Üdv, Vendég
Felhasználóinév: Jelszó: Emlékezz rám

TÉMA: Pályázati felhívás épület utólagos szalmabála szigetelésére

Pályázati felhívás épület utólagos szalmabála szigetelésére 8 éve 8 hónapja #15902

  • ecovitka
  • ecovitka profilkép
  • TÁVOL
  • Administrator
  • Hozzászólások: 1176
  • Köszönetek száma: 530
Pályázati felhívás épület utólagos szalmabála szigetelésére

Kívánj meleget vagy hűvöset, természetesen, együtt megvalósítjuk!


1. A felhívás háttere

A Magyar Szalmaépítők Egyesülete 2009-ben alakult, első sorban azzal a céllal, hogy itthon is felismertessük a szalmában rejlő lehetőségeket, és segítsük a megvalósításban azokat, akik már túljutottak a felismerésen.

Egyesületünk tagjai között vannak építészek, akik a környezettudatos épületmegoldások mellett tették le voksukat, így találtunk rá a szalmaházakra. Vannak elszánt építtetők, akik elkötelezték magukat a szalmaház mellett, és persze kezdettől vannak olyanok, akik már most is szalmaházban élnek, de nem bánnák, ha a szomszédjuk, és az ő szomszédjuk is ezt az építésmódot választaná, mert jól tudják, hosszútávon mindannyiunk jövőjére kihatással lesz, merre halad az építőipar.

Feladatunknak tekintjük, hogy egyértelműsítsük a szalmaházak engedélyezhetősége körül kialakult értelmezésbeli anomáliákat, melynek érdekében hatóságokkal és a minisztériummal egyeztetünk. Legfontosabb tevékenységünknek nevezhető továbbá, hogy nekiláttunk összegyűjteni a szalmaépítést érintő szakmai kérdéseket és válaszokat, tudományos kísérletek eredményeit, meglévő épületeket, és azok tapasztalatait. Ennek érdekében kapcsolatot tartunk külföldi szalmás szervezetekkel is. Az eredményeinket megosztjuk a nyilvánossággal, programjainkon, rendezvényeinken.

A Magyar Szalmaépítők Egyesülete 2014-ben pályázatot nyújtott be a Norvég Civil Támogatási Alaphoz „Civil kezdeményezés a fenntartható fejlődésért a szalmaépítészet népszerűsítésével” címmel (projekt azonosító: NCTA-2015-11040-E), amely elbírálása nyomán 2015-ben pozitív támogatási döntés született. Jelen felhívás finanszírozási hátterét tehát az Egyesületünk számára rendelkezésre álló, Norvég Civil Támogatási Alap által nyújtott támogatás biztosítja.
2. A felhívás témája

A Magyar Szalmaépítők Egyesülete pályázatot hirdet épület utólagos szalmabála szigetelésére non-profit szerveteknek.
3. A megvalósítás módszertana

Egyesületünk vállalja, hogy a kiválasztott épületet műszaki szempontból megvizsgálja és megkeresi azt a szigetelési formát, amellyel az épületet a legkorszerűbben le lehet szigetelni. Megtervezzük a kérdéses csomópontokat, és a nyertes szervezet hatékony és tevőleges együttműködésével legkésőbb 2016. áprilisáig kivitelezzük a beruházást.

A munka közös elvégzésére szervezünk egy (igény esetén kétszer) 4-6 napos 10-12 önkéntes bevonásával megvalósuló elméleti és gyakorlati képzést, melynek keretein belül megvalósul az épület leszigetelése.

4. A pályázók köre
4.1. Kik pályázhatnak?

Azon - 2 éves bírósági bejegyzéssel működő, nem informális - non-profit szervezetek/egyesületek/alapítványok/egyházi szervezetek jelentkezését várjuk, akik saját tulajdonukban lévő (vagy hosszútávra bérelt) épületük utólagos hőszigetelését környezetbarát módon szeretnék megoldani, és a megvalósításhoz szükséges forrással és szaktudással nem rendelkeznek, ugyanakkor egyesületünkben bízva szívesen működnének együtt velünk projektjük megvalósításában.
4.2. A pályázó szervezetekre vonatkozó kritériumok

- a pályázó szervezet legalább 1 fő min. napi 4, vagy 8 órás munkaidejű munkavállalót foglalkoztat

- a pályázó szervezet képes biztosítani a megvalósításhoz szükséges önrészt - akár pénzbeli, akár építőanyag-támogatás formájában

A pályázat elbírálása során előnyt jelent, ha a pályázó:

- jó kommunikációs csatornákkal rendelkezik (a beruházás publicitásának biztosítása)

- sok önkéntessel dolgozik

- saját tulajdonú ingatlannal rendelkezik

- a szigetelés helyszínéül szolgáló épületet sokan látogatják (a beruházás publicitásának biztosítása)

4.3. A pályázó együttműködésére vonatkozó elvárások

A nyertes aktív részvételére, együttműködésére az előkészítésben, a megvalósítás során és a végeredmény üzemeltetésében, népszerűsítésében is feltétlenül számítunk (pl. építőanyag beszerzési források felkutatása a beruházás körzetében, kapcsolatfelvétel, szükséges építőanyagok beszerzése, és tárolása szállás és étkezés szervezése a résztvevőknek, a beruházás eredményének publicitás biztosítása, népszerűsítése)!

