EcoVitka

Szomszédainknál, akik állattenyésztéssel foglalkoznak rendszeresen lehetőségem nyílik arra, hogy beleolvassak a Kistermelők Lapjába. Az a mentális élmény, amit a lap nyújt valahogy mindig egyfajta tudathasadásos állapotba sodor. Fantasztikus az egymásnak ellent mondó cikkek sora. Örvendetes, hogy szinte minden lapszámban felmerül a szelíd gazdáskodás, az ökológikus gondolkodás fontossága, netán a vásárlói közösségek. Sajnos sokkal kisebb arányban, mint az új gépeket, banki kölcsönöket és a mértéktelen növekedést taglaló írások. A lap mindig tele van a legújabb tudományos és technológiai vívmányokkal, automata etetőkkel. Sőt kamerákkal, amik majd szólnak ha ellik a malac, mi több, meg is számolják a kicsiket.

Érdekes, ahogy Lengyel Zoltán a lap főszerkesztője mindig tartogat számunkra egy-két releváns gondolkodni valót, majd az újság beltartalma mintha gyökeresen ellentétes irányba mutatna.

Íme a decemberi szám főszerkesztői jegyzetének kezdő sorai:

Üstben fő a szilvalekvár egyenesen a szilva erdőből. Szüret a susnyásban, napokig tartó magozás, fél napos keverések, no cukor, három kanyar.

Múlt hétvégén ismét saraztunk a PermaLom tanyán. Egy pár kedves ismerős betoppant hozzánk, akik keze munkája nyomán ismét léptünk egy cseppet előre. Köszönet érte :)

A hétvége elött kezembe kerültek a tavaly nyári jegyzeteink. Mi is volt az álmunk ezzel a fura kreálmánnyal? Nem titkolt vágyunk volt, hogy a telet ki tudjuk húzni a tanyán, de elsősorban egy kísérletnek szántuk. Mit tud két fiatal felépíteni, akiknek még bőrkeményedés van a fenekén a sok irodai ücsörgéstől és nem sok sejtése van az építészet rejtelmeiről? Sokat filóztunk azon, hogy a "quick and dirty" (azaz gyors és piszkos) módszert válasszuk, vagy kezdjünk bele egy komolyabb építkezésbe, hogy mihamarabb legyen egy otthonunk. Végül amellett döntöttünk, hogy legyen ez egy nagy kísérlet, egy kreatív őrület, ahol mindenki, aki betér hozzánk kiélheti az alkotó szellemét. Szerettük volna, hogy a kis kunyhó fűthető legyen: legyen hová behúzódni a téli hideg elöl. Éjszakázni csak párszor sikerült itt és azok az éjjelek is inkább valami vadregényes kalandra emlékeztetettek, mintsem élhető körülményekre. Viszont nagy hasznát vettünk a kunyhónak a nappal, amikor be tudtunk fűteni, ebédet, vacsorát tudtunk főzni, hogy könnyebben menjen a munka a tanyán. Egészen júniusig használtuk, amikor is megépült a nyárikonyhánk. Aztán a nyár el is rohant, villám sebességgel és arra eszméltünk, hogy megint ősz van. A kunyhó tapasztása pedig korán sincs befejezve. 

Már jó ideje csacsogtam arról, hogy nyári konyhát fogunk építeni. Erről fogok most nektek kevés szóval és sok képpel mesélni.

Ilyen volt a tavalyi rögtönzött konyha helyzet. Csodálatos Pesta cimboránk ránkhagyományozta ezt a pompázatos, úttörőtábori hangulatot idéző sátrat. Ekkor még más fedett hely nem is volt a tanyán. Megsajnált minket, hogy esőben, szélben egy csepp kis kifeszített ponyva alatt húzzuk meg magunkat. Jól működött, de az ősz végére belefáradtunk abba, hogy csak laposkúszásban tudjuk megközelíteni a tűzhelyet. A kép előterében kézmosdóhely, mögötte pedig a többfázisú mosogató állomás látható. 

Az úgy történt, hogy páran összeültünk a tél elmúltával Kispityénél Kecskeméten. "Rendezzünk fesztivált!" - jött a felkiáltás. Aztán ahogy telt, múlt az idő, tábor lett belőle. Ökotábor. Önszerveződő ökotábor, ahol teljesen kinyílt a Tér és az Idő. Ahol a káosz és a rend egymásra talált és csodálatos harmóniába rendeződött. Megszűnt a külvilág és egy önfeledt, pozitív áramlásba kapcsolódtunk bele Nagyszékely meghökkentő természeti környezetében.

A szervezés teljesen nyílvánosan zajlott, amibe bárki bekapcsolódhatott . A tábor nem is valósulhatott volna meg azok nélkül a lelkes társaink nélkül, akik mindig éppen a legjobb pillanatban ütötték fel a fejüket és folytak bele az előkészületekbe vagy jelentkeztek önkéntesnek a helyszín kialakításához. 

