Permablog
Aszály és alkalmazkodás
- Betűméret: Nagyobb Kisebb
- 1601 megjelenés
- 2 hozzászólás
- Nyomtatás
- Könyvjelző
Nagyon-nagyon száraz és meleg nyár vége felé járunk. Perma-körökben már nagyjából mindenki látja, hogy milyen nagy a gáz, hogy mik a fő kiváltó okok, és mi mindent kellene másképp csinálni. Ami biztató, hogy már ezeken a körökön túl is kezdődik annak kapizsgálása, hogy valami nem igazán oké. Ez a bejegyzés viszont, becsszó, nem a panaszkodásról fog szólni. Egy-egy szélsőséges helyzet mindig lehetőség is egyben: az idei nyár száraz volt és meleg, de sajnos jó eséllyel fogunk látni még cifrábbat is életünk folyamán. A mostani nyár remek alkalom arra, hogy körülnézzünk a kertjeinkben, és meglássuk, mi történik: kik érzik jól magukat még ilyenkor is (vagy legalább maradnak életben), és kik nem. Ez a bejegyzés a másfél hónap aszály során szerzett tapasztalataimról fog szólni, és a gyakorlati alkalmazkodás részletkérdéseiről. A bejegyzésben szereplő összes fénykép a kertünkben készült, az elmúlt egy hónapban, elég bénácskák sajnos, de talán némi benyomást így is adnak.
Elöljáróban egy nagyon tanulságos cikket ajánlok nézegetésre, annak, aki esetleg még nem látta: Magyarország csapadékviszonyainak alakulása térképekkel, trendekkel az elmúlt 120 évben, szerintem őrült izgalmas és tanulságos. Röviden összefoglalva: ami a csapadék mennyiségét illeti, tulajdonképpen még mindig nincs itt semmi látnivaló. Bármilyen nehéz is elhinnünk ezt a száraz tavalyi évet követő még szárazabb idei első félév után, egyelőre – hála Istennek – nem látszik úgy, hogy számottevően csökkenne a csapadékmennyiség Magyarországon, amit most látunk, az a csapadék Magyarországon elég nagy, normális ingadozásába simán beleillik. Néhány megjegyzés ezzel kapcsolatban: 1. Mindemellett ugyanannyi csapadék relatíve szárazabb világot eredményez, ha melegebb van, márpedig melegebb van. 2. Ahogy az a linkelt cikk egyik-másik ábrájából is látszik, a csapadék eloszlása viszont valóban változik, nőnek a szélsőségek. 3. Azért, mert a csapadék mennyisége idáig nem csökkent, még egyáltalán nem biztos, hogy a jövőben sem fog, sajnos mindenféle előre nehezen kiszámítható, nem lineáris dolog is megeshet.
Most pedig a Manna-erdőkerti tapasztalatok és gondolatok. Én már néhány éve mérem a csapadékot, szerintem hasznos. Nálunk nagyjából másfél hónap aszály volt, június 10-től július 23.-ig, ebben az időszakban nem esett 1 mm-nél nagyobb eső. És tudom, hogy ezzel mi még jól megúsztuk… Amikor már ennyire régóta nem esik, közben pedig 35 fokos hőhullámok jönnek-mennek, az ember nehezen érti, hogy a csudába vannak meg ilyen jól például a fák még mindig? Mivel azonban mérem a csapadékot, tudom, hogy június első tíz napjában nálunk 75 mm eső esett, ami bizony éppen másfél havi adag, ami nagyságrendileg 75 cm mélyen áztatja át a talajt. Tehát ha elég jó a talajunk ahhoz, hogy ennyi vizet tárolni tudjon (a mienk - lekopogom - valószínűleg elég jó), akkor a fák ezt elég sokáig elérhették. A nagy fáknak elsősorban az átlag számít, a kisebb növényekkel ellentétben sokkal kevéssé érzékenyek a csapadék összevissza eloszlására. Ez fontos fegyvertény, mutat egy irányt, amerre menni érdemes!
Erdőben kirándulva éppúgy, mint az erdőkertünk idősebb részein ugyanaz a mintázat látszik ilyenkor: amikor a fák még egész jól elvannak, a bokrok levele már kókadozik, a lágyszárúak számottevő része pedig visszahúzódott, vagy elszáradt. Ezzel kapcsolatos sztori: egyetemi éveim alatt az ELTE Növényrendszertani tanszékén volt szerencsém egy szuper kis erdőökológiai csapat tagjának lenni. Akkoriban készült ott egy vizsgálat, ahol azt nézték, hogy hogyan változik az erdő egy lékjében (1-2 fahossznyi tisztás) a talaj nedvességtartalma az erdőtől a tisztás közepe fele haladva. A kicsit meglepő eredmény pedig az lett, hogy nem, nem a hűvös, árnyékos erdőben nedvesebb a talaj, hanem kint a lék közepén, legmesszebb a fáktól. Szóval a bokrok nagy része víz szempontból valószínűleg jobban jár, ha nem a fák alá, hanem kicsit távolabb, a fák közötti félárnyékba kerül, ahol kevesebbet kell versengeni a fákkal (képen kókadó levelű málnalonc (Lonicera harae) – akinek amúgy nem lett semmi komolyabb baja, strapabíró darab).
