Permablog

 Az idei már a második erdőkertészkedős évünk. Ez alatt a két szezon alatt a legrendszeresebb, mondhatni egyetlen igazán rendszeres munkánk a kertben a mulcsozás volt. Pontosabban Balázs kaszált (mihez is kezdenék nélküle…) én pedig mulcsoztam. Ez a két tevékenység tette ki a kert rendben tartására szánt munkának vagy 80 %-át, úgyhogy ez alatt az idő alatt egészen meghitt viszonyba keveredtünk a legkülönfélébb mulcsanyagokkal, és a tapasztalatok is elkezdtek gyűlni. Ezekből jön most egy kis ízelítő sok-sok képpel (utóbbiak a szokásos változatos minőségben).

Icipici bevezető azok kedvéért, akik esetleg még csak most kezdenek ismerkedni a permafondormányokkal: mulcsnak hívjuk, amikor valamilyen anyaggal takarjuk a talajt. Maga az anyag legtöbbször növényi eredetű, például szalma, széna, fűnyesedék, faapríték, fenyőkéreg, ilyesmik, de elvileg lehetne az kő, kavics vagy műanyag fólia is. A mulcsozásnak számos előnye van a növényekre nézve, és elég sok munkát tud megtakarítani a kertésznek: alatta tovább kitart a nedvesség, képes elfojtani a növényeinkkel versengő gyomokat, véd a kemény fagyok ellen és a növényi eredetű szerves mulcsanyag bomlása során tápanyagokkal látja el a növényeket (sőt, tulajdonképpen a talaj a felszínen lévő szerves anyagból és az alatta levő alapkőzetből keletkezik a talajlakó élőlények munkája során). Ez az elméleti blabla, viszont az ördög ismét a részletekben rejlik: milyen anyaggal, milyen vastagon, hol és mikor? Amikor tavaly elkezdtünk dolgozni a kertben, tudtam, hogy a mulcsozás fontos tagja lesz az eszköztárunknak, de sok volt bennem a félsz is. Lehet, hogy csak mázlink volt, de ezek a félelmeim idáig szépen sorra mind megdőltek, így egyre bátrabban mulcsozok, csak néhány apró szabályra figyelek oda (a képen kínai articsókák - Stachys affinis - nőnek az egyik mulccsal gyommentesített ágyásunkban).

A minap voltam gerinctornán. Végre eljutottam. Mióta a kis tejcsikapitánó megérkezett a szoptatás az egyik kulcstevékenysége a napjaimnak. Igény szerint szoptatom, így sokat kell varázsolni, hogy nélküle csináljak bármit is.. Amikor szól, kap enni. Eddig semmi baja nem volt a hátamnak (legalábbis nem fájt), de amióta a gyermek túlszaladt a születési súlya dupláján, azóta érzem, hogy van hátam.

Most azonban nem a hajlott hátamról lesz szó, hanem egy olyan történetről, ami a gerinctornán inspirálódott.

Ott találkoztam egy szomorú nagymamával. A szeptemberben szült lánya szeretné kizárólagosan szoptatni a kisfiát. A védőnő azonban megállapította, hogy a kicsi nem gyarapszik elég gyorsan.

"A lányom már sírt ma. Nem szeretne tápszert adni a gyereknek." - mondta a nagymama, aki szintén azt találja előnyösnek, ha az első időben csak anyatejet kap a kisbaba.

Valóban nem elég a tej???

Az az érzésem, hogy ha hagyom magam, hogy bedaráljon a rendszer, most én is itt tarthatnék. A kórházi protokol és a mainstream szokásrendszer apasztotta anyáink tejét és nővéreink tejét apasztja még ma is.

