A minap voltam gerinctornán. Végre eljutottam. Mióta a kis tejcsikapitánó megérkezett a szoptatás az egyik kulcstevékenysége a napjaimnak. Igény szerint szoptatom, így sokat kell varázsolni, hogy nélküle csináljak bármit is.. Amikor szól, kap enni. Eddig semmi baja nem volt a hátamnak (legalábbis nem fájt), de amióta a gyermek túlszaladt a születési súlya dupláján, azóta érzem, hogy van hátam.
Most azonban nem a hajlott hátamról lesz szó, hanem egy olyan történetről, ami a gerinctornán inspirálódott.
Ott találkoztam egy szomorú nagymamával. A szeptemberben szült lánya szeretné kizárólagosan szoptatni a kisfiát. A védőnő azonban megállapította, hogy a kicsi nem gyarapszik elég gyorsan.
"A lányom már sírt ma. Nem szeretne tápszert adni a gyereknek." - mondta a nagymama, aki szintén azt találja előnyösnek, ha az első időben csak anyatejet kap a kisbaba.
Valóban nem elég a tej???
Az az érzésem, hogy ha hagyom magam, hogy bedaráljon a rendszer, most én is itt tarthatnék. A kórházi protokol és a mainstream szokásrendszer apasztotta anyáink tejét és nővéreink tejét apasztja még ma is.
...
