Városi Sejt
Egy kis lakás a Budapesti belvárosban, ahol még egy erkély sincs. Lehet e itt bármit is termelni? Ez az amit ki akarok deríteni. Ebben a merész kihívásban segít engem a permakultura, a nagyváros sok forrása és lehetősége, és mid az a hasonló gondolkodású ember, aki eljön a Városi Sejt találkozókra, vagy csak bármilyen módon hozzáadja a saját közreműködését. Az eredmények dokumentációját itt lehet követni, vagy a facebook oldalon: http://www.facebook.com/varosisejt
Soproni bevezető tanfolyam - összefoglaló
- Betűméret: Nagyobb Kisebb
- 1569 megjelenés
- 0 hozzászólás
- Nyomtatás
- Könyvjelző
Az idén az első hétvégés bevezető tanfolyamunk Április közepére esett. Más hasonló programhoz képest, az értesítés elég hirtelen jött, és egészen addig, a Soproni érkezésemig izgultam, hogy egy jó programot tudjunk összehozni. A végére viszont minden aggodalom alaptalannak bizonyult, és egy óriási eredményre lehetünk büszkék: Egy teljesen csupasz területre egy gyönyörű szép kertet terveztünk meg, és kezdtünk el létrehozni. A tanfolyam végére rengeteg ágyásba magokat vetettünk el, két komposztálót raktunk össze, egy tűzrakó helyet, egy palántázót, és egy fűszerspirált tóval építettünk. Ami viszont még sokkal fontosabb, távozásunkkor egy rendkívül lelkes, aktív, és együttműködő csapat búcsúztatott, akik rövid betekintésük után a permakulturába, a kertet tovább fogják fejleszteni.
Először az éves permakultúra találkozón értesültem erről a tanfolyamról. Etelka mesélte, hogy egy Soproni csoport egy közösségi kertet indít, és meghívtak hogy tartsunk egy permakultúrás tervezési hétvégét náluk. Én nagyon örültem a lehetőségnek, bár egy kicsit féltem az időbeli zsúfoltságtól. Tudniillik, a következő hétvégére már egy másik tanfolyamot terveztünk be Hosszúhetényen, aminek a programján már hetek óta faragcsáltunk. Ki is alakult egy elég jó elképzelésünk a helyi adottságokról, a résztvevők kívánságairól, és hogy ezeket hogyan fogjuk teljesíteni. A Soproniról, viszont, alig volt elképzelésünk. Szerencsére Sára is ugyanolyan lelkesen elvállalta hogy segít, és így hármasban nekiláttunk a tervezésnek.
Az első információ a helyről csupán annyi volt, hogy egy temető hátsó végében van a terület, ami 1000 négyzetméter nagy, hosszú, keskeny, lapos, és persze teljesen csupasz. Ebből kellett kihozni egy csodálatos permakultuúrás kertet, vagy legalábbis ennek a kezdetét, mindezt egy hétvége alatt. Ráadásul esőt is jósoltak mindkét napra.
Péntek estére egy vetítéses bemutató volt betervezve, amire Sára és Etelka már korán ott voltak. Én csak fél hétre tudtam megérkezni, és a pályaudvarról egy taxival jöttem. Útközben a taxist egyből meg is kérdeztem a Soproni helyi pénzről, mert ez a téma szintén kapcsolódik a permakultúrához. Ő nagyon büszkén elmondta, hogy igenis létezik, Kék Franknak hívják, és egy helyi érdekességként jó is. Viszont örülni annyira nem örül neki, mert ha bár el is fogadja, minél hamarabb meg próbál megszabadulni tőle. Amúgy ép ez a lényeg a dologban, hogy pörgesse a gazdaságot.
Ahogy megérkeztem az előadás helyszínére, a Szivárvány Gyógyító Kp.-be, éppen szünetet tartottak. Mire elhelyezkedtem, már kezdhettem is a vetítésemet. Egy pár kép példájával, amiket különböző farmokon csináltam, bemutattam a permakultúra sokszínűségét, amit sok érdeklődő kérdés követett. Sára és Etelka is bekapcsolódtak, és segítettek elmagyarázni a példák mögötti elméleteket. Az egész előadás látszólag megindította az emberek fantáziáját, és látszott, hogy nagyon fogékonyak lesznek a hétvégi programra.