Kis beszámoló és néhány tanulság az idei nyarunkról. Volt két hónap szárazság minimális csapadékkal és ezalatt vagy négy elég durva hőhullám (35-39 fokos maximumokkal és 1-2 hét közötti hosszal), ezekre még emlékszünk. Dübörög az éghajlatváltozás, sajnos jobb, ha szokjuk. Nekünk viszont idén rengeteg időnket és energiánkat emésztette fel az építkezés elindítása (épül a házunk, juhuhujj! :-)), úgyhogy idén nyáron a kertnek, azon belül a majdnem 30 db tavaly ősszel ültetett, és a telet túlélt csemeténknek szinte egyedül kellett boldogulnia. Oké, a kifejlett fák és bokrok mindennél jobban bírják a nyári hőséget és szárazságot a mélyre hatoló gyökereikkel, nem véletlenül akarunk mi erdőkertet. No de azért a két literes konténerekből kiültetett elsőéves csemeték…

Ilyen piszkafa növényekről van szó (vérbarack), ez pl. tavaly őszi kép, közvetlenül ültetés után:

Évekkel ezelőtt, az Egyesült Államokban, a PDC-nk (Permaculture Design Course) alatt találkoztam először a természetközeli méhészkedéssel, aminek az egyszerűségébe azonnal bele is szerettem.

Hamarosan elolvastam Phil Chandler - The Barefoot Beekeeper (Méhészkedés természetesen) című könyvét és elhatároztam, hogy megépítem a saját Top Bar (felsőléces) kaptáramat. A faanyagot még 2011-ben megvásároltam, majd azt vettem észre, hogy eltelt 3,5 év és még mindig semmi változás nem történt az ügyben. Pontosabban történt, csak az nem volt kézzelfogható. 2012-ben volt szerencsém résztvenni a Biodinamikus méhészeti szemináriumon, majd tagja voltam a szerencsés csapatnak, akiknek 2014-ben Phil Chandler tartott egy hétvégi workshpot. Ja és azt sem kéne elfelejtenem, hogy közben kaptam egy rajt Nagy Tamás barátomtól, amit beköltöztettem egy anasztázia kasba.

Múlt hét szombaton megvalósult a várva várt talaj élet műhely Békásmegyeren. Annak ellenére, hogy a fórumon kívül nem volt sehol meghírdetve, szép számmal voltunk. A társaság elsősorban az áprilisi-májusi tanulmányút támogatóiból verbuválódott, akikhez még páran becsatlakoztak. Sok-sok ismerős, kedves barát.

Egy nagyon szép tágas termet béreltünk, közel a közösségi kerthez

Rövid szösszenet és pár kép a táborról. 

Abszolút sikerként éltem meg azt a pár napot, amit együtt tölthettünk. Jó lett a program, klasszul sikerült a közös munka, senki nem maradt éhen vagy szomjan és nagyon kellemes volt a hangulat. Úgy érzem, hogy sokan új ismeretekre tettünk szert, új barátokra leltünk vagy régi barátságokat mélyítettünk el.

A két meghívott vendégünk Lantos Tamás és Takács-Sánta András voltak, akik az ökológikus gondolkodás és életvitel különböző aspektusairól tartottak tanulságos előadásokat. A workshop kínálat is változatosra sikeredett. Tanulhattunk kaszálni, szappant készíteni, Baji Bélától kérdezhettünk, meglátogathattunk egy 5 éve permakultúrás szemlélettel működő mini családi gazdaságot, tanulhattunk a talajról, az oktatási rendszerről, masszázs technikákról, megfelelő technológiákról és még sorolhatnám.

Köszönöm hogy vagytok.
Köszönöm, hogy itt voltatok.
Nem volt minden kerek, sok zavaró tényező, nem részletezem. Azt sem akarom részletezni, amit érzek, a szeretetet, a hálát...Tettekkel szeretném megköszönni, amit értem tettetek az elmúlt pár napban.

Tegnap mikor elmentetek, kiengedtem a birkákat legelni. Tanulván a délelőttből a kisbárányt felvettem ölbe, leültem vele, simogattam. Olyan érzésem volt, mintha megállt volna az idő. Végtelen, sok év óta nem tapasztalt nyugalmat éreztem, mintha nem lett volna semmi dolgom, mintha nem lennék nyakig elhavazva. Csak ültem és simogattam a kisbárányt.  Úgy bújt hozzám, mintha én lennek az anyja, érezte rajtam a nyugalmat. Valami megváltozott mert a tegnapi nap elmúlt, de a nyugalom megmaradt.