Az egyik kedvenc növényünk a kertben a fekete nadálytő (Symphytum officinale). Millió és egy csodás tulajdonsággal rendelkezik, embert és talajt egyaránt gyógyít:

A kertbe számos helyre ültettem egy-egy kis csoportot: gyümölcsfák köré, a zöldség ágyások szélére és a tarackosba is. Évelő, töosztással jól szaporítható. Terjed mind a nyavaja, szóval érdemes olyan helyre ültetni, ahol késöbb nem fogjuk megbánni.

 Mik is ezek a csodálatos tulajdonságok?

 Valójában ezúttal nem is a bili borult ki, csak a kakikomposzt oldala:

Ebbe a négy raklappal körbevett komposztálóba már bő egy éve került bele a száraz toalettből származó anyag hétről-hétre. Pár hónapja betelt, ezért egy újat építettünk, ez pedig megkezdhette két éves pihenőjét. Azt már biztosan korábban is említettem, hogy a két évet biztonsági okokból lőttük be. Mert hát mégis csak kakkerról van szó. Persze lehet, hogy rövidesen meggondolom magam, mert már most olyan gyönyörű a cucc, hogy hatalmasat dobbant a szívem, amikor megláttam. Országh József és Joseph Jenkins szerint elegendő egy év ahhoz, hogy gyönyörűen lebomoljon és humifikálódjon a teljes tartalom. 

Az elmúlt hétvégét a fővárosban töltöttem. Kármán Era, a budapesti Szatyor bolt vezetőjével közösen egy városi permakultúra workshopot tartottunk egy csoport lelkes és kreatív fiatalnak, akik a városi életüket szeretnék ökotudatosabbá tenni. A két napos foglalkozás fő célja az volt, hogy a résztvevők egy képet kajanak arról, mit tehetnek azért, hogy egészségesebben és közösségi szellemben élhessenek miközben minden élet javát szolgálják. Feltártuk, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésre városi körülmények között arra, hogy kisebb ökológiai lábnyommal éljünk. Szó esett városi kertészkedésről, bevásárló közösségekről, alternatív pénzrendszerekről, szívességbankokról és nem maradhattak el a hőn imádott vörös trágyagiliszták sem, akik úgy kb ötvened-magukkal tették tiszteletüket a Szatyor boltban.

A tanfolyamot a permakultúra etikai és elvi alapjaival nyitottuk, majd a tervezést próbáltuk ki nem csak elméletben, hanem a gyakorlatban is.  A vasárnapi gyakorlati feladat pedig Era lakása elötti gang bezöldítése volt. A társaságból többen egy apró pici balkonnal vagy éppen egy 20 m2-es kis hátsókerttel rendelkeznek, amelyek többnyire nem éppen a legjobb fekvésűek. Ez a gang, ami egyébként déli - délkeleti fekvésű, sem kap néhány órányi napsütésnél többet naponta. Ha permakultúrás szemlélettel tekintünk egy ilyen helyzetre, akkor egy izgalmas kihívásként is megélhetjük ezzeket a nem kifejezetten ideális körülményeket. A ház udvara is egy csodálatos példa volt arra, hogy nincs lehetetlen. A lalkóközösség összefogásával és pályázati forrásból kellemes zöld környezetet alakítottak ki a bérház udvarán is, aminek a nagy része soha nem kap napot. 

Sokan gondolhatják az, hogy nem lehet egy erkélyen, vagy egy gangon annyi élelmiszert megtermelni ami kielégítheti az igényeinket. Ez részben így is van. Mennyiségileg valószínű, hogy nincs rá esély. Viszont minden egyes paradicsom vagy saláta, amit mi magunk ápoltunk sokkal ízletesebb és egészségesebb, mint amikhez a szupermarketekben lehet hozzájutni. Minden egyes magunk nevelte paradicsommal közelebb kerülünk ahhoz, hogy ne külföldről behozott, infúzión nevelt zöldséggel mérgezzük magunkat és a Földet.

Végezetül néhány fotó a hangulat kedvéért:

A március 15-ei hosszúhétvégén került sor a Pandora Egyesület első pécselyi permakultúra műhelyére. Susnyásból kertet: ez volt a hívó szó. A cél az volt, hogy miközben megismerjük az ökológikus kerttervezés alapjait és Baji Béla útmutatásaival elsajátítjuk a kora tavaszi kiskerti teendőket, a Pandora kertet is tovább fejlesztjük. 

Gergővel már kedden a helyszínre érkeztünk, hogy az előkészítés utolsó simításaiban segítsünk...

