünk. Különféle összejövetelek egész sorára készülünk, amik szeptemberben egy két hetes PDC-ben (permakultúrás tervezői tanfolyamban) fognak kiteljesedni.

A program sorozat egy tervezői hétvégével indult múlt héten, ahol belekostoltunk a permakultúrás design szemlélet alapjaiba. Megálmodtuk a PDC felé vezető utat és átgondoltuk, hogy milyen infrastruktúrára van szükség egy ekkora esemény befogadásához.

 Ő is tervezett (baba)

Ugyan már javában benne vagyunk az újévben, de én csak azért is írok egy rövid évösszegzést. Annyi minden történt velünk tavaly, jól esik egy kicsit örülni neki, hogy milyen szépen alakul a kis életünk. Számomra a tavalyi év meglepő élménye volt, hogy a kertünk – az idáig meglehetősen extenzív bánásmód ellenére – elkezdett a nullától számottevően különböző terméssel megajándékozni minket. Ennek örömére ebben az idei évösszegző írásocskában a terméssel/termőre fordulással kapcsolatos tapasztalatokról fogok egy kicsit többet írni. Íme, ilyesmik történtek velünk a tavalyi (2015-ös) évben:

Például ez: egy szép júniusi napon vonattal mentünk le valamiért a kertbe úgy, hogy előtte hetekig nem voltunk ott. Rendesen nehéz volt beverekedni magunkat a hatalmas füvön és keresztbe-kasul kacskaringózó szőlőindákon keresztül, majd amikor szokás szerint körbejártuk a kertet, a dzsindzsában itt is-ott is fincsi gyümölcsöket találtunk, kicsi fiunk nagy örömére. Végül összeszámoltuk: hét féle gyümölcsöt termett egyszerre, amiből hatot mi ültettünk az előző évben. Persze az összmennyiség nem túl nagy, talán ha két kilót teremtek az újonnan ültetett bokraink összesen, de azért ez ennyi idő után és ennyi odafigyelés mellett nekem jól esett. Sok mindenkinek az az egyik első reakciója, ha az erdőkertesdire terelődik a szó, hogy aha, ez valami erdő, akkor olyan 15-20 év, mire elkezd teremni, ugye? Hát szerencsére nem. :-)