Ugyan már javában benne vagyunk az újévben, de én csak azért is írok egy rövid évösszegzést. Annyi minden történt velünk tavaly, jól esik egy kicsit örülni neki, hogy milyen szépen alakul a kis életünk. Számomra a tavalyi év meglepő élménye volt, hogy a kertünk – az idáig meglehetősen extenzív bánásmód ellenére – elkezdett a nullától számottevően különböző terméssel megajándékozni minket. Ennek örömére ebben az idei évösszegző írásocskában a terméssel/termőre fordulással kapcsolatos tapasztalatokról fogok egy kicsit többet írni. Íme, ilyesmik történtek velünk a tavalyi (2015-ös) évben:

Például ez: egy szép júniusi napon vonattal mentünk le valamiért a kertbe úgy, hogy előtte hetekig nem voltunk ott. Rendesen nehéz volt beverekedni magunkat a hatalmas füvön és keresztbe-kasul kacskaringózó szőlőindákon keresztül, majd amikor szokás szerint körbejártuk a kertet, a dzsindzsában itt is-ott is fincsi gyümölcsöket találtunk, kicsi fiunk nagy örömére. Végül összeszámoltuk: hét féle gyümölcsöt termett egyszerre, amiből hatot mi ültettünk az előző évben. Persze az összmennyiség nem túl nagy, talán ha két kilót teremtek az újonnan ültetett bokraink összesen, de azért ez ennyi idő után és ennyi odafigyelés mellett nekem jól esett. Sok mindenkinek az az egyik első reakciója, ha az erdőkertesdire terelődik a szó, hogy aha, ez valami erdő, akkor olyan 15-20 év, mire elkezd teremni, ugye? Hát szerencsére nem. :-)

Múlt hétvégén ismét saraztunk a PermaLom tanyán. Egy pár kedves ismerős betoppant hozzánk, akik keze munkája nyomán ismét léptünk egy cseppet előre. Köszönet érte :)

A hétvége elött kezembe kerültek a tavaly nyári jegyzeteink. Mi is volt az álmunk ezzel a fura kreálmánnyal? Nem titkolt vágyunk volt, hogy a telet ki tudjuk húzni a tanyán, de elsősorban egy kísérletnek szántuk. Mit tud két fiatal felépíteni, akiknek még bőrkeményedés van a fenekén a sok irodai ücsörgéstől és nem sok sejtése van az építészet rejtelmeiről? Sokat filóztunk azon, hogy a "quick and dirty" (azaz gyors és piszkos) módszert válasszuk, vagy kezdjünk bele egy komolyabb építkezésbe, hogy mihamarabb legyen egy otthonunk. Végül amellett döntöttünk, hogy legyen ez egy nagy kísérlet, egy kreatív őrület, ahol mindenki, aki betér hozzánk kiélheti az alkotó szellemét. Szerettük volna, hogy a kis kunyhó fűthető legyen: legyen hová behúzódni a téli hideg elöl. Éjszakázni csak párszor sikerült itt és azok az éjjelek is inkább valami vadregényes kalandra emlékeztetettek, mintsem élhető körülményekre. Viszont nagy hasznát vettünk a kunyhónak a nappal, amikor be tudtunk fűteni, ebédet, vacsorát tudtunk főzni, hogy könnyebben menjen a munka a tanyán. Egészen júniusig használtuk, amikor is megépült a nyárikonyhánk. Aztán a nyár el is rohant, villám sebességgel és arra eszméltünk, hogy megint ősz van. A kunyhó tapasztása pedig korán sincs befejezve. 

Már jó ideje csacsogtam arról, hogy nyári konyhát fogunk építeni. Erről fogok most nektek kevés szóval és sok képpel mesélni.

Ilyen volt a tavalyi rögtönzött konyha helyzet. Csodálatos Pesta cimboránk ránkhagyományozta ezt a pompázatos, úttörőtábori hangulatot idéző sátrat. Ekkor még más fedett hely nem is volt a tanyán. Megsajnált minket, hogy esőben, szélben egy csepp kis kifeszített ponyva alatt húzzuk meg magunkat. Jól működött, de az ősz végére belefáradtunk abba, hogy csak laposkúszásban tudjuk megközelíteni a tűzhelyet. A kép előterében kézmosdóhely, mögötte pedig a többfázisú mosogató állomás látható. 