Ilyen volt például egy tető eszkábálása arra az esetre, ha néhány csepp tavaszi eső hullana: legyen hová behúzódni. Ekkor még nem is sejtettük, hogy vízszintes hóesésbe és szibériai hangulatba fog átcsapni a kellemes tavaszi idő.

Bizony itt a tavasz megállíthatatlanul és nem mondhatnám, hogy különösebben lassú, nyugis telünk lett volna. Bár ősszel behúzódtunk a városba, mégis az időnk egy jó részét a tanyán töltöttük. De csépeltük a fórumot is ezerrel, vagy barkácsoltunk, kézimunkáztunk, olvastunk és terveztünk.  Jó telünk volt. Blogolni sajnos kevesebbet tudtam, mint amennyit szerettem volna. Ezt a bejegyzést is egy hete elkezdtem már, de csak addig jutottam, hogy a fenti pár sort begépeltem és kiválogattam pár képet. Befejezni már nem tudtam.  Majd most...

A múlt héten azt a címet adtam a bejegyzésnek, hogy "Vége a télnek". Akkor még nem is sejtettem, hogy milyen hihetetlen sarki körülmények közé fogunk keveredni a Balaton Felvidéken március idusán. De erről majd legközelebb. Most jöjjön az elmúlt másfél hónap egy-egy pillanata képekben:

Februárban, hóban sem áll meg az élet.

Egy rendkívül aktuális téma az életünkben az építkezés. Hiszem azt, hogy minden család képes megépíteni a saját otthonát. Vagy legalábbis képes volt rá addig amíg bele nem lett porciózva egy-egy típusterv alapján készült családi házba, sorházba, netán panelbe. Christopher Alexander, "A Pattern Language", azaz "Egy minta nyelv" című könyv szerzője, úgy nyilatkozott, hogy ez az uniformizálás az emberiség vesztéhez járul hozzá. Úgy véli, hiányzik a szeretet az épített tereinkből. Akik tervezik a házainkat, sosem éltek bennük; sőt ma egy tervező többnyire csak az íróasztalt ismeri, sose tudna megépíteni egy házat. A kivitelezés gyakran a klasszikus "fogd-a-péznt-és-fuss" metodikával valósul meg, amit súlyosbít a fennt említet körülmény, hogy olyan ember tervei alapján dolgoznak, akinek valójában vajmi kevés gyakorlati tapasztalata van arról, hogy hogyan kell házat építeni.

Egyszer költöttem egy verset. Nem sok verset költöttem az életemben, de mindig fontos dolgokról. A szóban forgó versnek Óda a tarackhoz a címet adtam abban a bizonyos ihletett pillanatban. Úgy kezdődött, hogy "Tarack, Óh tarack...". Sajnos többre nem emlékszem, csak arra még, hogy Gergő is felkapta a fejét, olyan zengzetes volt.

A vers abból az őszinte csodálatból fakadt amit a tarck iránt érzek. Persze, persze, tudom, hogy sokaknak fejtörést okoz. Nem könnyű mellette kertészkedni. De valójában nem is kell. A tarack csak a dolgát végzi, amíg van neki, aztán elmegy. Ha küzdesz ellene és ízeire szeded a talajt, akkor nem tudsz szabadulni tőle. Ő pont az ilyen bolygatott talajt szereti. De ha felgyorsítod a talaj javulásának folyamatát, akkor elöbb tud a tarack is nyugdíjba vonulni.

Az alábbiakban a Permalom tanyánkon szerzett egy éves tarack-tapasztaltaunkat osztom meg. Több féle "módszert" használunk: attól függően, hogy mi esett éppen kézre és milyen takaró anyag állt egyáltalán rendelkezésünkre.

Scott Pittman az új mexikói Permakultúra Intézet alapítója, aki az 1980-as évek óta tanít permakultúrát, ebből 6 évet Bill Mollisonnal.

Scott így fogalmaz a permakultúráról: "egy ökológius tervezési rendszer annak érdekében, hogy az emberi élet minden területe fenntartható legyen. A permakultúra többek között arra tanít, hogy hogyan építsünk természetes otthonokat, termeljük meg a saját élelmünket, állítsuk helyre a tönkretett tájakat és ökoszisztémákat, fogjuk meg az esővizet és építsünk kösséget."

Geribátyóval két tanfolyamot is elvégeztünk Scottal (itt és itt), melyek sorsfordító és felejthetetlen élmények voltak számunkra és a mai napig óriási hatással vannak az életünkre. Alább szeretnék megosztani három videót, melyeken egy vele készült interjú részletei láthatók. A videók angolul vannak, de kivonatosan összefoglalom, hogy miről beszél. Az első rész a kártevő szabályozásról szól, a másodikban a hagyományokról és közösségről beszél, és végeztül tanácsokat ad fiatal gazdáknak. 