Szombat reggel kilenckor kezdtünk egy belvárosi galériában. Egy részletes bemutatkozókör és egy gyors elméleti összefoglalás után nyilvánvaló volt, hogy a csoport élvezni fogja az interaktív játékokat, amik segítségével a zónákat, szektorokat, és a tervezés folyamatát bemutattuk. A két tyúk klasszikus gyakorlatára a „két kertvárosi kert” példáját használtuk: egy jól tervezett permakultúrális kertet hasonlítottunk össze egy tipikus, konvencionális „Józsi bácsi hobbikertjével”. Már ennek a gyakorlatnak is óriási sikere volt, ahogy a résztvevők beleélték magukat a szerepükbe, és első személyben adták elő a két kert inputjait és outputjait.
A zónákat és szektorokat Sára segítségével egy terepasztalon mutattuk be, ahol a résztvevők egy-egy szatyorból kihúzott „zsákbamacskát,” azaz egy elemet ábrázoló figurát, helyeztek el egy különböző színű kendőkből összeállított területen. Ez a vizuális interaktív gyakorlat annyira tetszett a résztvevőknek és szervezőknek egyaránt, hogy ezt a módszert más tanfolyamokban is alkalmazni akarjuk.
Ebéd után a kertbe mentünk ki, ahol ahelyett, hogy buzgón nekiláttunk volna a földnek ásóval, kapával, először egy csendes meditációs séta hangolt minket rá a megfigyelésre. Miután összehasonlítottuk benyomásainkat, konkrét megfigyelés következett: merről fúj a szél, merre van dél, van e lejtő valahol, pontosan mekkora a terület? Ezek mellett a csoport másik része a használandó anyagokról leltárt tartott. Bár a Soproniak is ügyesen gyűjtöttek faléceket, cserepeket, és más használandó kidobott dolgokat, épp azon a hétvégén volt lomtalanítás a városban. Szombat reggel, amikor Sárával a tanfolyam helyszínére tartottunk, megpillantottunk egy nagy háromszög alakú kádat. Persze nem hagyhattuk ott, és gyalog egészen a kertig cipeltük. A leltár csoport ezen kívül egy csomó bontott téglára bukkant, ami a kert végében volt szétszórva.
Ezek után jött a tervezés: a délelőtti játékokat felelevenítve, bejelölték a résztvevők egy arányban levágott tapétára, hogy a kert melyik részébe mit akarnak elhelyezni, és hogy ezekhez a rendelkezésre álló anyagokat hogyan fogják felhasználni. Amint ezeket sikerült eldönteni, kezdődhetett a munka. Éppen jókor, mert már négy óra elmúlt.
Kis csoportokra osztva nekiálltunk két komposztálót felállítani (a kert mindkét végében egyet), ágyásokat húzni, és bevetni, egy közösségi tűzrakóhelyet csinálni, és egy palántázót valamint egy fűszerspirált megépíteni. Én a fűszerspirálos csoportot választottam, mert már régóta vágytam rá egy ilyen struktúra építésében részt venni. Alapanyagként törmelékdarabokat és bontott téglát használtunk fel. Először egy kis fantáziát, és háromdimenziós vizualizálást igényelt, de viszonylag hamar kialakult a kép. Észrevettük, hogy még rengeteg téglára lesz szükségünk.
Nem kellett sokat keresni, a kert végében, és a fal mentén sok használható darab akadt, betonból, kőből, téglából. Egy idő után már az esztétika luxusát is megengedhettük magunknak. A spirál közepébe egy nagy masszív betontömböt raktunk, tartóoszlopnak. Körös-körül megtöltöttük törmelékkel. Magát a falat téglából húztuk fel. Utána földel és szerves hulladékkal (tavalyi paradicsomszárral és más félig komposztált anyaggal) töltöttük fel. A tetejére még egy jó réteg földet raktunk. Ezek után kezdődhetett a beültetés.