A hétvége a tervezésé volt, ma viszont hozzá fogtam a megvalósításhoz. Első körben az állatállomány csökkentése a cél. 5 kacsát, 4 gyöngyöst és egy tyúkot levágtunk ma a mamával. Tudom, ez nem mindenkinek örömhír, de mi húsevők vagyunk. Holnap folytatjuk, van még minimum tíz baromfi aki követi őket. Tíz tojó tyúk egy kakas 3 kacsa és néhány kisebb állatka marad csak, akit még kár lenne levágni.  Ma volt segítségem is, így körbe lett kaszálva a pásztor alja, az utca és néhány gyomosabb hely. Keritést is javitotttak a fiuk, elvetettek nekem 2 zsák krumplit, egy csomó kukoricát és egy kis cukkinit. Sajnos malacot is kellett vágni, bár ez nem volt betervezve. A kis csíkos vietnami malackám epilepsziás tüneteket produkált. Nem tudom mi lett vele, hogy megijedt valamitől, vagy a nagy meleg miatt, fogalmam sincs, de sajnos le kellett vágnunk. Sajnáltam volna veszni hagyni, bár nem nagy darab volt szegénykém, végül megnyúztuk. Minden belső szerve egészségesnek tűnt, így az a döntés született, hogy megesszük. Tamás is megjelent ma, ahogy megbeszéltük és elhozta nekem a kis bakkecskét. Nagyon kis szépséges, beleszerettem :D Bár eleinte kicsit sírdogált, de hamar összebarátkozott az új lakótársaival, és egész délután játszadoztak. Ment a fejelgetés, a két lábra állás, gondolom ez a játék része, hogy ki is a főnök a csapatba. Este már kiment a többiekkel a legelőre és vissza is jött velük gond nélkül. Übernek neveztem el :D Remélem büszke apja lesz majd a következő kecske generációnak. Amugy a lányoktól ma reggel majd 2 litert sikerült kifejnem, gyúrok a sajtra nagyon :D

Ma nem volt idő fotózgatni, de rajta leszek hogy mielőbb fel tudjam tenni valamelyik hirdetési oldalra az eladó bak kecskéket és a birkákat.

Zolival tegnap megbeszéltük, hogy jönnek Helgával segíteni és megcsináljuk az egész legelőre a villanypásztort. Cserébe annyi zöldséget kapnak amennyire szükségük van. Nem csak most, hanem bármikor, amikor csak szükségük van rá. A gyümölcsökből is jut majd nekik, megy, alma körte és barack. Na meg a málna :D Ami még kiderült tegnap, hogy Helga szeret és tud nemezelni...nekem meg van gyapjúm :D  Vajon mi fog ebből kikerekedni?  :D :D

Pajtások,

Tárkány-Kovács Balázzsal egy talaj műhelyt szervezünk az Ófalu Közösségi Mintakertben június 27-én. Az ötlet onnan jött, hogy szeretném kifejezni a hálámat azok számára, akik támogatták az amerikai tanulmányutamat. Hogyan is lehetne ezt jobban megvalósítani, mint azzal, ha megosztom azt a tudást, amit az úton szereztem. Balázs, aki már évek óta foglalkozik Elaine Ingham módszerével, lehetővé tette, hogy náluk bonyolítsuk le a műhelyt. Ez azért is nagyon szerencsés, mert Balázs sok tapasztalattal rendelkezik komposztkészítés és folyékony komposzt kivonatok készítése terén, így az ő tudásátból is meríthetünk.

A műhely a szélesebb közönség számára is nyitott, amig a helyszín befogadó kapacitása engedi. Számukra a képzés díja 12.000 Ft és a jelentkezés 2000 Ft előleg befizetésével válik érvényessé.