A másik fontos stressztényező egy ilyen nyár hőhullámos napjain a fizikai hőstressz és UV-terhelés. Egyes növények a tűző napon egész egyszerűen megégnek, mint a képen látható fiatal kis lestyán.
Idén kicsit sűrűbben akartunk kaszálni, hogy visszaszorítsunk néhány lágyszárút, ami széna szempontból nem túl szerencsés (pasztinákot, aszatokat főleg). De amikor ilyen hőségben nem esik, akkor tilos kaszálni, mert rögtön kiégne a gyep, úgyhogy inkább vártunk – nálunk július utolsó hetében esett 22 mm eső, és lassan a meleg is mérséklődik, úgyhogy mostanában kezdjük a sarjú-kaszálást.
Több erdei kisebb-nagyobb bokorból van nálunk kint a kaszálóréten, tűző napon, és bent a bozótban, árnyékban-félárnyékban is. Forró nyarakon a napon ezek a növények szenvednek, egész konkrétan megégnek a leveleik, amiket aztán sokszor ledobálnak, így nyár közepén csupaszon meredeznek. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy úgy vettem észre, a mézbogyók, egresek a nyári kényszerszünetet szépen ki szokták heverni, és nálunk teremni a napra ültetett bokrok teremnek többet – egyszerűen az életük nagy részét lerendezik még tavasszal, a nagy hőségek előtt. Végülis az erdőben is ugyanezt csinálják, csak ott a fák kilombosodását kell megelőzniük. Ugyanakkor készült képeken mézbogyó napon és árnyékban.
Idei tapasztalat, hogy a mogyoró viszont nem csak napégést szenved, és leveleket dobál el, hanem a termését sem tudja kinevelni rendesen a tűző napon – ellentétben az árnyékban növő bokrunk mérsékeltebb, de jó termésével.
Idén a veteményesben is megtapasztaltuk, hogy van az a hőhullám, amikor egyszerűen nem lehet annyit locsolni, hogy például a tökfélék ne kókadozzanak. Nálunk mégis, még idén is jobban teremtek a tűző napon, mint az ezüstfa félárnyékában. Viszont egyre tudatosabban túlültetek, hagyok meg gazokat árnyékolni, amikor arra van szükség, vagy például ezeket a napraforgókat - úgy tapasztalom, ezeknek a praktikáknak jó hatásuk van.
Apropo, napraforgó: a fenti képen látható, gigantikus, cinkék által vetett árvakelésű napraforgóról mindig a határban látott siralmas idei napraforgó-és kukoricaföldek jutnak eszembe. Mi nem nyomjuk túl nagy energiákkal a veteményest, meg is látszik. Csomó minden nem sikerül, bénázunk is, és mégis: a kisléptékű, emberközeli mezőgazdaság ennyivel hatékonyabb? Tavasszal kis komposzt, ha nem esik az eső, heti két locsolás. Amikor odajutok, kis mulcsozgatás, gazolás, slussz…
Nem csak a növények, hanem az infrastruktúra is megmérettetik ilyenkor: fel vagyunk készülve arra, ami fele tartunk? Idén tavasszal beüzemeltük a harmadik IBC tartályunkat, így az esővízgyűjtő kapacitásunk 3200 l-re bővült. Mivel idáig a 2200 l-nyi kapacitás (ami minden 10 mm leesett csapadéktól újratöltődik) nagyjából elég szokott lenni, azt gondoltam, hogy építettünk magunknak biztonsági vésztartalékot, én balga. Hát tévedtem, idén nem csak elhasználtuk az összes esővizet, hanem néhány köbméter csapvizet is öntözésre, ami egyáltalán nem szokott jellemző lenni más években. Úgyhogy bizony MINDEN TETŐRŐL meg kell fogni az esővizet, mert mindig jöhet egy még nagyobb aszály. Mi ezáltal egy kellemes, decentralizált rendszer fele lépegetünk, ahol a kert minél több zegében-zugában van esővizünk, ha éppen szükség lenne rá.
