- Részletek
- Írta: Szvitacs Eszter
- Kategória: Fordítások
- Közzétéve: 2015. november 19
- Találatok: 16756
Ahogy néhányan talán hallottátok, sikerült szereznem egy darabka földet. És most, mikor végre bepiszkolhatnám a kezeim, egy sekély, tömörödött, lúgos, és sokszor hónapokig vízben álló talajjal találom szembe magam. Ez hatalmas csalódottságot okozott, mivel nagy terveim voltak. Szerettem volna egynyári kertet, erdőkertet és évelő gyepet kialakítani.
Miután jobban utánanéztem a témának, ráébredtem, hogy lényegében két választásom maradt: vagy importálok jó minőségű talajt a területre (nem fog bekövetkezni!), vagy feljavítom a meglévőt. Az utóbbi lehetőséget ad a talaj regenerációjára és arra, hogy valóban tanuljak valamit a talajokról és a talajbiológiáról, így hát elfogadtam a kihívást.
Az egyik lenyűgöző dolog, amit megtanultam, mialatt utána olvastam a témának, hogy egy teáskanálnyi egészséges talajban több mikroorganizmus él, mint ember a Földön. Ha hozzávesszük még a gilisztákat, fonálférgeket és egyéb talajlakókat, rájövünk, hogy sokkal több van a talajban, mint amit innen föntről letekintve gondolnánk.
Ez az a fajta biológiai gazdagság, amit nekünk a permakultúrában meg kell próbálnunk lemásolni és a saját kertünkben alkalmazni. De az alapján, amit megtanultam, más utánozni egy mezőt és más egy erdőt. Emiatt először azt kell tisztázni, hogy az ember melyik ökoszisztémát szeretné imitálni. Itt látható az is, miért:
Az ökológiai szukcesszió, mint a talajjavítás modellje
Az ökológiai szukcesszió nem más, mint az életközösséget alkotó fajok változása az időben. A megjelent fajok befolyásolják a talaj összetételét és változtatják azt az időben előrehaladva. Ahogy az ábrán látható, jelentős eltérés van egy csupasz és egy erdővel borított talaj között. A legmeghatározóbb különbség abban rejlik, hogy milyen mikrobák az uralkodók, és hogy ezek mivel táplálkoznak. Általánosan: a baktériumok kevésé érzékenyek a talaj bolygatására, míg a gombák igénylik a felszín növényi borítottságát, amit lebonthatnak.
A talajban jelenlévő gombák súlya egy erdőben sokkal nagyobb, mint a baktériumoké. Füves területeken azonban a két csoport egyenlő arányban képviseli magát, míg a mezőgazdasági művelésbe vont földeken, ahol a talajt rendszeresen művelik, a baktériumok vannak túlsúlyban.
De mindez miért fontos nekünk? – kérdezhetitek. Ha egy egészséges legelőt vagy öntrágyázó erdőkertet szeretnénk létrehozni, vagy akár csak egy produktív egynyári kertet, szimulálnunk kell azokat a körülményeket, amelyek közt az ültetni kívánt növény eredetileg is megtalálható.
Tehát nézzük a három legáltalánosabb esetet, amivel dolgunk lehet egy permakultúrás gazdaságban: egynyári kertek, füves területek és erdőkertek. Valamint nézzük a lépéseket, amikkel visszahozható az élet a talajunkba.
Egynyári kertek vagy haszonkertek
A csupasz talajt, bolygatását követően az egynyári növények kolonizálják. Ahogy hervadásuk, elhalásuk után a talajra hullnak a tenyészidőszak végén, mulcsként a felszínen maradnak, táplálékul szolgálva a baktériumoknak és gilisztáknak. Ez a körforgás évről évre ismétlődik, így növelve a talaj szervesanyag-tartalmát és a humuszképződést. Mit tehetünk, hogy lemásoljuk ezeket a körülményeket?
Ne bolygassuk az altalajt és ösztönözzük a biológiai talajművelést
A növények ültetése előtt mechanikai beavatkozás szükséges, hiszen magágyat kell készítsünk a vetéshez. Azonban, ahogy a természet sem teszi, mi sem akarunk mélyművelést alkalmazni, és ezzel rontani a talaj struktúráját.
