"- Nem kérünk zacskót, köszönjük.

- Hát de hadd tegyem mán bele azt a pár szem körtét a zacskoba.

- Tényleg nem kérünk zacskót. (értetlenkedő, zavart tekintet, zacskócsörgés)

- Dehát hogyhogy nem?

- Azért nem kérünk zacskót mert van kosarunk és nem tudunk mit kezdeni a sok nejlon hulladékkal.

- Ezt meg hogy érti? Hát hazamennek, azt kidobják.

- Nem tudjuk elvinni, mert nincs hova kidobni.

- Hát akkor csak gyűjtsék össze azt hozzák be valamelyik városi kukába."

Ez az a dialógus, amelynek különböző verziói majd minden egyes árúsnál lejátszódnak a reggeli piaci bevásárlás alatt. A konklúzió mindig ugyan az: "hát dobják ki". Akikhez gyakrabban járunk, már megszokták, hogy a tejet műanyag palack helyett zománcozott tejesedénybe kérjük. A tejfölt műanyagpohár és nejlon helyett befőttesüvegbe. A savanyúkáposztát befőttesüvegbe. Bár Szabolcs, aki a legjobb kápsztát savanyítja, kicsit méltatlankodott, hogy a zacskóba jobban szereti szedni a káposztát. Eddig egyetlen egy árustól hallottuk azt, hogy "ÁÁÁÁ, tudatos vásárló, milyen ritka az ilyen..."

Annak ellenére, hogy mindig viszünk magunkkal szatyrot, akkor is ha éppen nem vásárolni készülünk, valahogy mégis a műanyag zacskók képezik a háztartási hulladékunk 99%-át. Egy hónap alatt egy fél reklámszatyornyi szemetet halmoztunk fel, ami azokból a neljlonzacskókból áll, amit már nem tudunk újra használni, mert szakadt, kimoshatatlan. De honnan jön ez a sok zacskó????

És hol van a "ki"? Persze sejtem, hogy hol van a KI. Először KI a kukába. Majd KI a házból, hogy KI dobjuk a KInti kukába. Majd jön a kukásautó, hogy KI vigye a határba. A lényeg, hogy az én szép tiszta kis környezetemen KÍvül legyen a szemét hegy, ne is lássam, így nem létezik.