EcoVitka
ÖKOLOGIKUS KULTÚRA TERVEZÉSE: EGY HOLISZTIKUS SZEMLÉLET
- Betűméret: Nagyobb Kisebb
- 2864 megjelenés
- 0 hozzászólás
- Nyomtatás
- Könyvjelző
Eredeti cím: ECOLOGICAL CULTURE DESIGN: A HOLISTIC VIEW
Fordítás: Ecovitka
Átdolgozott kiadás, © Copyright 1999, Dave Jacke
BEVEZETÉS
Kevés józan, tudatos és hozzáértő ember állítaná, hogy a jelenlegi kultúránk ökológiailag fenntartható. Egyértelmű, hogy sürgősen szükségünk van annak az újratervezésére ahogyan élünk, dolgozunk és játszunk. A szükségleteinket úgy kell kielégítenünk, hogy közben nem tesszük tönkre más élőlények és jövőbeli élőlények lehetőségét a maguk szükségleteinek kielégítésére. Ehhez a feladathoz a permakultúra egy holisztikus [teljességre, egészre törekvő] megközelítést ajánl. A permakultúra a források fenntartható használata és megfelelő technológiák alkalmazása mellett olyan társadalmi-gazdasági struktúrák kialakítását és olyan hit-rendszer létrehozását foglalja magába, melyek az ökologikus technológiákat és erőforrás felhasználást biztosítják, csak úgy mint minden emberi lény elkötelezettségét és felvilágosodását. Valójában a mi hit-rendszerünk, a „belső tájképünk” az ami a legkritikusabb korlátozó tényezője az ökologikus kultúrák kialakulásának.
A szó „permakultúra” egyfelől a permanens kultúra (permanent culture), másfelől a permanens mezőgazdaság (permanent agriculture) összevonásából ered, mivel lehetetlen egy kultúrát fenntartani fenntartható mezőgazdaság nélkül. Lényegében a permakultúra mezőgazdaságilag termékeny ökoszisztémák tervezése és együtt-alakuló fejlődése [co-creative evolution], illetve társadalmilag és gazdaságilag együttműködő és igazságos rendszerek tervezése, melyek rendelkeznek a természet sokféleségével, stabilitásával és rezilienciájával. Mivel fenntartható és ökologikus kultúra tudatos tervezése a küldetésünk, elengedhetetlen, hogy megértsük amit tervezünk, különben elbukunk mielőtt elérnénk céljainkat. Mi a kultúra?
Ebben az összefüggésben az 1. ábra szemlélteti a kultúra egy fajta egyszerű megközelítését. Ebben a modellben a kultúrára gondolhatunk úgy, hogy négy egymással összefüggésben álló részből áll: Források, Technológia, Társadalmi és Gazdasági struktúrák és Kozmológia. Ezek az elemek és a közöttük lévő kapcsolatok adják ki az egészet, amit kultúrának gondolunk és ami nagyobb mint az egyes részek összege. A kultúra egy természetes jelenség, a Homo sapiens faj evolúciós alkalmazkodása, ami lehetővé tette, hogy sokkal szélesebb ökológiai körülményekhez adaptálódjunk, sokkal gyorsabban, mint amit a fiziológiai adaptáció tenne lehetővé. Kultúra az emberiség elsődleges adaptív mechanizmusa, bár a fiziológiai alkalmazkodás nem ért véget a kultúra feltalálásával. A kultúra a legjelentősebb eszközünk és a túlélésünket is ez fenyegeti legjobban.
1. Ábra: Az emberi kultúra modellje. A négy részt egy egészként kell terveznünk, különben egy ökologikus kultúra létrehozása sikertelen lesz. A kozmológia olyan mint egy sejtben a DNS: a mintázata meghatározza a kultúra látható részeinek felépítését és viselkedését.
