Dr. Elaine Ingham válaszol
2013 december 2-án új "rovatot" indítunk útjára egy különleges, számunkra is új formában!
Régi vágyunk volt, hogy vendég előadókat, tanárokat hívjunk különböző érdekes témákban, Magyarországról és a világ más tájairól, de a földrajzi távolságok, a költségek, a hallgatóság szabad idejének és anyagi lehetőségének korlátai ezt nem igazán tették eddig lehetővé. Így felmerült bennünk az ötlet, hogy megpróbáljuk virtuális formában, az eddigi akadályok megkerülésével létehozni ezeket az eseményeket.
Az öletből terv, a tervből munka, a munkából pedig valóság lett. Így örömmel jelenthetjük be, hogy december 2-án, hétfőn indul az első "A hét vendége" rendezvényünk Dr. Elaine Ingham részvételével! A szervezésért itt szeretnénk hatalmas köszönetet mondani Kovibalinak.
"A hét vendége" egy virtuális kérdezz-felelek, ahol a fórum látogatók hozzászólások formájában kérdéseket tehetnek fel a meghívott vendégnek. Célja, hogy egy-egy téma meghívott szakértőjétől lehetőségünk legyen tanulni.
A jövő heti rendezvény témája a soil food web, azaz a talaj táplálék háló. A topic nyelve az angol, lévén vendégünk amerikai. A téma magába öleli: talajélet, talaj előkészítés, mikroorganizmusok, komposztálás, biológiai növényvédelem, tápanyag körforgás és komposzt tea gyakorlatát és elméletét.
Dr. Elaine Ingham a Rodale Institute munkatársa és a Soil Food Web laboratóriumok létrehozója a világ számos kontinensén. Fő célja a talajok vegyszermentes kezelése és a talajegészség helyreállítása biológiai úton.
Részletek: www.permaforum.hu/permaforum/index.php/f...ingham-soil-food-web
Várunk minden kedves fórumozót kezdőtől a haladóig, kiskertől a szántóföldig!
http://vimeo.com/21689321
Megújult arculat
Utoljára éppen 2 éve küldtünk nektek hírlevelet. Hát igen, nem visszük túlzásba. A legutolsó hírlevélben említésre került, hogy már 80-an vagyunk a fórumon. Azóta ez a szám megnyolcszorozódott és sokan nem is láttátok, hogy milyen volt a fórum a kezdetekkor.
Fő célunk az egyszerűség és átláthatóság volt és ez így is maradt. Viszont Emre csodálatos garfikai munkájának köszönhetően egy igazán szívmelengető arculatot kaptunk. A fejlesztésekben nagy szerepe van Kovibalinak, Muzsikusnak, Gergőnek és Ecovitkának.
Magazin
A fejlesztéseknek köszönhetően útjára indult egy Magazin amelyben érdekes, hasznos cikkek, fordítások látnak napvilágot. Ezekből álljon itt egy kis ízelítő:
Száraz toalett, avagy mindenhol használható takarékos megoldás - Alomszék építés lépésről lépésre
Évkör - Tennivalók a permakultúrás kertben - Egy teljes éven át követtük a fórumozók tevékenykedéseit a szelíden művelt kertjeikben. A decemberi és egyben utolsó szám hamarosan megjelenik.
Gaia kertje - Előszó - A világon legnagyobb példányszámban eladott permakultúrás szemléletű kertészkedéssel foglalkozó könyv előszava Schmidt István fordításában.
Gyulai Iván a fórumon
A nyári Nyílt Tér táborban egyik meghívott vendégünk Gyulai Iván volt. Az Iván Kertje című előadásáról készült videó felkerült a fórumra és heves párbeszédet generált. Iván pedig abban a megtiszteltetésben részesített bennünket, hogy bekapcsolódott ebbe a párbeszédbe.
"Az erőforrások használata akkor fenntartható, ha azokat a megújuló képességükön használjuk. Mivel a talaj bolygatása - ásása, szántása, kitakarása - esetén a talaj gyorsabban pusztul, mint megújul, így ezek a módok nem felelnek meg a fenntartható használatnak. Minőségi értelemben is a megújuló képességen túl használjuk a talajt, mivel megtizedeljük a talaj élő biomasszáját, amelynek következtében csökken annak ökoszisztéma szolgáltatása. A csökkent szolgáltatás miatt vagyunk kénytelenek pótolni a "talaj-erőt", ami persze a termesztett növényi produkciót részesíti előnyben a talaj jó ökológiai állapotával szemben. A helytelen talajművelési technikák miatt tehát tönkretesszük a talaj szerkezetét, biodiverzitását, vízháztartását, támogató és szabályozó szolgáltatásait."
"Az egyes ökológiai rendszerek megújuló képességét akkor veszítjük el, ha meghaladjuk azok rugalmasságát. A rugalmasság határáig azonban terhelhetjük a rendszereket, ha ez nem így lenne, akkor semmit sem vehetnénk el belőlük, nemcsak mi, de más fogyasztók sem. A világ fenntarthatatlanságát a mérték nélküli elvétel jelenti, és ebben a rendszerben nincs lokálisan fenntartható."
Ha látni szeretnéd az előadást és a beszélgetést arról, hogy Iván miként hozta létre élettel teli kertjét, katt ide.
(Mielött kommentelnél, kérünk nézd meg a videót és olvasd végig a hozzászólásokat, mert könnyen lehet, hogy a válasz a kérdésedre ott rejlik valahol.)
Esemény - filmbemutató
Galeta kertje
Horváth Gergely és Nagy Róbert filmje
Időpont: Péntek, 13. December 2013, 18:00 - 19:00
Hely : Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszék - 1063 Budapest, Kmety György utca 27. (földszint, vetítő)
Ivan Ladislav Galeta képzőművész, egyetemi tanár, a horvát kísérleti filmezés nemzetközi jelentőségű alkotója. Egy ideje saját művészi táj felépítésén dolgozik Claude Monet, Hamvas Béla, Masanobu Fukuoka, Bill Mollison, Ruth Stout munkáiból nyert élményei, valamint a hagyományos mezőgazdálkodás elvei alapján.
További részletek: itt.
Ne feledd!
December 2-től 8-ig Dr Ingham a fórumon. Izzítsd a kérdéseid, hogy mindannyian tanulhassunk a talaj életéről. Ha gondod van az angollal, sose búsulj, tedd fel a kérdésed és aki tud, segít a fordításban.
Szép téli napokat! Találkozunk a fórumon.
A permafórum.hu csapata