Gergő blogja
Magbörze szervezése EU támogatás nélkül?
- Betűméret: Nagyobb Kisebb
- 2352 megjelenés
- 2 hozzászólás
- Nyomtatás
- Könyvjelző
A szegedi magbörzék sikerén felbuzdulva tavaly év elején Szentesen is összefogtunk páran, hogy megszervezzünk egy magbörzét. Összeszedtük a gondolatainkat, felvázoltuk mire van szükség, mindenki kiválasztotta, mivel szeretne leginkább foglalkozni és belevágtunk a szervezésbe.
- Kellett egy hely - szerencsére van helyben egy Közösségi Tér ami ingyenes rendezvényekre ingyenesen biztosít helyet. (Ez a hely egy pár éve Uniós pályázat segítségével létesült.)
- Kellett mag - szerencsére van helyben néhány gazda, néhány őstermelő a piacról, néhány kertészkedő helyi ember, akik saját magjaikat vetik vissza évről évre és szívesen elhozták ezeket cserélni. Emellett ismertünk két közösséget is, akik úgymond professzionális szintre vitték már a magfogást: mivel a SZÖSZ a közelben van, ők személyesen hozták magjaikat, a nagyszékelyi KÖRTE tagjai pedig a távolság miatt postán küldtek mintákat abból amit ők gyűjtöttek. (A két közösségen kívül van még más is országunkban, érdemes körülnézni minden környéken, vagy a NÖDIK honlapján)
- Szükség volt harapnivalóra - ezt egyik szervező társunk, Herbalbi, vállalta magára. (A vendégek adományaiból megtérült a 'büfé' költsége)
- A haranivaló mellé jól jött egy pár bögre forró tea - helyben gyűjtött gyógynövényekből valódi elmosható bögrékben. (A költségét vehetjük 0-nak.)
- Jól jött egy gyerek játszószoba - 1 felnőtt figyelme
- Valamint kellett a regisztráció lebonyolítására, szabályok ismertetésére, információ biztosítására egy pár önkéntes
- Extraként előadásokat és filmvetítéseket tartottunk. Az előadók költségtérítés nélkül is boldogan vállalták a részvételt - vagy olyan közelről jöttek, hogy nem jelentett számukra költséget, vagy egyébként is jöttek volna, és nem okozott számukra extra megterhelést. (A filmeket pedig vagy a YouTube, vagy egy Torrent oldal szponzorálta.)
- Ezeken felül szükségünk volt egy pár egyszerű A4-es plakát nyomtatására. (Ezzel a helyi nyomtatós üzlet támogatott.)
Egy szó mint száz, egyenesben voltunk a szervezéssel és kötségeink nem igazán voltak.
Ekkor jött valahonnan egy megkeresés, hogy országszerte pénzt osztanak magbörzék megrendezésére - Országos Magbörze Hálózat. Szinte kérdés nélkül valaki (valahol fent) eldöntötte, hogy erre az anyagi támogatásra szükségünk van és ha már úgyis adják, akkor el kell fogadni...
Ezzel együtt jöttek az extra feltételek, amiknek meg kellett felelni:
- A magbörze hálózat logóját fel kell rakni a már meglévő plakátokra
- Valamiféle leírást kell összerakni - igaz, hogy már határidőn túl, de azért megoldjuk, hogy beleférjen
- Jelenléti íveket kell csinálni
- ...
- Mindezeket azonnal!
Ezen a ponton elindult egy eszmecsere a támogatás szükségességéről. Nekem erős meggyőződésem volt, hogy kár az energiánkat pazarolni. Többen viszont azzal nyugtattak, hogy vannak lelkes aktivisták, akik az ügyet fontosnak tartják és most megvan az anyagi kerekük arra, hogy segítsenek. Amiatt, hogy a jövőben is segíteni tudjanak, most együtt kell velük működni és ezt a pénzt fel kell venni...
Gondoltam, hát jó, ha úgy érzitek, hogy csinálnátok, akkor hát hajrá. Én nem leszek az ünnep elrontója...
(Aztán eltelt egy év.)
Egy pár napja elkezdtük szervezni a 2014-es magbörzét. Gondoltam megkérdezem, hogy akkor a tavaly kapott pénzből mennyit tudunk az idén vendégek utiköltségére szánni. Gondoltam, ha már van keret, akkor osszuk szét azok között akik értéket hoznak.
A kérdésemre a válasz ez volt: Még nem kaptunk semmit.
Elhiszem, hogy tényleg vannak emberek az elosztó rendszerben, akik a magbörzék ügyét fontosnak tartják, de észre kell vennünk, hogy a felülről érkező segítségre még ilyen esetben sem szabad hagyatkoznunk. Főleg akkor nem, ha nélkülük is meg tudjuk oldani a dolgainkat.
Idén a célom az, hogy azt a pénzt, amit az előadók utiköltségére szerettem volna fordítani - de az említett támogatásból nem érkezett meg - azt pár száz Forintosával a résztvevőktől hozzájárulásként elkérjem. Mindezt úgy, hogy mindenki úgy érezze, hogy jól járt.
Célom az, hogy megmutassam, egy magbörze nem az Uniós támogatásoktól függ, hanem a lelkes (helyi) magánemberektől. Persze az a felvetésem, hogy támogatás nélkül meg lehet csinálni, addig nem lesz igaz, amíg a Közösségi Tér ad otthont a rendezvénynek, mivel az a támogatsokból tudja fenntartani magát. Csak emiatt viszont nem szeretném a helyszínt megváltoztatni mert ez a Tér szinte mindenkinek ideális.
Jól látom hogy kis rajzon egy Csányi Sanyibá van?