A bolygatatlan altalajban a giliszták tudják alakítani a járataikat, így javítva a levegőzöttséget és elősegítve a víz bevezetését a talajba. Eközben a talaj részecskéit összeragasztva aggregátumokat (talaj rögöcskéket) hoznak létre. Fontos szerepet játszanak az egészséges talajszerkezet kialakulásában és a mechanikait biológiai talajműveléssel váltják ki.
Ha nem zavarjuk meg a gilisztákat, mikrobákat és más talajlakó organizmusokat a talaj bolygatásával, akkor azok biztosítják nekünk azt a lazaságot és termékenységet, amit a talajműveléssel akartunk elérni. A biológiailag halott talajba ezeket a mikrobákat valahogyan be kell telepíteni. Ezért kell néha táplálnunk a talajunk biológiailag aktív, mikrobákban gazdag lebomlott szervesanyaggal, azaz komposzttal.
Keltsük életre a talajunk komposzttal
A jó komposzt biztosítja mind a szervesanyagot a talaj építésére, mind a tápanyagokat a növényeinknek, és ami a legfontosabb, tele van hasznos mikroorganizmusokkal, melyek serkentik a biológiai aktivitást. Beoltja a talajt mikrobákkal, amik megemésztik a rendelkezésre álló tápanyagokat (mineralizáció) és táplálják a növényeinket.
A komposzt a kulcs hozzávaló talajunk egészségének kialakításához és fenntartásához. Speciális tulajdonságainak köszönhetően nem helyettesíthető egyszerűen istállótrágyával, zöldtrágyával vagy egyéb természetes termésnövelő anyagokkal. Ha éppen most kezdünk kertészkedésbe, és szeretnénk produktív kertet létrehozni, a komposzt gyorsan termékennyé teszi talajunkat.
Tartsuk fenn a szervesanyag tartalmat mulcsozással
Ha a talajbiológia már nekünk dolgozik, táplálnunk kell azt, hogy táplálhassa a növényeinket. Több különböző megoldás létezik arra, hogyan tartsuk fenn a szervesanyagot az egynyári kertekben. Az egyik legegyszerűbb mód a fűnyesedék, levelek, szalma vagy fedőnövények alkalmazása, természetesen komposztkijuttatás mellett.
A mulcsot a talaj felszínén hagyjuk lebomlani. Ennek a szervesanyag rétegnek a szétterítését gyakorlatilag nevezhetjük helyben komposztálásnak, így az ágyásaink nagy komposzthalmokká válnak.* A giliszták, baktériumok, gombák és rovarok tevékenységei által ez a szervesanyag lassan lebomlik, így a talajba jutva tápanyagot szolgáltatnak a kertnek.
Ez mind nagyon jól hangzik, de ha az ember haszonkertet tart fönt, ez a gyakorlat korlátozó és valahogy nem praktikus. Ahogy J. M. Fortier írta könyvében (The Market Gardener): „Tapasztalataim szerint a direktvetés növényi maradványokba, mulcsba vagy lekaszált takarónövényekbe nem egyenletes, kiszámíthatatlan csírázási rátával jár – rémálom bármely ebből élő kertésznek.” Ezt fejben kell tartanunk.
Vetésforgó használata a diverzitás utánzására
Vetésforgóval utánozható a fedetlen talajon termesztett egynyári növények diverzitása. Különböző gyökérzetek különböző mélységekben hatolnak a talajba, javítva a struktúrát. Biztosítva a sokféleséget és a növények váltakozását, hagyhatjuk a talajt termelni anélkül, hogy teljesen kiszívnánk belőle a tápelemeket. Ezzel egyidejűleg megelőzhetjük számos kórokozó és kártevő elterjedését, ami ugyanazon növény huzamosabb ideig történő termesztésénél bekövetkezne.