Bizony itt a tavasz megállíthatatlanul és nem mondhatnám, hogy különösebben lassú, nyugis telünk lett volna. Bár ősszel behúzódtunk a városba, mégis az időnk egy jó részét a tanyán töltöttük. De csépeltük a fórumot is ezerrel, vagy barkácsoltunk, kézimunkáztunk, olvastunk és terveztünk.  Jó telünk volt. Blogolni sajnos kevesebbet tudtam, mint amennyit szerettem volna. Ezt a bejegyzést is egy hete elkezdtem már, de csak addig jutottam, hogy a fenti pár sort begépeltem és kiválogattam pár képet. Befejezni már nem tudtam.  Majd most...

A múlt héten azt a címet adtam a bejegyzésnek, hogy "Vége a télnek". Akkor még nem is sejtettem, hogy milyen hihetetlen sarki körülmények közé fogunk keveredni a Balaton Felvidéken március idusán. De erről majd legközelebb. Most jöjjön az elmúlt másfél hónap egy-egy pillanata képekben:

Februárban, hóban sem áll meg az élet.

Egy rendkívül aktuális téma az életünkben az építkezés. Hiszem azt, hogy minden család képes megépíteni a saját otthonát. Vagy legalábbis képes volt rá addig amíg bele nem lett porciózva egy-egy típusterv alapján készült családi házba, sorházba, netán panelbe. Christopher Alexander, "A Pattern Language", azaz "Egy minta nyelv" című könyv szerzője, úgy nyilatkozott, hogy ez az uniformizálás az emberiség vesztéhez járul hozzá. Úgy véli, hiányzik a szeretet az épített tereinkből. Akik tervezik a házainkat, sosem éltek bennük; sőt ma egy tervező többnyire csak az íróasztalt ismeri, sose tudna megépíteni egy házat. A kivitelezés gyakran a klasszikus "fogd-a-péznt-és-fuss" metodikával valósul meg, amit súlyosbít a fennt említet körülmény, hogy olyan ember tervei alapján dolgoznak, akinek valójában vajmi kevés gyakorlati tapasztalata van arról, hogy hogyan kell házat építeni.

Gergő legutóbbi bejegyzését olvasgatva az volt az érzésem, hogy a történethez nagyon hiányoznak a képek. Ezért a teljesség igénye nélkül felszórok ide néhányat, amelyeket az elmúlt bő egy hónapban készítettem.

Láthattok itt pár képet a galéria építéséről, az ól belső tapasztásáról, a sparheltről, a hőn szeretett komposzt prizmáimról, növényekről, mulcsba vetett zöldtrágyáról és néhány pillanatképet a tanya népes állatvilágáról (a kiscsibék sajnos elpusztultak).

Jó nézelődést...

Esős borongós idő volt tegnap, ezért úgy döntöttünk, befűtünk. Persze csak miután a házkörül rendeztük a vízelvezetési viszonyokat. Igeiglenesen. Van még mit játszadozni vele. A zuhogó eső arra is jó volt, hogy lássuk milyen jól szuprál a tető. És valamilyen csoda folytán a szél sem tépázza annyira.

Úgy gondoltuk, hogy mostanra minden kalppol, hogy csinálhassunk egy próbafűtést, hadd száradjon az a sár. A legtöbb dolog olajozottan ment, miért lett volna ez a fűtéssel máshogy? Kiskályha bepuszil, kéménycsövek összedugva. Rőzse, papír, meggyújt. Elsőre begyullad. Huzat okés. Irány kifelé:

Micsoda füst! Micsoda füst! A szivem dalolni kezdett mikor megláttam :) Gergővel vigyorogtunk az örömtől, mint két vadalma, ahogy néztük a felszálló füstöt.

Alapvetően gyönyörű időnk volt, mióta utoljára írtam, de azért egy-két vihar is befigyelt a napokban. Miközben dolgozunk a kunyhón, nagy erőket köt le a kitakarom-betakarom játék is, elsősorban töksötétben. Már csukott szemmel, félkézzel is simán betakarjuk a kupolát. A tetőtvel sokat haladtunk, a tapasztással viszont már kicsit kevesebbet. Elkészült a füstkivezető nyílás, bekerültek az átvilágító üvegek. Szóval egész jól állunk. Lassan remélem be tudunk fűteni és ha a belső tapasztást sikerül befejezni, akkor talán már be is húzódhatunk az ólba melegedni.