Tegnap lezajlott a szentesi magbörze és a szervezők most örömmámorban úsznak, mert nagyon jól sikerült. A szentesi Dózsa Ház egy nyüzsgő, színes kavalkáddá változott egy megnyújtott szombat délelött erejéig.

Résztvevők kb. 100 km-es körzetből érkeztek és legalább 100 különféle növényfajta magját kozták magukkal. Megfordult itt többek között fekete kukorica és paprika, ősi magyar gabonafélék, megannyi paradicsom fajta, sóska és kapor, rukkola és télálló saláta, vörös és zöld laboda, gyógynövények és hasznos rovar csalogató virágok. Fel sem tudom sorolni. A szentesi négyeres paprikát többen is keresték; sajnos hiába.

Sokan a magokon kívül egyéb ajándékokkal is készültek a nagyérdeműnek. Például Margó, egy szentesi tűzről pattant háziasszony, aki idén magokat nem tudott hozni, szárított fűszernövényeket (pl. kaprot, petrezselymet, vöröshagymát) porciózott ki kis tasakokba és azokat ajándékozta el.

Egy fantasztikusan termékeny és mozgalmas évet zártunk Geri bátyóval. A 2012-es év tanulásról, tapasztalásról és az együttműködésről szólt és december 21-én, legnagyobb örömünkre a világnak sem lett vége. Ezt a napot választottuk arra, hogy először kipróbáljuk az ólat. Jól beizzítottuk a sparheltet, kicsit összegereblyéztük a viszonyokat és először fogadtunk vendégeket a PermaÓl-ban. 22-én reggel hatalamas, mindent elborító zuzmara csendje fogadott minket. Fura volt és gyönyörű. Ha vége is lett volna a világnak, azt itt ebben a kis alföldi zugban aligha vettük volna észre.

A Pandora Egyesület meghívására a Svájci Finhautba látogattam egy hétre egy nemzetközi műhelyre amelyen környezeti nevelők és fiatalok képzésével foglalkozók osztották meg egymásnak ismereteiket. Egy intenzív és interaktív tanulási folyamaton keresztül ismerkedtünk a világ hagyományaiban fellelhető beavatási szertartásokkal. A képzés olyan mintákról és hagyományokról lebbentette le a fátylat, amelyek a reményt vesztett és szappanbuborék álmokat kergető fiatalságot olyan inspiráló új utrakra terelhetik ahol a képességeik kibontakozhatnak és a társadalom és föld számára is hasznos élőlényként élhetik életüket.

De kik is ez a "fiatalság" és miért is lenne bármiféle beavatásra szükségük?

Gergő legutóbbi bejegyzését olvasgatva az volt az érzésem, hogy a történethez nagyon hiányoznak a képek. Ezért a teljesség igénye nélkül felszórok ide néhányat, amelyeket az elmúlt bő egy hónapban készítettem.

Láthattok itt pár képet a galéria építéséről, az ól belső tapasztásáról, a sparheltről, a hőn szeretett komposzt prizmáimról, növényekről, mulcsba vetett zöldtrágyáról és néhány pillanatképet a tanya népes állatvilágáról (a kiscsibék sajnos elpusztultak).

Jó nézelődést...

Tegnap értem haza Svájcból egy nagyszerű tréningről. A kurzus arra fókuszált, hogy a fiatalok élmény alapú oktatásába hogyan lehet a beavatási szertartások alap gondolatait és motívumait felhasználni. A Pandora egyesület egyik tagja nem tudott elmenni, mert a família kutyusaival otthon kellett maradnia. Így felszabadult egy hely az utolsó pillanatban, én pedig boldogan ugrottam a lehetőségre. Amint kiengedtem a gőzt a tanya csendjében és sikerül összeszednem a gondolataimat, megosztom veletek néhány fotó kíséretében.

Ahogy az elmúlt hetek fotóit böngésztem és rendezgettem megihletett az alomszék és arra gondoltam, hogy lazításként kanyarintok erről egy szösszenetet.

Tehát jöjjön egy kis kakikomposzt update képekkel:

Miért van az, hogy a projektek zöme megreked még mielött megtervezték volna? Hogyan hozhatunk létre olyan projekteket, melyben minden résztvevő képességei kiteljesednek és közben a Földdel is jót teszünk?

Livits Réka, Dragon Dreaming trainer és aktivista egy nap megálmodta, hogy meg szeretné hívi John Croft-ot, a Dragon Dreaming módszer atyját Magyarországra, hogy megossza velünk mérhetetlen bölcsességét és inspirációt adjon azok számára akik egy pozitív világ létrehozásán munkálkodnak. Réka álma 2012 július közepén valóra vált annak a csapatnak köszönhetően amit alig pár hónappal a tanfolyam elött életre hívott. John két műhelyfoglalkozást tartott egymás után, melyeknek a házigazdája a Pandora Egyesület színeiben Berecz Ági volt.