Hogyan lesz egy tarackkal borított kertből egészségtől duzzadó talaj és szépséges veteményes?

Ami biztos: lassan és rengeteg szervesanyag felhasználással. Erről bő egy éve már lamentáltam egy sort, képekkel tarkítva. Azóta további tapasztalatokkal gazdagodtunk takarás, komposztálás és totális gyombizergálás témában.

A mai bejegyzésemben szereplő kert ilyen volt 2011 szeptemberében:

Ezt a területet rendszeresen ásták, rotálták és egy "gyönyörű, tisztának" mondott veteményest műveltek itt, állandóan gyommentesen tartva. A képen szereplő állapotában már jó 3-4 éve hozzá sem nyúltak. Ennek eredményeképpen teljesen eluralkodott rajta a tarackbúza.

2014 áprilisára már kezd egészen más formát ölteni:

A minap nem tudtam eldönteni hová ültessem az uborka magot, mert minden előkészített talajrészre már más növényeket terveztem be. Végül úgy határoztam, hogy megfogadom jóakaró tanácsadóink javallatát.

Neeeem, nem a gyomírtót. Bár az a leggyakoribb ötlet: "Glialkát neki! Más nem viszi azt a rémséget!" Erre csak annyit szoktam mondani, hogy jó ötlet, de állítólag hamar visszanő, úgyhogy még meggondolom.

A másik ötlet pedig az szokott lenni, hogy egyszerűen el kell távolítani az összes gyökeret és aztán elégetni, mert ez egy olyan veszedlemes gyom, hogy a legkisebb gyökérdarab is újra megveti a lábát. Na én ezt az utat próbáltam ki az elmúlt héten (az égetés kihagyásával), hogy az ubiknak szép kis magágyat csináljak:

Az alig egy négyzetméteres területecske ásóvillával való tarackmentesítése egy örökkévalóságnak hatott. Jócskán jutott időm arra, hogy elgondolkodjak azon, hogy mekkora marhaságot csinálok. 

Szóval volt némi sejtésem arról, hogy milyen hatalmas gyökértömeggel rendelkezik a tarackbúza, de értek meglepetések. Eddig mint a permakultúra jó kisdiákja takartam, mulcsoztam, komposztáltam a felszínen. Dehogy merészkedtem el odáig, hogy megbolygassam a talajt. Anyukám kertjéből csak az ásást ismertem, de tarackkal még sosem volt dolgom. 

Szó ami szó eléggé hülyén éreztem magam. Gyűjtöttem a vederbe a gyökereket (egészen pontosan két bádogvedernyi jött össze), hogy aztán késöbb hordhassam ész nélkül a talajra a szerves takarást és várjak, hogy a giliszták bedolgozzák. Nekik és nekem is dupla munka... Kíváncsian várom, hogy milyen hamar fog újra kihajtani, hiszen szinte képtelenség minden apró kis gyökérdarabot eltávolítani ebből a meglehetősen kötött talajból.

Konklúzió: más módszerhez kell folyamodni, hogy megőrizzük a talajban az értékes gyökértömeget, a belőle formálódó humuszt és a lebomlás után keletkező pórusokat. A giliszták is szeretik, ha ott vannak a gyökerek. A kihúzott tarackokon ott csüngtek a kis drágák. Mondták, hogy inkább csináljak nekik giller-sztrádát. Nem győzetem szabadkozni, hogy ez most egy kivételes eset. 

Szóval úgy tűnik, jobban teszem, ha maradok a takarásnál:

Megfigyelhetjük, hogy ha valamit a talajon hagyunk huzamosabb ideig, ott elhal a növényzet. Ezt a történetet ki lehet használni a tarack kifullasztásához is. A fenti kép bal oldalán egy olyan területrészlet van, ami 4 hétig le volt takarva egy szőnyeggel. Amikor a kép készült, addigra már 3 napja el volt távolítva a takarás  A kép közepén lévő zöld növényzet pedig 3 napja volt betakarva.

