Szomszédainknál, akik állattenyésztéssel foglalkoznak rendszeresen lehetőségem nyílik arra, hogy beleolvassak a Kistermelők Lapjába. Az a mentális élmény, amit a lap nyújt valahogy mindig egyfajta tudathasadásos állapotba sodor. Fantasztikus az egymásnak ellent mondó cikkek sora. Örvendetes, hogy szinte minden lapszámban felmerül a szelíd gazdáskodás, az ökológikus gondolkodás fontossága, netán a vásárlói közösségek. Sajnos sokkal kisebb arányban, mint az új gépeket, banki kölcsönöket és a mértéktelen növekedést taglaló írások. A lap mindig tele van a legújabb tudományos és technológiai vívmányokkal, automata etetőkkel. Sőt kamerákkal, amik majd szólnak ha ellik a malac, mi több, meg is számolják a kicsiket.

Érdekes, ahogy Lengyel Zoltán a lap főszerkesztője mindig tartogat számunkra egy-két releváns gondolkodni valót, majd az újság beltartalma mintha gyökeresen ellentétes irányba mutatna.

Íme a decemberi szám főszerkesztői jegyzetének kezdő sorai:

Drága Lengyel úr! Mire vár? Kinek kellene ezt kimondani? Nem mindegy, hogy tudjuk-e vagy csak sejtjük, hogy a talajaink szerves anyag tartalma haszontalanul pusztul? Mi a megoldás?

Érdekes, hogy az egyre zsugorodó állattenyésztésről is beszél, ami miatt szerinte nincs elég istálló trágya és ami van, az sem jut el minden esetben a földekig. Azt is hozzáteszi, hogy ha kevesebb a hústermelés, több bizonytalan minőségű húst kell külföldről behozni. Arról biztosan megfeledkezett, hogy néhány számmal korábban azt ecsetelték, hogy 4 egységnyi hús (pénzben kifejezve) hagyja el az országot, míg 2 egységnyi jön be. Tehát amig van mit kivinni, szerintem nem azon kell törnünk a fejünket, hogy hogyan állíthanánk elő többet, hogy a hazánk fiának is maradjon belőle.

Nagyon tetszett, hogy a jegyzet végén azt is megemlíti, hogy a kertekben, háztartásokban keletkező szerves hulladékot is meg kell óvni az eltékozlástól. Nagyon előre mutató, viszont a lapban ezeket a gondolatokat nem fűzik tovább, nem adnak gyakorlati tanácsot arra vonatkozólag, hogy a kistermelő, vagy a hétköznapi ember hogyan cselekedjen.

A permakultúrás kertgazdálkodásban használatos mószerek egytől-egyig kifejezetten a talaj táplálását helyezik előtérbe, hiszen csak egészséges talajból tudunk egészséges élelemhez jutni. Aki permakultúrás szemlélettel termel élelmiszert, az egyfajta hortikultúrális művész és a föld gyógyítója. Minél többen jutunk el arra a pontra, hogy elhatározzuk, hogy meggyógyítjuk azt a piciny teret, amiben élünk, annál inkább mérsékelni tudjuk az elénk táruló bajt. Tudományos kutatómunkák eredményeként nem véletlenül válik egyre láthatóbbá a kultúrák hullámzása, civilizációk születése és hanyatlása. Ahol tönkreteszik a talajt, ott elöbb-utóbb eltűnik a civilizáció. A bibi csak az, a korábbi ilyen összeomlásokkal összehasonlítva (pl. Mezopotámia, maják), hogy a mostani pusztítás szinte az egész bolygóra kiterjed. Ez a tény elbátortalaníthat egyeseket. Azt érezhetjük, hogy olyan pici pont vagyunk, már-már tehetetlenek. De 7 milliárd pici pontról beszélgetünk. 7 millárd pici kolibriről, Wangari Maathai szavaival élve:

http://youtu.be/IGMW6YWjMxw

(Ez a videó nincs meg véletlenül magyar felirattal?)

Ne feledjük: a talaj szerves anyaga nemzeti, globális, univerzális kincs.

Eredményes talajépítést, vidám zöldtrágyázást és boldog komposztálást kívánok.

Vitka