Esővíz mégegyszer: a tartályokban megfogott esővízen felüli mennyiség túlfolyik a csatornáink környékén. Arra törekszünk, hogy ez szép finoman szivárogjon szét, ne okozzon kárt, viszont minden cseppje nálunk maradjon. Nehéz ugyan számszerűsíteni, de egyértelmű, hogy ez egy számottevő mennyiség, olyannyira, hogy a túlfolyók környékén egyértelműen zöldebb a fű és üdébb a vegetáció. Tulajdonképpen, ha rajzolnánk egy csapadéktérképet a kertről, azon az látszana, hogy ezeken a foltokon a szokásosnál jóval több mm az éves csapadékmennyiség, ami remek lehetőség arra, hogy olyan növények is jól érezhessék magukat nálunk komolyabb befektetett plusz energia nélkül, akik különben nehezen. Képen például túlfolyó környékére és ház félárnyékába telepített kétszer termő málnánk, ahogy készül a nyár végi, őszi terméshullámra. A kép idén, július végén, az aszály és hőség csúcsa után közvetlenül készült.
Végül jöjjön még néhány bírja-nem bírja kép összevissza – mert ennek van az ideje. Ami bírja, abba az irányba megyünk, ami pedig nem, azt vagy elengedjük, vagy megfontoljuk, hogy hogyan hozhatnánk jobb helyzetbe, illetve mennyi melót ér meg nekünk.
Feketeszeder – egyértelműen bírja. Nekem az a tapasztalatom, hogy az összes erdei bogyós közül ez élvezi legjobban a napot, és bírja a szárazságot. Nehéz megbecsülni, de ez az egy növény idén csak idáig olyan 5 kg-ot termett legalább, és lehet rajta még egyszer ennyi – szét is tört a támasztó-oszlopa a hatalmas súly alatt, alulbecsültem ezt a növényt, na!
Szelídgeszetnye – nem bírja. Sokadik szelídgesztenye csemeténk pusztul el idén – bármennyire jó lenne a gesztenye, ezt, most úgy gondolom, lassan ideje elengedni. Sajnos neki jóval több (700-800) mm éves csapadék kellene a boldogságához, és ennyi plusz vizet egy nagy fának nem igazán tudunk megadni (ez a konkrét darab valami nyavalyában pusztult el, de hát gondolom azért is nyavalyás, mert nem jó neki nálunk…).
Füge nagyon bírja, elképesztő!
Barackok, mandulák, kínai datolya, szőlők szintén élvezettel nyújtózkodnak a napon – olyan érzésem van, hogy nálunk most kezdik jól érezni magukat. harsogó sötétzöld, fényes levelek, métert közelítő hajtásnövekedések. Képen jobb szélen mandula, balra őszibarack-csemete.
Tűző napon faaprítékmulcsos szegélybe talajtakarónak ültetett eper nem volt jó ötlet – a faapríték-mulcsot amúgy nagyon szeretem, sok helyen használjuk, de sötét színe miatt tűző napon nagyon durván fel tud melegedni, ezzel érdemes számolni.
Ellenben kis gránátalma csemeténk ugyanilyen körülmények között majd kicsattan (éppen gyommentesítem a környezetét, rissz-rossz geotextilt faaprítékkal takartam le). Ha a tavaszi fagyokkal meg tud birkózni, akkor úgy nézem, menni fog.
Kicsik még, de mandulafenyőink is nagyon masszívak – lassacskán nőnek, de sem téli, sem tavaszi fagyok, sem szárazság nem árt nekik.
Kis, frissen ültetett csemeték ilyenkor vegetálnak. Amíg tavasszal-nyár elején azért öntözöm őket, ha odaérek, hogy nőjenek nagyot, és jussanak minél hamarabb túl a kiszolgáltatott csemete fázison, addig nyáron azért öntözünk, hogy túléljenek. Ezzel már tudatosan számolok is a telepítéskor: vajon ennyi csemetét lesz időm életben tartani az első években, ha arra lesz szükség?
Ezzel párhuzamosan egyre jobban értékelődik fel minden kifejlett fa a kertben: tavaly nyáron helyben nőtt meggysarjra oltott feketicsi meggy – méteres hajtásnövekedés, haragoszöld, hatalmas levelek. Olyan meggyőző, hogy egyre inkább úgy gondolom, meggy és szilva-csemetét többet nem ültetek – ezekből rengeteg alanynak való kifejlett fánk van, ezekre oltunk.
Hát így. Nézegessétek ti is a kertjeitekben a struktúrákat, növényeket, akár állatokat, és vonjátok le a megfelelő következtetéseket! Ahhoz, hogy 10-20-30 év múlva is élhető és működőképes környezetünk legyen, most kell kezdeni alkalmazkodni, jó döntéseket hozni, és okosakat változtatni!
Sok szép csendes esőt kívánok, lassan annak az ideje is eljön!
Sok szeretettel,
Zsuzsi
Ragasztható Réz szalag
Kedves Zsuzsi!
Sajnos nem találom, de ha jól emlékszem nálad olvastam a fák törzsére ragasztható réz szalagról. Ha valóban te írtál róla, akkor megszeretném kérdezni, valóban mire jó? Ha nem, akkor elnézésedet kérem. Rengeteget olvasok, mert épp egy erdőkert létrehozásán dolgozom, egy évekig szántott területen, már 5. éve.
Üdvözlettel:
Braunné Barta Katalin