Kedvesek,

Igencsak elszaladt ez a bő negyven nap. Nagyon jó újra itthon lenni. Azonban mielött előre szaladnék és arról áradoznék, hogy mennyire csodás újra itthon, még elmesélem az utolsó élményeket.

A múltkor ott hagytam abba, hogy véget ért a kurzus Iowa-ban és tovább indultam Baltimore-ba. 

Ismét útra keltem. Véget ért a kurzus. A könnyes búcsúzást azonban rengeteg munka előzte meg. Az elmúlt napokban ki sem látszottunk a záró projektek és vizsgák összeállításából és kijavításából. A vizsga gyakorlati részeit én állítottam össze. Szerintem baromi jók lettek. A diákok visszajelzése pedig az volt, hogy csak az tudta őket megcsinálni, akinek volt sejtése arról, hogy mit is tanultunk az elmúlt egy hónapban. Hát igen, ez a javítás során látszott is. Azért szerencsére a diákok többsége képben volt a történet lényegi részeivel. 

Szóval szerdán szinte egész nap vizsgáztak. Kivéve reggel az első tanítási órát, amikor is Vandana Shiva tartott előadást egy másik osztálynak és ahová mi is beültünk. A világhírű, nagyhangú aktivista asszonyság nem látogatott el személyesen az egyetemre, hanem skype-on keresztül beszélt nekünk arról, hogy meglátása szerint hogyan lehet megállítani az egészségtelen élelmiszerek, a GMO-k, a kapzsiság térhódítását.

Vandana Shiva "vendégségben" 

A komposztban felszaporított hasznos mikroorganizmusokat a legkönnyebben komposzt extraktum formájában tudjuk kijuttatni a talajra. A komposzt extraktum készítés nem más, mint a komposzt élőlényeinek és a tápanyagok egy részének vízbe jutattása. A víz itt nem más, mint hordozó anyag.

A folyamatról készítettem egy rövid videót:

Fontos, hogy az extraktumot mihamarabb felhasználjuk. Ha állni hagyjuk, könnyen anaeróbbá válhat és elpusztulnak a hasznos szervezetek, illetve felszaporodhatnak az anaerob, potenciálisan ártalmas mikróbák.

Most pedig jöjjön az idei első bejegyzés: némi beszámoló az első telünkről. Tavaly ültettünk csomó mindent (lásd itt és itt), és bizony kicsit azért izgultam, hogy mi marad meg belőlük. Oké, a tavaszi ültetésű bokrok mind szépen megeredtek, de azért ezek elég életrevaló növények voltak. Elöljáróban: bár voltak veszteségeink, a növények nagy része túlélte a telet, mi pedig okosabbak lettünk jópár tanulsággal. Jönnek is mindjárt sorban.

Előbb azonban egy kis bevezetés. Tavaly nyáron, amikor elkezdődött az őszi ültetés tervezése, először azt kellett kitalálnunk, hogy mi alapján válasszunk a hosszú „mi mindent lenne jó kipróbálni” listánkól. Egyrészt adott volt, hogy ez a rész lesz legmesszebb a házunktól, így sok olyasmit terveztem ide, ami nem túl igényes, és előreláthatólag nem kell vele sokat törődni (mondjuk lássuk be, szerencsére a fák és bokrok jelentős része ilyen). Ráadásul ez az egész telkünk legmélyebben fekvő része, úgyhogy ennek a területnek egy részén megkötést jelent a tavaszi magas talajvíz. Éppen ezért ide terveztem minden vizet tűrő, vízkedvelő növényt - szerencsére meglepően sok ilyet találtam a listáinkon. Ezeken túl viszont a fő-fő szabály, amit megpróbáltam követni, ennyi volt: csak minél vegyesebben. Van ugye egy olyan – permakultúrában igen sokat emlegetett – mondás, miszerint „Ne tégy mindent tojást egy kosárba”. Ennek a szabálynak az első komoly telepítéskor pláne nagy jelentősége van, hiszen még nem sokat tudunk a területről, így minél több féle növényt ültetünk, annál kisebb eséllyel bukunk nagyot. A gyakorlatban ez nálunk ilyesmiket jelentett:

1. Nagyon vegyesen válogattam család szempontból (a növények kb. 30 %-a rózsaféle, kb. 20 %-a N-kötő, a többi meg sokféle egyéb vegyesen).