FORRÁSOK
A kultúra tortájának az első szelete a források bázisa. Az erőforrás egy olyan jelenség, ami az észleléstől függ. Az, hogy valaki valamit forrásként használjon először is függ attól, hogy ez a valaki képes arra, hogy felismerje a forrást, majd pedig adaptálja a gondolatait, viselkedését és a technológiáját a használatára. Példaként vegyük a hulladékot. Az elmúlt több mint 30 évben a hulladékra szemétként tekintettünk. Csak a közelmúltban kezdtünk el – szükségből – újra forrásként tekinteni a szemétre és próbáljuk a gondolatainkat, viselkedésünket és technológiánkat a használatára alakítani. Ebben az értelemben a legnagyobb forrásunk – ha használnánk – az a képesség lenne, hogy megváltoztassuk azt ahogyan észlelünk dolgokat.
Egy dolog, mint forrás az valahogy más, mint egy dolog entitásként, csak úgy önmagában. Ez azért van, mert a forrás egy kulturális jelenség, míg az entitás önmagában egy természetes vagy nem-kulturális jelenség. Ennek a határnak a tiszteletben tartásáról szólnak az őslakosok kérési és köszönetnyilvánítási szertartásai. Mivel, hogy valamit a saját céljainkra használunk fel, azt sajátunknak nyilvánítjuk és kivonjuk a természetes állapotából. Emlékszem egy barátomra, aki erdész volt és csak a fákat látta az erdőben és fűrészárut a fában. Némely fát, melyeket vizsgáltuk áhítattal néztem, akárcsak ő – azonban ő szinte mindig megjegyezte, hogy hány farönk jönne ki belőlük. Úgy gondolom, hogy a válaszaim egy húrt megpendítettek benne, mert ez a barátom ma arborista és azon dolgozik, hogy fákat életben tartson, ahelyett hogy faanyagnak kivágja őket.
TECHNOLÓGIA
Technológia az elsődleges határfelület közöttünk és a környezet között és a kultúránk azon része amely a leginkább elbűvöl minket. Szerszámok használatával – csak specializált testi fiziológia helyett – megnöveltük az alkalmazkodó-képességünket és képessé váltunk a környezet kihasználására és megváltoztatására, ezzel növelve a genetikai sikeresség esélyét, a kényelmet, a gazdagságot és egy sor más célt – mostanáig. A technológia milyensége, amit egy kultúra használ, attól függ, hogy milyen forrásokat használ a túlélés érdekében. Például, annak érdekében, hogy urániumot forrásként használhassuk szükségünk van bizonyos technológiákra; annak érdekében, hogy a napot használjuk forrásként más technológiákra van szükségünk. Ezért a kultúránk számára elérhető erőforrás-bázis – ugyan úgy, mint a kultúrán belül létező szemlélet és társadalmi berendezkedés – határozza meg a technológia formáját.
Egészen a közelmúltig a legtöbb ökológiai józanságot hirdető mozgalom az erőforrások és technológia körüli problémákra összpontosított, mert valahogy ez a „környezetvédők” birodalma, a „természet” és „kultúra” találkozási felülete. Azonban egyre növekvő a felismerés, hogy a „trükközzük meg a rendszert” („tweak the system”) megközelítés sok kívánnivalót hagy maga után és, hogy a tejes rendszer megváltoztatása szükségeltetik – belülről kifelé. A kultúra torta többi részét figyelmen kívül hagyva akadályokat gördítünk a változás érdekében tett minden erőfeszítés elé és/vagy segítjük annak a rendszernek az erősödését, amely pusztító dinamikát tart fenn a rendszer zöldre festésével.
TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI STRUKTÚRÁK
A társadalmi és gazdasági struktúrákat valamivel nehezebb megérteni, mert ezek nem dolgok önmagukban, hanem emberek közötti kapcsolatok tárháza. Ezek a struktúrák lehetővé tették számunkra, hogy több biztonságot és erőt kapjunk, nem beszélve a társaságról, támogatásról és szeretetről. A technológia támogató mechanizmusa a társadalmi-gazdasági rendszer, mivel emberek nélkül, akik speciális képességeikkel képesek alkotni, gyártani és a technológiát használni, a kultúra – nagy részben – nem létezne.