A napokban éppen azon gondolkodtam, hogy tavaly kb. október 20-ig bírtuk lakókocsiban az életet. Aztán amikor kint egy vödörben befagyott a víz, ráeszméltünk, hogy sürgősen valami meleg helyet kell találnunk. Kíváncsi vagyok, hogy ezt idén meddig bírjuk. A nappalokkal nincs gond, sőt éjszaka sem fázunk a sok hálózsák alatt. De az átöltözések, mosdás már egy cseppet erőt próbáló. No meg amikor esik az eső és minden vizes... Brrrrr.

Alább jöjjenek az újabb képek. A blogmotor frissítve lett, így újra tudok képeket feltölteni. Azonban az új verzió még nincs teljesen lefordítva és egy kicsit káosz hangulata van az egész blog felületnek. Remélem, hogy azért így is élvezhető. Gergő, ahogy ideje engedi, rendet fog varázsolni ebben a fejetlenségben.

Kedves Barátaink,

Olyan sokan jeleztétek, hogy szeretnétek már látni a képeket a múlt hétvégéről. Már kedd óta szerettem volna frissíteni a blogot, de a blogmotor media manager-e megmakacsolta magát. Amíg erre megoldást találunk, addig is feltöltöttem pár képet a gugli albumába.

Tegnapelött arra lettünk figyelmesek, hogy az ablak feletti bálát tartó cseréplécek igen csak erős görbületet mutatnak a bálák súlya alatt és ennek hatására az egész struktúra enyhén rogyni látszott. Ajaj, mondta a kupaktanács, majd úgy döntött, hogy le kell bontani a témát az ablakig és kicserélni az áthidalót jóval erősebbre. Nagyot kacagtunk azon, hogy hogyan is gondolhattuk, hogy két cserépléc majd elbírja a bálákat. Felvetődött az is, hogy még vajon hányszor fognak így kezdődni mondatok: "Mi a fenét képzeltünk, amikor...?" Még szerencse, hogy ez egy kísérlet. Még pár hasonló projektet szeretnénk csinálni (nyárikonyha, szauna, fatároló), mielött belevágunk egy olyan házikóba, amiben hosszú távon szeretnénk meghúzni magunkat.

Tegnap felkerültek a majdani tatőt tartó gerendák és az utolsó sor bála is. Egy cimboránktól kaptunk még néhány akác karót és jó erős szelezék fákat, amiből a tetőszerkezetet tartó korona és az ablak áthidalója is készült.

Éjjel alig aludtam. Az első csepp esőre felriadtam. Kb. 2 perces időtartamokat esett az eső, félórás megszakításokkal. Gergővel csak füleltünk, de nem akartunk kibújni a meleg ágyból. Végül a radar azt mondta, hogy jön az eső, így 3-kor nekilódultunk: jó másfél órát kötöztük és takargattuk a struktúrát, nehogy megázzon. Az eső jött, a cucc nem ázott meg. Most lehet kitakarni megint. Jaj, ez a változékony idő...

Gyorsan pár kép, aztán szaladás, folytatni a tetőt:

Roggyanás

Mióta utoljára jelentkeztem némi pihenés, majd sok-sok tüsténkedés, serénykedés jellemezte a napjainkat. Az abroncs gyűrű szépen száradt a múlt hét folyamán. A hét elejét kicsit lazábbra vettük. Geri és Peti pecáztak, nekem meg a nagyfaluban akadt dolgom. Péntekre sikerült az ajtót a helyére álmodni, ahogy azt illik, tokkal, vonóval. Pénteken vendégeink is érkeztek, akikkel a vácszentlászlói permakultúra tanfolyamokon ismerkedtünk meg. Barátnőm Dézike, a bagyvárosi bölcsész is már égett a vágytól, hogy szart lapátolhasson nálunk (így szó szerint). Bár erre most nem volt lehetősége, azért a bálákat csodálatos műgonddal varrogatta, sőt az alomszék és a puritán viszonyok sem billentették ki lelki nyugalmából. Szombaton a GOMB család is megőrvendeztetett minket: a családfő egy ezermester, lenyűgöző kézügyességgel. És Alberto a csapat oszlopos tagja, főépítésze és ötletgyárosa is velünk volt.