 Egy másik takarás pedig ilyen: itt a zöld rész már bő egy hete le van takarva. Látszik ahogy már kezd sárgulni:

Igaz a felszínen lévő szárak elhaltak (a fenti kép bal oldala), de garantált, hogy a gyökérzetben még bőven van tápanyag, így újra éled és újabb szárakat növeszt. A Biogazda II. című könyv szerint a szárakban 3-4 leveles korban a legkevesebb a tápanyag, ezután a fotoszintézisből származó fölöslegbe kerülő cukor elraktározódik. Tehát, amikor újra kihajt az elnyomott részen a növényzet, akkor ismételten le kell takarni, mire 3 leveles lesz a szár. Így kénytelen a gyökérben lévő raktárkészlethez nyúlni, ami előbb-utóbb kimerül.

Ha hamar szeretnénk palántázni erre a területre, akkor szerintem egy újabb kiéheztetés helyett egyszerűen csak letakarhatjuk réteges mulccsal, amiben karton is szerepel:

A fenti kép jobb oldalán a szalmával borított rész alatt is van egy jó pár réteg karton papír (plusz komposzt, illetve egy kis föld, homok keverék). Ebből még nem bukkantak fel tarack szárak, mert csak másfél hónapos a friss takarás (már egy éve is le volt takarva, úgyhogy viszonylag gyér volt a tarack borítás). Garantált, hogy újra meg fognak jelenni a szalma között is, mert az ágyáson kívül, az ösvényen még ott a tarack és a gyökerek bizony bekúsznak az ágyásba is. A karton nagyon hatékony a tarack elnyomásban, de természetesen elöbb utóbb megadja magát. Viszont a résteges mulcs alatt olyan puhává válik a talaj, hogy tulajdonképpen egyre könnyebb eltávolítani a tarackot. Fantasztikus, hogy milyen hosszú gyökeret képes nyöveszetni, mire felbukkan. Ezeket a kitépett szárakat és gyökereket a felszínen hagyom, hogy ott megszáradjanak. Megint csak arra utazok, hogy a zöld részek eltávolításával a bennmaradó gyökerek hamarosan elgyengülnek.

A következő képen szereplő kert egy részében még itt-ott felbukkan a tarack. Különösen ott, ahol nem fedi olyan vastag komposzt réteg. A megjelenő néhány szárat egyszerűen csak kihúzom:

Az alábbi képen szereplő ágyásban már nem is jön fel a tarack; itt egy évig folyamatosan komposztáltam és az nyomta el. Az az észrevételem, hogy az egyik leghatékonyabb módszer az, ha építünk egy szép komposzthalmot a területre, az szépen elnyomja, ami meg feljön nagyon könnyű kihúzni. Tegnap elültettem két paradicsom palántát és az ásóra lábbal nem is kellett ránehezedni. A kezem erejével bele tudtam csúsztatni az ásót a gyönyörű, porhanyós talajba a kívánt mélységig.

Pár konklúzió mielött elbúcsúzom:

- A fenti kerten harmadik éve dolgozunk szépen lassan, apránként. Ha azonban lenne lehetőségem egy nagyobb adag kartonpapírt, homokot (mert nálunk nincs homok a talajban) és rengeteg szervesanyagot (komposztot, szalmát, faaprítékot) beszerezni, akkor már bátran belefognék egy nagyobbacska terület réteges mulcsozásába (vagy nevezhetjük felszíni komposztálásnak is). Valószínűleg kisebb lenne a még kezeletlen területekről bekúszó tarack mennyisége. Azonban azt is fontos megjegyezni, hogy a takarás elfogy és folyamatosan pótolni kell. Minél nagyobb területet fogunk a művelésbe annál nagyobb a folyamtos szervesanyag igény is.

- A komposzthalmok és a kartonpapírral készült réteges mulcs is hatékony a tarack elnyomásban, de az újra felbukkanó szárakat mindig el kell távolítani, amig végleg ki nem merülnek.

- A tarack egy szőnyeggel való takarással kiéheztethető. Bármilyen más átlátszatlan anyag is használható, pl. Zsanett Hosszúhetényben bányából származó futószalag csíkokat használ. Mindegy, csak ne kapjon fényt.

- Ezt fentebb nem említettem, de fontos: a faapríték csodálatos talajtakaró. Igaz a gyomokat nem nyomja el teljesen, de fantasztikusan morzsalékossá teszi a talajt. 

Porhanyós talajt és sok gilisztát kívánva búcsúzom,

Vitka