Húúú, annyi esemény volt az utolsó bejegyzésem óta, hogy azt sem tudom, hol vegyem fel a fonalat. Múlt elötti hétvégén permakultúra tanfolyamon voltam Baji Bélával Héregen. Addig Gergő és Albi ügyködtek az ólon. Megfixálták a kéményt, elrendezgették a fóliát a tetőn. Hétközben lassacskán haladtunk csak a sarazással. Olyan gyönyörű idő volt, hogy a kerti munka is nagyon hivogató volt. Komposztot építettünk, mulcsoztunk, ültettünk, tettünk-vettünk. Egyenlőre kívülről egy pici darab van rendesen letapasztva, belülről pedig most fejeztük be a fröcskölést. Szóval lesz még mivel szórakoztatnunk magunkat. Én nem gondoltam volna, hogy a múlt hétvége ilyen szép lesz, pláne azt nem, hogy hosszú hétvége: így nem szerveztem tapasztás partit. Ehelyett a Pandora és a Pachamama Association szervezésében tartott hiper-szuper szimpóziumra mentünk el szombaton, vasárnap délután pedig egy vagon fekete nadálytővel és egyéb ültetnivalóval tértünk haza anyukámtól. Kedden arra jöttem rá, hogy három ember sokkal több, mint 2+1: nagyon sokat haladtunk a sárfröcsköléssel, mert Gergő anyukája is beugrott segíteni.

 

Míg szárad belül a felfröcskölt sár, egy két belsőépítészeti megoldáson törjük a fejünket. Ezekre majd még rátérek, de most az ájulás határán vagyok, úgyhogy mutatom a képeket és megyek szunyókálni:

 

1kunyho-elolrol.jpg

 

Egy nap a tetőn mászkálva arra lettünk figyelmesek, hogy ennek az építkezésnek milyen pici a lábnyoma. Itt egy saras kád, amott egy-két vödör, létra, szerszám. Nincs sitt, nem fröcsög a beton orrba-szájba és ami feleslegként felhalmozódik, az többnyire mehet a mulcsba, komposztba.

 

2kemeny-nyilas2.jpg

 

A kéménycső kivezető nyílása félkész állapotban.

 

 

3tapasztas-geri.jpg

 

Gergibátyó nyomja a tapasztást az ablak körül.

 

 

4tapasztas-kivulrol.jpg

 

Az ablakok délre néznek.

 

 

5plafon_tarka-barkan.jpg

 

Plafon fröcskölés: jó buli. Pláne, ha egyszerre megy a sár mindkét szemembe és számba is.

 

 

6sarazas-vitka.jpg

 

Először ilyen folyós, híg lötyivel fröccsöntjük be a falakat.

 

 

7sarazas-utani-takaritas.jpg

 

A fröccsölést követően pedig gyönyörűen kitakarítottuk az egész helyiséget. A kezdetekkor csak az alap alatt vízszinteztük ki a területet. Ez most üt vissza: lehet újra előrántani a méricskélőt...

 

 

 

Búcsúzóul egy pár pillanatkép a tanyáról:

 

hagymasok-ultetese.jpg

 

A mogyoró tövébe ültettem egy csomó nárciszt meg egy pár egyéb hagymás növényt. Érdekes, hogy azon a felén, amit szalmával mulcsoztam a pipék azonnal összekapírgálták. A másik felére sás jutott; ahhoz azóta sem nyúltak hozzá.

 

 

koki-elvtars.jpg

 

Koki barátunk napfényfürdőt vesz. Érdekessége ennek a jómadárnak, hogy éjszaka horkol.

 

 

komposzt-elokertben.jpg

 

Különféle komposzthalmok szépen szaporodnak a tanyán. Most még sok a zöld leveles és lágyszárú szerves "hulladék" a városban, de nemsokára zúdul a hulló falevél. Lehet bespájzolni.

 

 

mulcsozott-elokert.jpg

 

Ez egy kis virágoskert részlet, amit bemulcsoztam. Itt nagyon tarackos a teület, úgyhogy először leterítettem egy réteg kartonpapírt (szépen kihagyva, körbevéve a virágokat). A papírra hordtam egy kis komposztot és földet, majd pedig jó vastagon beterítettem szalmával.

 

 

pipitojato.jpg

 

A pipék elkeztek tojni, ezért eszkábáltam nekik egy ilyen kis tojatóládát. Egyenlőre még nem fedezték fel... vagy lehet, hogy nem jön be nekik...

 

 

tyukanyo-betojt-sparhelt-ala.jpg

 

Sokkal szívesebben tojtak a sparhelt alá, amit ideiglenesen letettünk a kunyhó elé letakarva. Már lassan két hete ül a tojásokon az egyik asszonyság. Azt még nem tudom, hogy amig ők lerendezik a szaporulatot mi hogyan fogunk fűteni, ha jön a hideg...

 

 

Búcsúzom. Gyönyörű őszi napokat kívánok :)