Fontos vállalás a pályázat megvalósítása során, hogy a létrehozandó / létrejött beruházást a nyertes szervezet minél szélesebb körben, és minél több csatornán népszerűsítse, hiszen egyesületünk célja a segítésen kívül a szalmaszigetelés és szalmaépítészet népszerűsítése és megismertetése minél szélesebb körben (a vállalásba beletartozik a szigetelés végrehajtását követően 2 évig, évente kétszer egy bemutató látogatás szervezése a beruházásra vonatkozóan)!
4.4. A pályázó által szigeteltetni kívánt épületre vonatkozó követelmények

A pályázat keretében szigeteltetni kívánt épület:

- bruttó alapterülete: legalább 40, de legfeljebb 160 m2

- önálló épülettömeget alkot, vagy önállóan elhatárolható épületrész (egy irodaház egyetlen irodájának szigetelése nem jöhet szóba, azonban egy tetőtérben kialakított helyiség szigetelése megoldható)

- a pályázó saját tulajdona, vagy az épület bérlése esetén hosszú távú (leglább 10 éves) bérleti szerződés alapján használja azt a pályázó szervezet


4.5. “Mit adunk mindezért cserébe?”

részese lehet egy országos kampánynak mellyel a szalmabála építészetet népszerűsítjük

egy alacsony energiafelhasználású, környezetbarát, egészséges, épületben fog ezentúl tevékenykedni

nagy publicitást nyer az Ön szervezetének tevékenysége is

megtanulhatja a szalmaépítészet csínját-bínját

tapasztalatot szerezhet az építésszervezésben, építéskivitelezésben


5. Források, támogatható pályázatok

5.1. A támogatás formája, összege

Jelen pályázat keretében a nyertes pályázó vissza nem térítendő támogatásban részesül.

A beruházáshoz szükséges építőanyag beszerzésre rendelkezésre álló teljes támogatási keretösszeg 2000 EUR, árfolyamtól függően nagyjából 600.000,- Ft (az összeg bruttó módon értlmezendő).

A szükséges építőanyag beszerzéséhez nyújtott, meghatározott maximális támogatástartalom biztosítása mellett Egyesületünk vállalja a nyertes pályázó épületének felméréséhez, az alkalmazandó szigetelési módszer meghatározásához, valamint a tervek elkészítéséhez szükséges teljes körű szakértői háttér biztosítását, amelynek költségvonzata a nyertes pályázó szempontjából nincs.

5.2. Önrész

Mivel egyesületünk is nyertes pályázatának forrásából tudja biztosítani az építőanyagok beszerzéséhez szükséges anyagi forrást, így felhívásunk nyertese (amelynek épületszigetelésére jelen pályázat keretében sor kerül) részéről önrész biztosítására lehet szükség. Ez jellemzően a szigetelendő épület kiterjedésétől, valamint az alkalmazható technológiától függ, hiszen a teljes költség meghaladhatja az egyesületünk rendelkezésére álló keretösszeget (bővebben erről a Műszaki paraméterek részben írunk)

Önrész biztosítása csak abban az esetben elvárt a pályázótól, amennyiben az 5.1. pont alatt közölt összeg nem fedezi a beruházás végrehajtásához szükséges építőanyagok tényleges költségét.

A nyertes pályázónak az önrészt természetesen nem muszáj készpénzben biztosítania: amennyiben rendelkezik támogatói kapcsolattal, vagy az előkészítés során képes támogatói kapcsolatot kialakítani valamely környékbeli építőanyagforgalmazóval, úgy a tervek alapján szükséges építőanyagok biztosítása is tökéletesen megfelel a kivitelezéshez!

Közelítő információ a bevonandó önrész előzetes kalkulácjához: egy m2 homlokzati fal hőszigetelésének anyagára 2500-3500 ft, tehát a 600 000 Ft támogatási keretből kb. 170 m2 - 240 m2 falfelületet tudunk hőszigetelni.
5.3. Támogatható pályázatok száma

Jelen felhívás keretében egy szervezet nyerhet támogatást.

Egyesületünk fenntartja a jogot arra, hogy amennyiben nem talál a pályázat megvalósításához megfelelő partnert, úgy nem hirdet ki nyertes pályázót, vagy egyéb feltételhez köti a nyertes pályázót!


6. Ütemezés

A pályázat beküldési határideje: 2015.08.31.

A nyertes pályázó értesítésének határideje: 2015.10.01.

Az épület leszigetelésére a szükséges előkészületek, tervezési folyamatok elvégzése után várhatóan 2016. áprilisában kerül sor.
7. Egyéb információ

7.1. Pályázattal kapcsolatos formai követelmények

A pályázat benyújtására előzetes regisztrációt követően a honlapunkon található adatlap teljeskörű kitöltésével van lehetőség.

A kitöltött adatlap mellé kérjük szíveskedjen a következő mellékleteket csatolni:

- épület alaprajza (akár szabad kézzel rajzolt)

- épület összes homlokzatáról 1-2 jó felbontású (nem telefonnal készített) fotó

- belső helyiségekről helyiségenként 1-2 jó felbontású (nem telefonnal készített) fotó
7.2. Pályázattal kapcsolatos további információ

A pályázati felhívással kapcsolatban az E-Mail Image e-mail címen vagy a 06 30 9866 727 telefonszámon adunk tájékoztatást!


Magyar Szalmaépítők Egyesülete

Regisztráció: szalmaepitok.hu/hirek/110-palyazat-a-palyazatban.html
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.
Oldal elkészítésének ideje: 0.126 másodperc
Az fórum motorja a Kunena Fórum