Füves területek – legelők és termőföldek
A szukcesszióval előrehaladva az évelő fűfélék veszik át az irányítást. Nagytestű növényevők csordákban legelik le ezeket a területeket, taposva és trágyázva a talajt. A hosszú időszakok alatt a szervesanyag felhalmozódott, és egyenlő arányban vannak jelen a baktériumok és a gombák micéliumai.
Ne bolygasd a talajt – biztosítsd a lehető legkevesebb mechanikai beavatkozást
Hacsak nem a tömörödött, rossz vízbevezetésű talajt akarjuk javítani, vagy nem a kezdeti feltörés előtt állunk, törekednünk kell a minimális talajművelésre, a tömörödöttség elkerülésére és a lehet legkevesebb mechanikai bolygatásra. Tegyük minimálissá a művelést.
A cél itt is ugyanaz, mint az egynyári kerteknél: a biológiai talajművelés lehetővé tétele, miközben kihasználjuk a gombák és a növényi gyökerek közt létrejövő mikorrhiza kapcsolatok nyújtotta előnyöket, kiterjesztve így a gyökerek hálózatát. Ezek további előnye, hogy megelőzik a patogén szervezetek felszaporodását, javítják a víz- és tápanyagfelvétel hatékonyságát.
Mindig legyen évelő fedőnövény a talajon
Ha megnézzük a honos évelő társulásokat, láthatjuk, hogy a talaj sosem marad fedetlenül. Tehát az első lépés a talaj struktúrájának és egészségének újjáépítésében füves területeken az évelő takarónövények telepítése. Ez pajzsként fogja védeni a talajt. A csupaszon hagyott felszín káros a talaj egészségére nézve. Csak katasztrófa sújtotta területeken vagy emberi beavatkozás hatására találunk csupasz talajfelszíneket.
A fedőnövények kifejezetten a talajjavítást és –megtartást, valamint a gyomok elnyomását szolgálják. Lehetnek hosszan növő évelők vagy rövidtávra tervezett zöldtrágya növények, a cél ugyanaz: tartós növényi
fedettség biztosítása. Leveleik védik a talajt a becsapódó esőcseppek erejétől és maradványaik táplálékdús szervesanyaggal fedik a talajfelszínt.
Használj sokféle évelő fedőnövényt
Még egyszer: ha a természetet figyeljük, az évelő ökoszisztémákban nagy a diverzitás. Ahelyett, hogy egy- két fajt használnánk, válasszunk több fajból álló fedőnövény magkeveréket, így utánozva a természetet. Optimalizálhatjuk a napenergia felhasználását is, hiszen különböző növényeknek más-más formájú leveleik vannak. Mivel a gyökerek a talaj különböző rétegeibe hatolnak be, a mikorrhiza gombák tudnak nedvességet és tápelemeket közvetíteni növényeink felé a talajprofil eltérő részeiből.
A fedőnövényeket tudjuk úgy tervezni, hogy egy kifejezett célt szolgáljanak: ez lehet a talaj védelme élő mulccsal, szervesanyag növelés zöldtrágyával, termékenységjavítás nitrogénkötő hüvelyesekkel, vagy a tömörödöttség megszüntetése. Még ha haszonnövényt is termesztünk, maximalizálhatjuk a profitunkat takarónövények alkalmazásával. A takarónövényt elvethetjük a főnövény előtt, azzal együtt vagy utána. Így mindig lesz valami, ami a területünkön nő.
Tervezett talajbolygatás állati behatás formájában, és tervezett legeltetés
A természetben a talajok a növényevőkkel együtt fejlődtek. Esetünkben a területen vándorló nagy legelő csordákról van szó, de nagy szerepe van a vadvilág többi részének is: a nyulaknak, a szöcskéknek, egyéb rovaroknak. Mindegyikük itt táplálkozik, végtelen körforgásban újrahasznosítva a biomasszát. Az állatvilág fontos része az egészséges ökoszisztémának. De hogyan járulnak hozzá az egészséges talaj kialakulásához?