Az építmény lényege roppant egyszerű: a spirál közepe van a legmagasabban, ahonnan a víz egyből lefolyik. Ide olyan növények jönnek, amelyek nem szeretik a sok vizet, mint például a menta. Ahogy folyik le a víz, megkerüli a dombot először a déli oldalon, ahova a napfénykedvelő növények érzik jól magukat, utána nyugat felé és az északi oldalon árnyékkedvelő növényeknek ad helyet. Végül a keleti oldalon, egy mocsaras részleg után, a víz egy kis tóba folyik, amit a kád képez.
A kerti munka egészen sötétedésig tartott. Építettünk egy esztétikus „vendégüdvözlő” kertecskét, szép kövekkel, és sok érdekes kaviccsal. Vetettünk egy sor napraforgót a kert határán, hogy egy élő kerítésbe nőjön meg. Csináltunk egy közösségi tűzrakóhelyet, ami köré, egy másfél méterrel kijjebb, csicsókát vetettünk, hogy egy hasonló kerítésbe nőjön meg. A palántázót falécekből és autógumikból raktuk össze. Ez még fóliával, vagy üveggel le lesz takarva, és fiatal növényeknek adja meg a szükséges védelmet. Persze a vad fajokat sem felejtettük el. Egy nagy ágas-bogas gyökérkupacból sünivárat csináltunk, ahova ezeket a hasznos állatokat fogjuk meghívni. Sok virágmagot is szórtunk szét, főleg a kertnek azon a részén, ahol erősen burjánzik a tarack. Szeretnénk, hogy minél több fajta állat, növény, és más élőlény váljon a közösségi kert részévé, és gazdagítsa a saját munkájával.
A szombati eső nem következett be, de vasárnapra nagy esőzést mondtak, ezért benti programot terveztünk. No meg persze még maradt rengeteg olyan téma, amit még meg akartunk osztani érdeklődő résztvevőinkkel. Ide tartozott például az erdőkert fogalma, a természet mintái, és a láthatatlan struktúrák, azaz a permakultúra társadalmi része. Mindenek előtt, viszont, a szombati munkát akartuk megbeszélni, részletesen megvizsgálni, és további terveket konkretizálni. Alighanem minden résztvevő felajánlotta segítségét egyik vagy másik formában annak a két családnak, akik az egész közösségi kertet elindították. Megterveztük a következő lépéseket, készítettünk egy részletes tervrajzot, és mindenfelől érkeztek a lelkes javaslatok, hogy miként és hogyan lehetne folytatni az elkezdett projektet.
Ezt a segítőkész hozzáállást a szociális kapcsolatok gyakorlatában fel tudtuk használni, ahol egy további interaktív játékban bemutattuk, hogy miként lehet az egyes emberek szükségleteit a másokkal való kooperációval kielégíteni. Észrevettük, hogy minél jobban megismerünk minél több embert, annál könnyebben tudunk segíteni egymásnak, és egyből magunknak. Ennek az elméletnek a gyakorlatát Etelka nagyon szépen bemutatta a saját faluja példáján, és elmesélte, hogy milyen közösségi kapcsolatok alakultak ki a Nagyszékelyi Körtén belül, és kívül.
Az utolsó zárókörben több szem is majdnem sírva fakadt, ahogy az együtt átélt dolgokat egy pár rövid mondatban összefoglaltuk. Bár az egész program csak egy hétvége volt, mégis úgy érződött, hogy sokkal többet csináltunk, többet hoztunk létre, több időt töltöttünk együtt, és jobban megismertük egymást, mint ami két napba belefért volna. A program zárása után egy csoport ember már magától indult ki a kertbe, hogy a legsürgősebb tennivalókból valamit elintézzen. Számomra kétségen kívül áll, hogy ez a kert egy hatalmas, maradandó siker lesz, és valamikor ősszel szeretnék is még egyszer Sopronba látogatni, hogy lássam az első szezon eredményeit. Hálás vagyok mindenkinek, aki hozzájárult, hogy ez a hétvége ilyen jónak sikerült.