... mert élek, és élni jó.

Ma ugyanis a halál küszöbét nyaldostam. Egymás után háromszor. Elég bizarr.

Terepszemlére mentünk a kurus résztvevőkkel egy komposztáló üzembe, ami egy órányi utazásra van az egyetemtől. Egy öreg fószer vezette a buszt, aki komolyan, mintha a világát nem tudta volna. 

Először az ereszkedő sorompó alatt állt meg és csak akkor tolatott vissza, amikor már az egész busz kiabált. Az elsuhanó mozdony vezetője is csak pislogott, hogy mi van... Másodjára a négysávos út jobb oldalán döntött úgy, hirtelen, hogy balra kanyarodik. Két autó majdnem nekünk jött. De a legdurvább az volt, amikor hazafelé elszundikált és lerohant az útról. Csak úgy robogtunk a lucskos gyepen. Volt sivítozás. Szóval dobogtak a szivek és rebegtek a hálaimák, hogy az öreg, miután felébredt, sem nem taposott a fékbe, se nem rántottta félre a kormányt, sőt fák és autók sem voltak elöttünk. Megúsztuk. A busz átevickélt az út túloldálára, a leálló sávba, mindenki leözönlött és csak örültünk, hogy élünk. 

Tegnap nem csak gyökérfogyasztó fonálférget, de baktérium diétán lévőket is találtam a komposzt teában. Megpróbáltam egy csókos szájút megörökíteni egy kézben tartott okostelefonnal ahogy egy szerves anyag csomóba fennakadva táncol, ficánkol:

A konvencionális gondolkodás szerint a fonálférgek károsak a növényekre nézve, ezért ildomos tőlük megszabadulni. Igen ám, de valós problémát csak azok okoznak, akik a növények gyökerein élősködnek. Ha egy ökológiai rendszer egészséges, akkor egy-két gyökérfogyasztó fonálféreg nem okozhat számottevő gondot. Azonban egy agyon kemizált, kizsigerelt talajban növekvő növények ki vannak téve a gyökérfogyasztóknak. Ilyenkor tüneti kezelésként előfordul, hogy féregírtóval kezelik a talajt. Igen ám, csakhogy ezek a vegyszerek nem szelektívek a féreg fajtájára nézve és visznek mindent, a bakrérium fogyasztókat, a gomba fogyasztókat, a mindenevő és a ragadozó fonálférgeket is. És kik azok akik először visszajönnek? Vajon? Hát persze, hogy a gyökérfogyasztók.

A komposzt tea készítés lényege, hogy a komposztban felszaporodott mikroorganizmusokat tovább szaporítsuk és folyékony formában, bármilyen klasszikus permetező berendezéssel a növényzetre vagy esetleg a talajra juttassuk. Attól függően, hogy mit is szeretnénk inkább felszaporítani, a megfelelő kaját adjuk nekik, csak úgy, mint a komposztálásnál.

Létező legegyszerűbb berendezés kis mennyiségű tea készítéséhez.

Április 29-én kezdtünk el két különböző komposzt halmot, amiről itt tudósítottam először. Most jöjjön a folytatás még pár képpel.

A talajlabor udvarán sorakoznak a komposztketrecek letakarva 

Szóval tegnap még mind a két kupac elég meleg volt. Nekem az a gyanúm, hogy nem is a 5 és 10 % sör cefre az amitől úgy dübörög a történet, hanem sokkal inkább a friss zöld cucc, amiből mind a két kupacba nagyon sok került.

Ma egy nagyon cuki élőlényt láttam a mikroszkóp alatt. Egy kis talajlakó ugróvillás pajtást:

Őt szabad szemmel is látni lehet, bár úgy sokkal inkább egy porszemnek tűnik, mintsem egy élőlénynek. Az ugróvillások a legparányibb ízeltlábú állatok, de nem rovarok. A föld legősibb szárazföldi élőlényei között tartják őket számon.