A legfontosabb példa a talajjavításra nagytestű növényevőkkel a holisztikus legelőkezelés gyakorlata, melyet Allan Savory és mások, pl. Greg Judy dolgoztak ki. Nagy egyedszámú állatcsordát legeltetnek egy bekerített területrészen egy napig, majd átterelik őket a következő területrészre (ez a kiscellás legeltetés, melyről itt láthattok egy videót a témáról – a ford.). Joel Salatin is hasonló módszert alkalmaz: szintén nagy állománysűrűségben legeltet, és minden területrésznek bőségesen hagy időt helyreállni.
A cél, hogy az állatok elfogyasszák a cellában lévő fűfélék nagyjából harmadát, a többit pedig beletapossák a talajba, ezzel táplálva a gilisztákat és a talajmikrobákat, így másolva le a nagytestű legelő állatok természetes csordáit, melyek együtt fejlődtek a fűfélékkel.
Erdőkertek vagy permakultúrás gyümölcsösök
Idővel minden ökoszisztéma erdőtársulásként végzi a természetben. Egy erdőben a szervesanyag lehulló levelek, gallyak, ágak és elhaló növények formájában kerül a talaj felszínére, ahol gazdag humusszá alakítják a gombák és a többi talajlakó szervezet. A gombák szövedéke, a micélium behálózza a talaj legfelső rétegét, mintegy határfelületként működve a növényi gyökerek és a tápanyagok közt. Tápelemeket és vizet szállítanak a gazdanövénynek, kiterjesztik a gyökerek felszívási zónáját, jócskán megnövelve azt a területet, amit egyébként a gyökereivel át tudna szőni a növény. Egy fa sem lenne képes kifejlődni enélkül a szimbiotikus kapcsolat nélkül.
Az erdőkert valójában nem más, mint érett erdők fiatalabb változatai, magyarázza Martin Crawford a könyvében (Creating Forest Gardens): „Az erdőkert egy olyan erdő, amely a fiatal természetes erdő struktúráját utánozza, és gyakorta tartalmaz nitrogénkötő fákat és cserjéket. Ezek pionír fajok, melyek gyorsan megvetik a lábukat, javítják a talajt és kialakítják a megfelelő környezeti feltételeket az őket követő más fák számára.”
Ha a semmiből kezdünk neki, lássuk, hogyan változtathatjuk a csupasz földet erdőkertté?
Javítsuk a talajt zöldtrágyával és átmeneti talajtakarással
Az ültetést megelőző talajelőkészítés bizonyos előnyökkel jár. Egy éven át tartó fedőnövényekkel való takarás és fás mulcsolás nemcsak a szervesanyag dúsulásának és a termékenység helyreállításának lehetőségét hordozza magában, hanem, ami még fontosabb, meggyorsítja a fungális dominancia kialakulását. A gyümölcsfák általában a jó minőségű talajt kedvelik, ezért különösen fontos létrehozni egy humuszban gazdag réteget és megpróbálni annyi biomasszát a talajba juttatni, amennyit csak lehetséges.
A kezdeti talajművelést vagy réteges mulcsozást követően a már meglévő növények általában használhatók fedőnövényként. Előnyös a vörös- és a bíborhere, mivel ezek a nitrogénkötő hüvelyesek könnyen létesítenek
mikorrhiza kapcsolatokat. Más hüvelyesek és erőteljes felhalmozó növények (dynamic accumulators) szintén elfogadhatók. Ezekkel akár is felül is vethetjük a meglévő fűféléket.
Oltsuk be a talajt mikorrhiza gombákkal
Ideális esetben az erdőkertek talaja tízszer annyi gombának ad otthont, mint baktériumnak. Ha csupasz talajjal indulunk, ahol nincsenek jelen a gombák, elősegíthetjük a mikorrhiza asszociációk kialakulását, ha beoltjuk a talajt gombákkal. Martin Crawford a következőket javasolja könyvében (Creating Forest Gardens):
- Mártsuk a csemeték szabadon lévő gyökereit mikorrhiza gombák spóráival gazdagított vízbe.
- Juttassunk spórákat a meglévő fák és cserjék gyökérzónájába, vizet használva hordozóközegként.
- Helyezzünk egy kevés, bizonyítottan mikorrhizált fák gyökérzónájából vett talajt a csemeték köré,
akár még a földlabdában, vagy kevéssel az ültetés után.