Geri bátyóval megállapítottuk, hogy nem semmi "flow élményben" van részünk. Valahogy a dolgok olyan csodálatosan a helyükre kerülnek. Mindig éppen annyi ember jön hozzánk partizni amennyire szükség van ahhoz, hogy igazán jó legyen a buli. Az új ötletek éppen akkor jönnek amikor szükség van rájuk és a lomok között mindig megtaláljuk éppen azt a darabot ami hiányzik és tökéletesen beleillik a kívánt helyre.

No de sok beszédnek sok az alja, meséljenek inkább a képek:

A hétvége eseménydúsan telt. Attila, aki majd két héig segített nekünk visszatért Berlinbe. Attila sziporkázó ötletei, a munkakedve, az isteni főztje, a pikulaszó és permakultúrás beszélgetések mind-mind hiányoznak. A hétvégén, melegváltásban érkezett Dávid, akivel jókat nosztalgiáztunk, a jövőről beszélgettünk mikozben készítettük elő a bálarakodás kellékeit. Sőt, Dávidnak ötlete nyomán készítettünk egy kis videót a tanyáról, ahol beszélgetünk többek között az alomszékről és az építkezésről is. Szombaton a GOMB családdal közösen a kulpola ajtókeretét betettük a szerkezetbe, hogy ehhez is erősíteni tudjuk a bálákat és stabilitást adjon a struktúrának. Így ajtóval már egy egész új perspektívából lehet az építményt szemlélni. Kezdi megmutatni magát :) A fiúk mindeközben még egy közeli biogazda tanyáján is gondnokoskodnak, szorgoskodnak, tarktoroznak.

No, eljutottunk az "abroncs gyűrű" elkészültéhez, amire a bálákat fogjuk felépíteni. Betapasztottuk, kivízszinteztük. Várjuk, hogy száradjon. Addig tervezgetünk, álmodozunk, alakítjuk a következő lépéseket. Izgalmas ez a kísérlet, hiszen folyamatosan alakul. Papíron más a világ, mint három dében, napsütésben :)

Autógumiknak hűlt helye...

Tegnap csak hárman voltunk, így a haldás nem volt annyira látványos, mégis úgy érzem nagyon jól állunk. Újabb tapasztást vittünk fel az alap belső kerületére és elhelyeztük az alsó szellőzőkürtőket. A külső kerület tapasztása még hátra van. Ezt ma csináljuk. Ezután fogjuk tudni vízszintezni az alapot. Mivel még sosem csináltunk ilyet, nehéz megbecsülni, hogy mikor jutunk el egy-egy lépcsőfokhoz.

... és nemsokára jöhetnek a bálák :)

Az autógumikat egymáshoz kötöztük bálamadzaggal

Az elmúlt napokban az építkezés izgalmai nem engedték, hogy a számítógép elé üljek. Mára szabadnapot vettünk ki :) Kiáztattunk sajgó tagjainkat a melegfürdőben, most pedig a Tisza parton ejtőzve írom nektek ezeket a sorokat.

Mi is történt szerda óta?

Megfigyelés: a permakultúra egyik legfontosabb elve. Amikor az ember egy új területre érkezik, legalább öt évszakot érdemes megfigyeléssel tölteni mielőtt komolyabban megbolygatná a területet.

Mi is így járunk el. Tavasz óta a tanyán lakunk és a környezetünk megfigyelése mellett próbálgatjuk saját képességeinket, tanulunk. Vajon fel tudunk-e építeni egy könnyen szétbontható modell kunyhót a közelben fellelhető anyagokból? Most még lakókocsiban hajtjuk álomra a fejünket, de az éjszakák egyre hűvösebbé válnak. Kell egy hely amit be tudunk fűteni, hogy télen legyen hová behúzódni a hideg elöl.

Elhatároztuk, hogy készítünk egy ólat, ahogyan azt az Alföldi népélet című könyvben olvastuk. Csak az építőanyagok különböznek kicsit: sár, bálázott gyomok, autógumik, bontott ajtók és ablakok, tégla.