Egyszer költöttem egy verset. Nem sok verset költöttem az életemben, de mindig fontos dolgokról. A szóban forgó versnek Óda a tarackhoz a címet adtam abban a bizonyos ihletett pillanatban. Úgy kezdődött, hogy "Tarack, Óh tarack...". Sajnos többre nem emlékszem, csak arra még, hogy Gergő is felkapta a fejét, olyan zengzetes volt.
A vers abból az őszinte csodálatból fakadt amit a tarck iránt érzek. Persze, persze, tudom, hogy sokaknak fejtörést okoz. Nem könnyű mellette kertészkedni. De valójában nem is kell. A tarack csak a dolgát végzi, amíg van neki, aztán elmegy. Ha küzdesz ellene és ízeire szeded a talajt, akkor nem tudsz szabadulni tőle. Ő pont az ilyen bolygatott talajt szereti. De ha felgyorsítod a talaj javulásának folyamatát, akkor elöbb tud a tarack is nyugdíjba vonulni.
Az alábbiakban a Permalom tanyánkon szerzett egy éves tarack-tapasztaltaunkat osztom meg. Több féle "módszert" használunk: attól függően, hogy mi esett éppen kézre és milyen takaró anyag állt egyáltalán rendelkezésünkre.