Permablog

Ugyan már javában benne vagyunk az újévben, de én csak azért is írok egy rövid évösszegzést. Annyi minden történt velünk tavaly, jól esik egy kicsit örülni neki, hogy milyen szépen alakul a kis életünk. Számomra a tavalyi év meglepő élménye volt, hogy a kertünk – az idáig meglehetősen extenzív bánásmód ellenére – elkezdett a nullától számottevően különböző terméssel megajándékozni minket. Ennek örömére ebben az idei évösszegző írásocskában a terméssel/termőre fordulással kapcsolatos tapasztalatokról fogok egy kicsit többet írni. Íme, ilyesmik történtek velünk a tavalyi (2015-ös) évben:

Például ez: egy szép júniusi napon vonattal mentünk le valamiért a kertbe úgy, hogy előtte hetekig nem voltunk ott. Rendesen nehéz volt beverekedni magunkat a hatalmas füvön és keresztbe-kasul kacskaringózó szőlőindákon keresztül, majd amikor szokás szerint körbejártuk a kertet, a dzsindzsában itt is-ott is fincsi gyümölcsöket találtunk, kicsi fiunk nagy örömére. Végül összeszámoltuk: hét féle gyümölcsöt termett egyszerre, amiből hatot mi ültettünk az előző évben. Persze az összmennyiség nem túl nagy, talán ha két kilót teremtek az újonnan ültetett bokraink összesen, de azért ez ennyi idő után és ennyi odafigyelés mellett nekem jól esett. Sok mindenkinek az az egyik első reakciója, ha az erdőkertesdire terelődik a szó, hogy aha, ez valami erdő, akkor olyan 15-20 év, mire elkezd teremni, ugye? Hát szerencsére nem. :-)

 Az idei már a második erdőkertészkedős évünk. Ez alatt a két szezon alatt a legrendszeresebb, mondhatni egyetlen igazán rendszeres munkánk a kertben a mulcsozás volt. Pontosabban Balázs kaszált (mihez is kezdenék nélküle…) én pedig mulcsoztam. Ez a két tevékenység tette ki a kert rendben tartására szánt munkának vagy 80 %-át, úgyhogy ez alatt az idő alatt egészen meghitt viszonyba keveredtünk a legkülönfélébb mulcsanyagokkal, és a tapasztalatok is elkezdtek gyűlni. Ezekből jön most egy kis ízelítő sok-sok képpel (utóbbiak a szokásos változatos minőségben).

Icipici bevezető azok kedvéért, akik esetleg még csak most kezdenek ismerkedni a permafondormányokkal: mulcsnak hívjuk, amikor valamilyen anyaggal takarjuk a talajt. Maga az anyag legtöbbször növényi eredetű, például szalma, széna, fűnyesedék, faapríték, fenyőkéreg, ilyesmik, de elvileg lehetne az kő, kavics vagy műanyag fólia is. A mulcsozásnak számos előnye van a növényekre nézve, és elég sok munkát tud megtakarítani a kertésznek: alatta tovább kitart a nedvesség, képes elfojtani a növényeinkkel versengő gyomokat, véd a kemény fagyok ellen és a növényi eredetű szerves mulcsanyag bomlása során tápanyagokkal látja el a növényeket (sőt, tulajdonképpen a talaj a felszínen lévő szerves anyagból és az alatta levő alapkőzetből keletkezik a talajlakó élőlények munkája során). Ez az elméleti blabla, viszont az ördög ismét a részletekben rejlik: milyen anyaggal, milyen vastagon, hol és mikor? Amikor tavaly elkezdtünk dolgozni a kertben, tudtam, hogy a mulcsozás fontos tagja lesz az eszköztárunknak, de sok volt bennem a félsz is. Lehet, hogy csak mázlink volt, de ezek a félelmeim idáig szépen sorra mind megdőltek, így egyre bátrabban mulcsozok, csak néhány apró szabályra figyelek oda (a képen kínai articsókák - Stachys affinis - nőnek az egyik mulccsal gyommentesített ágyásunkban).

Ez a bejegyzés 2010 december 18-án jelent meg a Városi Sejt facebook oldalán.

A sötét, borús, naphiányos időben nem igazán érdemes fotoszintézisbe kezdeni. Ezt a növények nagyon jól tudják, és nekem is megmutatták, hogy inkább várjam meg a tavaszt. Amivel viszont sokkal jobb ilyenkor foglalkozni, az azok az élőlények, amik a felbomló anyagon élnek, és sok fény nélkül is megvannak: a gombák.

Vörös Amadea segített nekünk két hétvégi alkalomban megismerni ezeket a finom, bár részleteiben kevésbe ismert lényeket, és hogy pontosan mire is van szükségünk, hogy otthonunkban jól érezzék magukat, és gazdag gombaszürettel kedveskedjenek.