Különböző technológiák bizonyos társadalmi szervezeteket igényelnek a technológia megalkotása és használata érdekében. Például, a társadalmi és gazdasági struktúrák, amelyek szükségesek a nukleáris energia létrehozásához és használatához központosítottak, hierarchikusak és tőkeigényesek. Ezzel szemben egy napenergián alapuló melegház technológia nagyobb eséllyel nyer támogatást és alakít ki olyan társadalmi és gazdasági rendszereket, amelyek decentralizáltak, egyenlőségre törekvők és munkaigényesek. A technológia sokkal árnyaltabb módokon is hatással van a társadalmi rendszerre. Például a televízió hozzájárult megannyi társadalmi problémához, beleértve a legalapvetőbb társadalmi egység, a családok felbomlását. Egy kultúra társadalmi és gazdasági szerveződését részben a társadalom által választott technológia határozza meg és a technológia amit használ függ a társadalmi szerveződéstől és az érintettek kozmológiájától.
KOZMOLÓGIA
A kozmológia kulcsfontosságú szerepet tölt be az általunk kialakított társadalmi és gazdasági struktúrák meghatározásában. Valójában, a kozmológia hasonlatos a DNS-hez a tekintetben, hogy utat mutat a kultúra minden más részének a tervezéséhez és evolúciójához. Ugyan úgy, ahogy maga a kozmológia is változik a kultúra torta egyéb részeinek hatására. A kozmológia a kultúra e modelljében magába foglalja az etikánkat és értékeinket, a kultúránk történeteit és/vagy mítoszait és a hiedelem rendszerünket: kinek, minek hisszük magunkat, mi a helyünk a világegyetemben és milyen Isten vagy isten(ek) léteznek, és így tovább. Magában foglalja azt is, hogy mit tekintünk érvényes tudásnak, ami lehet tudományosság, misztika, racionalitás, intuíció, stb.. Mindezek az észlelésünk szűrői, a választásaink tudatos és tudatalatti alapjai, a valóságunk alapja, az élményeink és gondolataink összessége. A kozmológiánk meghatározza azt ahogy a dolgok vannak, hogyan kellene lenniük, kik vagyunk és kiknek kellene lennünk. A kozmológiánk lehet elvakító és behatároló vagy lehet felszabadító. És csak mi változtathatjuk meg.
A huszadik század társadalmi és gazdasági szerveződésének két fő hajtóereje a kommunizmus és a kapitalizmus volt. Mindkét rendszer hierarchikus, központosított, tőkeigényes, uralkodó alapú rendszerként nyilvánul meg. Habár mindig úgy tűnt, hogy e két rendszer hajtóereje valamilyen ideológia, valójában egyik sem születhetett és létezhetett volna bizonyos összetételű források és technológiák nélkül, amik a mögöttük rejlő hiedelmeket és az általuk kialakított társadalmi struktúrákat lehetővé tették. Mindkét rendszer koncentrált, nagy energiájú forrásoktól függ a hierarchia, monokultúra és a saját különleges szabályozásuk fenntartása érdekében.
Ezért a kultúra mindezen részei összefüggenek egymással. Például, a technológia egy részlete annak az egésznek, amit kultúrának hívunk és a technológiák milyensége, amelyeket mi emberek előnyben részesítünk összefüggésben vannak a forrásokkal, amiket használunk, a társadalmi és gazdasági struktúrákkal, amelyeket létrehozunk és az ahogyan gondolkodunk saját magunkról és a világegyetemről. Ez az egyetlen oka annak, hogy antropológusok képesek arra, hogy ősi kultúrák leleteit tanulmányozzák és egy viszonylag átfogó képet alkossanak ősi civilizációkról. Más szavakkal, a kultúra egy hologram és láthatod az egészet, ha csak egyetlen részletét nézed meg.
HOL KEZDJÜK? – BELSŐ ÉS KÜLSŐ HATÁROK
Kulcsfontosságú azt látnunk, hogy ezen részek közötti kapcsolatok azok, amelyek működtetnek, gyarapítanak, változtatnak és megölnek egy kultúrát. Ebben a vonatkozásban tudatosan foglalkoznunk kell önmagunkkal és a világban való létezésünk formájával, ha sikeresen meg szeretnénk változtatni a jelenlegi kultúránkat olyanná, ami fenn tud tartani bennünket, a gyermekeinket és a bolygó életét. De hol kezdjük?