A legtöbb unróvillás a talajban (mint ez a delikvens is) vagy az avarban él és talaj tápanyag hálózatának nagyon fontos láncszeme. Különösen imádják a gombafonalakat, de nem utasítják el a baktérium, fonálféreg, szervesanyag étrendet sem. Sőt néha más ugróvillások vagy azok petéinek elfogyasztására vetemednek. Ürüléküket más mikroorganizmusok viszonylag könnyen alaktíják humusszá, így igen jelentős szerepet játszanak a talajképződésben.

Az előző bejegyzésemben írtam, hogy kétlem, hogy fel fog menni a komposztok hőmérséklete 50 fok fölé. Hát baromira tévedtem. Következő reggel, ezúttal már Elaine társaságában, megálltunk a komposzthalmoknál, hogy gyorsan megnézzük hogy áll a hőmérséklet. Mind a két halom olyan meleg volt (helyenként 70 fok felett), hogy azonnal meg kellett őket fogatni.

A komposzt olyan forró volt, hogy temérdek mennyiségű gőz csapott fel belőle, ahogy elkezdtük forgatni

A korábbi évekkel ellentétben, amikor is állítólag nagy részben elméleti képzés zajlott, idén hatalmas hangsúlyt fektetnek a gyakorlatra. Ez számomra hatalmas öröm, mert így én is sokkal többet tudok tanulni. Az elmélet már egy kicsit a könyömömön kezd kijönni. Na nem mintha annyira vérprofi lennék, de most az érdekel leginkább, hogy hogyan is zajlik a talajjavítás és az ehhez kapcsolódó komposzt és folyékony oltóanyagok készítésének folyamata. Az online videókat hallgatva már azt éreztem, hogy nem bírom tovább hallgatni Elanie hangját. Annyit hallgattam már... Tavaly nyáron az online kurzus, aztán egyéb hangfelvételek. Egy kicsit telítődtem.

Szóval gyakorlat.

Hogy is épül fel a kurzus. Az egyetem területén lévő egyik melegházban teszünk egy kísérletet a talajjavításra. Először innen vettünk talajmintákat és keztük el vizsgálni, illetve megmértük a talaj tömörödöttségét. A fószer, aki a melegházat gondozza különféle problémákról számolt be. A teljesen vegyszermentesen művelt sorokban különféle kártevők ütötték fel a fejüket: a gyökérzöldségeken lebzslő gyökérgubacs fonálférgek, a káposztaféléket borító lisztharmat és a frissen ültetett uborkákon csámcsogó ászkarákok.

Ma lesz egy hete, hogy megérkeztem az Egyesült Államok kenyeres kosarának kellős közepére. Itt Fairfield-ben semmi nem hasonlít azokra a sztereotípiákra amkiet az ember fia elképzel a kietlen kukaricaföldekről és a zakatoló John Deer-ekről. Egy szuper hangulatos kisváros. Ellentétben a legtöbb amerikai várossal, itt nem életveszély biciklivel közelkedni. Az emberek az utcán nagyon barátságosak, meg úgy alapvetően egy nagyon nyugis, kellemes, jókedélyű hangulat lengi be az egész helyet. Az egyetem menzáján isteni a kaja. Minden helyi és elsősorban organikus alapanyagokból van. 

Hétfőn megkezdődött a suli. A kurzus helyszíne a Sustainability Center (Fenntarthatóság Központ) és a tanszékhez tartozó komposzt labor.

Sustainability Center - 100% off grid, azaz nincs semmilyen közműhöz kapcsolva

A Fenntartható Élet (Sustainable Living) tanszék körül csupa-csupa olyan dolgot találunk, amik különféle praktikákat, koncepciókat demonstrálnak. Az egyik épület háta mögött van egy kemence, az épületeket pedig kertek, gyümölcsfák veszik körül. A főépület természetes anyagokból épült. Gyűjtik az esővizet, amit megszűrnek, hogy fogyasztható legyen.