- Oltsuk be a cserepes növények komposztját megfelelő fajok szárított spórakeverékével.
- Fák és cserjék ültetésénél szórjunk száraz spórakeveréket az ültetőgödörbe.
Használjunk fás mulcsanyagokat a gombák táplálására
Komposztot, lombhullató fajok faaprítékát vagy más fás anyagot helyezhetünk ki a zöldtrágyanövényekre. A fás anyagok elősegítik a gombák uralkodóvá válását és ennek fenntartását, amire szükségünk van egy egészséges erdőkerthez. A cél egyszerűen annak a létrehozása, amit Michael Phillips a Holistic Orchard című könyvében "fungal duff"-nak nevez: az avar réteg, ahol mineralizáció és humifikáció zajlik, a gombák tevékenységén keresztül.
A faaprítékkal való mulcsolás, illetve a fás növényi részek felaprítása és talajra terítése (chop and dropp) segíti a mikorrhiza gombák gyarapodását, és ez az a gomba-növény kapcsolat, ami megteremti a kiegyensúlyozott tápanyagellátást, amire a fának szüksége van ahhoz, hogy ellenállóbb legyen a betegségekkel szemben.
Hozzunk létre önfenntartó termékenységet nitrogénkötő fák és erőteljesen felhalmozó növények (dynamic accumulators) segítségével
Az öntrágyázóság egy erdőkertben nitrogénkötő fák használatából adódik, melyeket más növények is segítenek, például a fekete nadálytő, ami képes tápelemeket felhozni az altalajból. Ilyen növények használatával hatékony tápanyag-körforgást hozhatunk létre az erdős rendszerekben, maximalizálva a termékenységet, s így lehetővé téve más növények termesztését is.
A nitrogénkötő növények különösen hasznos termékenységjavítók egy erdőkertben. Olyan technikák, mint az „aprítsd és szórd” (chop and dropp), fák visszanyesése (coppicing, pollarding) felszabadítják belőlük a tápanyagokat, mivel az ilyen növények visszavágásából származó növényi részek sok, talajból vagy levegőből megkötött tápanyagot tartalmaznak. Már egyszerűen a lehullott leveleiket a földön hagyva is javítható a termékenység. Sok nitrogénfixáló növény létezik az erdőkertek minden szintjében. Átfogó lista megismerése érdekében javaslom, olvassátok el Martin Crawford könyvét.
Következtetések
A fent felvázolt bármelyik lehetőséggel arra törekszünk, hogy nőjön a talajunk szervesanyag tartalma és hogy élőhelyet teremtsünk a magas diverzitású talaj táplálékháló szervezeteinek. Az egynyári kertben ez a baktériumok, az erdőkertben pedig a mikorrhiza gombák segítését jelenti.
A legegyszerűbb módja, hogy rájöjjünk, mire van szüksége a növényeinknek, ha megkérdezzük magunktól:
Hol él természetes körülmények között ez a növény? Mezőn vagy erdőben?
Az elérni kívánt szisztémától függően vigyünk állatokat is a rendszerbe, amilyen módon csak lehetőségeink engedik. Segítségünkre lesznek a szervesanyag- és a tápanyag-körforgásban: a giliszták, növényevők, szárnyasok mind szerves részét képzik az egészséges rendszernek.
Ne feledjük: a természet a legjobb tanárunk. A természettel való harmónia és együttműködés mindig a legjobb mód a folytatásra, tehát akármit is tervezünk tenni, mindig tegyük fel magunknak a kérdést: Mit tenne a természet? Hogyan nézne ki ez a rendszer, amit épp próbálok létrehozni, a természetben? Aztán adaptáljuk ezt a saját körülményeinkre.
* Egyes nézetek szerint az ilyen jellegű lebomlási folyamatok nem nevezhetőek komposztálásnak (a szerk.).
Az írás eredeti címe: The Definitive Guide to Building Deep Rich Soils by Imitating Nature
Forrás: http://permacultureapprentice.com/building-soil/
Fordította: Szvitacs Eszter
Lektorálta és szerkesztette: Baranyai Vitália