b2ap3_thumbnail_magbrze.jpgA szegedi magbörzék sikerén felbuzdulva tavaly év elején Szentesen is összefogtunk páran, hogy megszervezzünk egy magbörzét. Összeszedtük a gondolatainkat, felvázoltuk mire van szükség, mindenki kiválasztotta, mivel szeretne leginkább foglalkozni és belevágtunk a szervezésbe.

 

Egy szó mint száz, egyenesben voltunk a szervezéssel és kötségeink nem igazán voltak.

 

b2ap3_thumbnail_tmogats.jpgEkkor jött valahonnan egy megkeresés, hogy országszerte pénzt osztanak magbörzék megrendezésére - Országos Magbörze Hálózat. Szinte kérdés nélkül valaki (valahol fent) eldöntötte, hogy erre az anyagi támogatásra szükségünk van és ha már úgyis adják, akkor el kell fogadni...

 

Ezzel együtt jöttek az extra feltételek, amiknek meg kellett felelni:

Ezen a ponton elindult egy eszmecsere a támogatás szükségességéről. Nekem erős meggyőződésem volt, hogy kár az energiánkat pazarolni. Többen viszont azzal nyugtattak, hogy vannak lelkes aktivisták, akik az ügyet fontosnak tartják és most megvan az anyagi kerekük arra, hogy segítsenek. Amiatt, hogy a jövőben is segíteni tudjanak, most együtt kell velük működni és ezt a pénzt fel kell venni...

Gondoltam, hát jó, ha úgy érzitek, hogy csinálnátok, akkor hát hajrá. Én nem leszek az ünnep elrontója...

(Aztán eltelt egy év.)

Egy pár napja elkezdtük szervezni a 2014-es magbörzét. Gondoltam megkérdezem, hogy akkor a tavaly kapott pénzből mennyit tudunk az idén vendégek utiköltségére szánni. Gondoltam, ha már van keret, akkor osszuk szét azok között akik értéket hoznak.

A kérdésemre a válasz ez volt: Még nem kaptunk semmit. 

Elhiszem, hogy tényleg vannak emberek az elosztó rendszerben, akik a magbörzék ügyét fontosnak tartják, de észre kell vennünk, hogy a felülről érkező segítségre még ilyen esetben sem szabad hagyatkoznunk. Főleg akkor nem, ha nélkülük is meg tudjuk oldani a dolgainkat.

Idén a célom az, hogy azt a pénzt, amit az előadók utiköltségére szerettem volna fordítani - de az említett támogatásból nem érkezett meg - azt pár száz Forintosával a résztvevőktől hozzájárulásként elkérjem. Mindezt úgy, hogy mindenki úgy érezze, hogy jól járt.

Célom az, hogy megmutassam, egy magbörze nem az Uniós támogatásoktól függ, hanem a lelkes (helyi) magánemberektől. Persze az a felvetésem, hogy támogatás nélkül meg lehet csinálni, addig nem lesz igaz, amíg a Közösségi Tér ad otthont a rendezvénynek, mivel az a támogatsokból tudja fenntartani magát. Csak emiatt viszont nem szeretném a helyszínt megváltoztatni mert ez a Tér szinte mindenkinek ideális.