Dr Stuart Hill egy rovartudós, korábban a montreáli McGill Egyetemen, Quebecben, akinek a pályafutása egy érdekes történetet mesél el a kozmológia fontosságáról az “amerikai álom”, sőt a “nyugati álom” újratervezésében. Dr Hill érdeklődni kezdett az integrált kártevő szabályozás (Integrated Pest Management) iránt és farmerekkel kezdett dolgozni, hogy elinduljanak afelé, amit ő a mezőgazdaság “mély szerves” (deep organic) megközelítésének hív. Ez a megközelítés a rendszer újratervezését foglalja magában az egyszerű hatékonysági vagy helyettesítő megközelítések helyett, amelyeknek korlátozottak a hatókörei és az eredményei. Stuart úgy találta, hogy sokakat a belső “befejezetlen ügyeik” akadályoztak abban, hogy el tudják engedni a rendszer irányítására tett próbálkozásaikat a “kártevők eltüntetése” érdekében. Ugyan ez akadályozta meg őket abban is, hogy olyan alternatív rendszereket vegyenek fontolóra, amelyek ki tudnák elégíteni az általuk is látszólag osztott ökológiai és gazdasági célokat. Ezeknek a tapasztalatoknak az eredményeként Dr Hill pszichoterápiás eszközöket is hozzáadott a széles hatókörű munkásságához. Elbűvölő kapcsolatokat vázol fel a belső és a külső tájképek között és rámutat, hogy a mi fajunk pszichoszociális szempontból elmaradott – ami paradox módon a legnagyobb okunk a reményre.
Több mint 25 évnyi permakultúrás munkásság után alá tudom támasztani Dr Hill tapasztalatait. Sok esetben, amikor megterveztem vagy építettem egy ökologikus rendszert, az érintett személyek belő tájképe volt az, ami hosszú távon megakadályozta a rendszer működését: vagy az interperszonális dinamika nem alakult jól, vagy pedig kontroll és dominancia személyes kérdései borították ki a rendszert az egyensúlyból vagy a megfelelő tervezést, telepítést vagy karbantartást akadályozták meg. Ezek a viselkedésformák általában begyógyulatlan sebekből fakadó cselekedetek, amelyek úgy működnek mint egy “robotpilóta”, amely az észlelésünket és cselekedeteinket egy bizonyos irányba tereli. Tudatos erőfeszítéseket tehetünk annak érdekében, hogy újraírjuk a robotpilótát és más irányba menjünk, de ez folyamatos energiabefektetést igényel a részünkről. Ha mégsem programozzuk újra a robotpilótát, ha leállítjuk erőfeszítéseinket, a robotpilóta újra átveszi az irányítást és mi visszatérünk a régi viselkedésünkhöz és felfogásunkhoz. Mi a program?
A jelenlegi kultúránk kozmológiáját antropocentrikusnak és/vagy egocentrikusnak, függőnek, fogyasztóinak, monokultúrásnak és dominátor-orientáltnak jellemezném. Ez a kozmológia az, amely intézményesítette önmagunk, a gyermekeink és a bolygónk megsebzését. Ez a megsebzettség, pontosabban ahogy a sebzettségre reagálunk, az oka annak, hogy ez az addiktív kultúra a markában tarthat, ami tovább késztet minket arra, hogy tudatosan vagy tudat alatt sebezzük önmagunkat, gyermekeinket és a bolygónkat.
Át kell váltanunk egy olyan kozmológiára, ami biocentrikus, helyreállító, erős ajándékgazdasága van, polikultúrás és partnerség-orientált. Az értékrend változás magával vonja a váltást a Profit, Hatalom, Haladás, és Termékek vég-nélküli, lineáris, a “több az jobb” felfogásától a Táplálás, Beteljesülés, Fenntarthatóság és Kapcsolatok önszabályozó, körkörös, “elég az elég” értékeire.
