EcoVitka
Halott talaj és elvadult baromfiak
- Betűméret: Nagyobb Kisebb
- 2279 megjelenés
- 6 hozzászólás
- Nyomtatás
- Könyvjelző
Az elmúlt két nap a farmon csodálatosan telt Elaine és Penny szárnyai alatt.
A friss költözésben és kavarodásban eltűntek a mikroszkópos talajvizsgálathoz szükséges eszközök, így várni kellett, hogy postán megérkezzenek a frissen rendelt cuccok. Elaine arra ösztönzött, hogy pihengessek, de én inkább becsatlakoztam Pennyhez és segítettem a tervezésben. Méregettem a közeli források vízhozamát és segítettem neki térképezni a területet. Először skeptikus volt, amikor felajánlottam a segítségem, de a végén nagyon hálás, hogy időt spóroltam neki. Arra számított, hogy majd mindent a számba kell rágni, mert az a tapasztalata, hogy az embereknek általában az alapvető matekkal és geometriával problémái vannak. Hamar sikerült meggyőzni, hogy azért akadnak kivételek.
Ezt a helyet egyébként többek között a környéken és a farmon lévő sok-sok forrás miatt választották. Ugyanis Kaliforniában jelenleg hatalmas víz-problémák vannak. Eddig is gondot okozott a víz szűkössége, de olyat nem mostanában tapasztalatak, hogy már kora tavasszal súlytson az aszály. Elég cumi a helyzet.
Délután megérkeztek a várva várt eszközök: tárgylemezek, pipetták, kémcsövek. Nekiálhattam a talajminták elemzésének. Ezzel telt el az egész délután és másnap a teljes nap. Hát szó, ami szó. Siralmas a talaj állapota. Alig van benne élet, magasabb rendű fogyasztók közül bedig az összes mintából öszvissz egyben találtam egy árva fonálférget és egy ostoros egysejtűt végigslisszolni a látómezőben.
Volt olyan ágyás (előzöleg paradicsomot termesztettek itt), ahol még a baktériumok száma is elenyésző volt, más élet meg abszolút nulla. Még egy árva betegséget okozó gombafonal sem volt a mintában. A mintavételezésnél azt vettem észre, hogy a felső talajréteg alatt egy pár centis szürke réteg volt. Rá kellett ébrednem, hogy ide masszívan hordták ki a hamut, amivel kinyírtak mindent.
Az állandó fás és lágyszárú növényzettel takart ágyásokból származó a mintákban valamivel jobb volt a helyzet, de még itt is nagyon szegényes volt a biológia.
Némi időt eltöltöttünk Elainnel a mikroszkóp kukkerján keresztűl készített fotókat nézegetve és ő csak mesélt, mesélt és mesélt. Aztán csináltam még egy adag fotót, viszont azt már nem sikerült végignézni, de megnyugtatott, hogy nincs okom izgalomra, hiszen még három hetet együtt fogunk tölteni Iowa-ban.
Mit gondolsz, ez mi lehet? Ha megmondod, kapsz egy zöld pontot :)
Ma reggel pedig útnak indultam: egy újabb nap, sőt másfél nap utazás. Úton a repülőtér felé a kisbusz, amivel utaztam megállt egy városka, Yuba City, shopping centerének a parkolójában, ahol arra lettem figyelmes, hogy mindenütt tyúkok és kakasok kapirgálnak kisebb csoportokban. Egynémelyik tyúkocska egy egész csapat kiscsibével.
A szárnyasok eredetére állítólag mindenkinek megvan a saját verziója. Van aki szerint egy aukciós házból szöktek meg, míg mások szerint valakinek a kertjéből, megint mások szerint pedig egy terményboltos engedte őket szabadjára, amikor befuccsolt az üzlete. Akármi is az eredetük, már legalább két évtizede a város különleges színfoltjai. Ez a parkoló a központjuk, de a város más részein is felbukkannak. Amikor átkelnek az úton, állítólag megvárják amig zöldre vált a lámpa. Hahaha.
Most Denverben csücsülök, ahová kiszáradt folyók, sivatag és hófedte hegycsúcsok felett vezetett az utam. Várom a csatlakozást, ami elrepít Amerika masszív kukoricaföldjének kellős közepére.
Csodálatos szép napokat kívánok drága olvasó :)
Hozzászólások
-
2015 ápr. 24, péntek
RE:Tipp a fotóra:
Szia Bali,
Jó a tipp tényleg egy alga kolóniaLeginkább a színből lehet erre következtetni, hiszen ha zöld a cucc, akkor a fotoszintetizáló alga valószínüleg. Valóban tömörödött itt a talaj. De az algák a növényeken, vagy a talaj felső néhány milliméterében élnek, és ott nincs akkora levegőtlenség probléma.
Vitkának
Kedves Vitka!
Jó látni Rólad és az élményeidről képeket.
Én nem értek nagyon a talajhoz. Csak egy felvetés (amit félre is vetek fel), mert lehet, hogy nagyon nagy hülyeség:
Az első képen látható talaj vörös. Engem ez a vörös-iszapkatasztrófa képeire emlékeztet. Nem lehet, hogy sok benne az alumínium és ez bénítja a talajéletet?
További jó amerikázást! Kíváncsian várom a további beszámolókat. :-)