Kedves Barátaink,

 

Olyan sokan jeleztétek, hogy szeretnétek már látni a képeket a múlt hétvégéről. Már kedd óta szerettem volna frissíteni a blogot, de a blogmotor media manager-e megmakacsolta magát. Amíg erre megoldást találunk, addig is feltöltöttem pár képet a gugli albumába.

 

 

 

 

Tehát a múlt héten gyönyörű hétvégénk volt. Az idő nem fordult esősre, úgyhogy zavartalanul adhattuk át magunkat a kupola varázsának. Két nap alatt rengeteget haladtunk, hála a sok ügyes és kreatív kézpárnak aki tiszteletét tette nálunk. A teteje be lett fedve és az eslő réteg sarat is felfröcsköltük a falra.

Hétfőn beszereztünk egy hatalmas fóliát. Úgy döntöttünk, hogy letakarjuk a kupolát, mert nem lehet tudni mikor jön az eső. Végül kedden olyan szép idő lett, hogy már-már fontolgattuk, hogy le is kéne szedni az egészet a jobb szellőzés érdekében. Napnyugtakor azonban egy hatalmas szaggatós, mennydörgős vihar kerekedett a semmiből. Annyi víz ömlött le a fóliáról, hogy vízelvezetőket kellett ásnunk töksötétben, nehogy megálljon a víz a kupola körül.

Most úgy tűnik, hogy az időjárás ismét szépre fordul. Következő lépés a tető befejezése és vízhatlanná tétele. Utána pedig a sártapasztást folytatjuk. Igen igen, a sártapasztás még közel sincs befejezve. Jól állunk, de sok munka van még vele. A külső falra valószínű, hogy már csak egy vékony réteget tudunk felvinni, aztán pedig jöhet a belseje. Szóval ha jönnél tapasztani, ne fogd vissza magad. Nagy szükségünk van a segítő kezekre. Hétköznap és hétvégén is jöhetsz :)

 

 

Szép hétvégét :)