Ahogy Dr Hill mondja, a megsebzés körfolyamatát és az emberiség pszichoszociálisan fejletlen állapotát a szexizmus, rasszizmus, társadalmi osztályok, felnőtt dominancia, stb. mellett rabszolgasággal, feudalizmussal, diktatúrával, ipari kapitalizmussal és szocializmussal tartották fenn évszázadokig a nyugati kultúrában. Mindezek a rendszerek felállítottak egy sor büntetést és elismerést és felügyelték az erőforrásokhoz és információhoz való hozzáférést, ami korlátozta a pszichoszociális fejlődést. A ma rendelkezésünkre álló eszközökkel olyan pszichoszociális fejlődésen mehetünk keresztül, ami korábban nem volt lehetséges. Ez az emberi fejlődés egy szükséges előfeltétele a valódi fenntarthatóság elérésének. A fenntarthatóság irányába tett bármilyen fejlődés olyan mértékben kerülhet tévútra, amennyire a cselekvő magában hordozza ezeket a régi szorongásokat. Felépülés a régi szorongásokból, egyénileg és kulturálisan is megerősödéshez vezet és fejlődik a tudatosság, képzelőerő, értékrend, cél, életstílus és cselekedet. Ezt a munkát a “Belső szegélynek” (“Inside Edge”) hívom.
Nagyon sok technikai kérdést is meg kell oldani egy ökologikus kultúra kifejlődése során kezdve onnan, hogy hogyan tegyünk működőképessé technikai és biológiai szinten egy rendkívüli sokféleséggel rendelkező kisgazdaságot, új, magas hozamú, ízletes tölgymakk fajták és métely-mentes szelídgesztenye kifejlesztéséig. Hogyan készítsünk műanyagokat megújuló forrásokból? Milyen gazdasági struktúra segítene újraéleszteni a városokat ökologikus szempontból és közben megélhetést is biztosítani? És még folytathatnám a sort. Ezek a kérdések sokfélék, tágak, mélyek, technikaiak, társadalmiak, gazdaságiak és forrásfüggők. Az elme megriad annak láttán, hogy mennyi tennivaló van. De mindent meg lehet csinálni. Én ezt a “Külső szegélynek” (“Outside Edge”) hívom.
Tehát alapvetően két szegély vagy határfelület van amelyen minden embernek dolgoznia kell – a Belső és a Külső – ha sikeresek szeretnénk lenni egy ökologikus és fenntartható életmód kialakításában. A Külső szegélyen tudatosan kell újraterveznünk technológiáinkat, a forrásfelhasználásunkat, és a társadalmi-gazdasági szerveződésünket.
A Belső szegélyen dolgoznunk kell a sebeink begyógyulásán: megnyílva a belső forrásaink erejének, hogy el tudjunk szakadni a függőségben lévő kultúránk romboló inter- és intraperszonális dinamikájától, hogy önmagunk, gyermekeink és a bolygónk iránti felelősségünknek eleget tegyünk és mindannyian az álmainknak és képzeletünknek megfelelően éljünk. Mert meggyőződésem, hogy amint elengedjünk magunkat a sebzett, korlátozott gondolkodástól, ami ebbe a felfordulásba sodort, teljes erővel használhatjuk fel a kreatív energiáinkat az elénk kerülő, számtalan műszaki, szervezeti, és erőforrás problémák megoldására. És a történelem megmutatta már, hogy megvan bennünk az intelligencia és leleményesség, hogy bármilyen kihívással megbírkozzunk, amit elhatározunk és amihez a szívünket adjuk.
Dave Jacke délnyugat New Hampshire-ben élő permakultúrás tervező. Meg szeretné köszönni Stuart Hill-nek az ötleteit és a támogatását, Pater Bane-nek a szerkesztői és filozófiai megjegyzéseit és köszönetet mond egy bizonyos fiatal kezdőnek is, aki elöszőr felvázolta ezeket az ötleteket évekkel ezelött. Ez a cikk eredetileg a Synapse-ban jelent meg a Neahtawanta Research and Education Center, Traverse City, MI negyedéves folyóiratában.
Dave Jacke a szerzője a két kötetes Edible Forest Gardens (Ehető erdőkertek) című könyvnek.
Elérhetősége: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , www.edibleforestgardens.com