Így festett a takart rész:



Itt látszik a szegélynél, mekkora vegetációt kaszáltam le többször is a nyáron, mégis önmagában kevés volt a talaj javításához:



A bálák szétterítésével vártam addig, amíg nem jött végre eső, hogy a takarás előtt nedves legyen a talaj, és nedves maga a mlcs is.
Az szerintem nem nyomott sokat a latban, hogy a szétterítés előtt kiszórtam zsákos humuszkészítményt és egy kevés komplex műtrágyát a földre, mert azt gondoltam, hogy a mulcs aljának bomlásához jól jöhet (azért gondolom, mert ezt megtettem kaszálás előtt is a szalmátlan részen).

Molyka!

Gyulai Iván ökológus is talaj takarással oldja meg a kertművelést.


10:10-nél beszél a szalmával, pontosabban friss lóalommal/trágyával történő talajtakarásról.
Ő 60 cm magasan borította be a talajt. Bevált neki a módszer.
Nekem is teszik az eredmény. a gondot csak az jelenti, hogy az "Isten" szalmája sem elég (a pénze meg pláne) a termeléshez.
A saját kertemben 1.700m2, ebből 200m2-en termeltem zöldséget, így 1.500m2 a kaszálható terület. Ennek a kaszálékát terítettem volna szét. Egy arasznyi (12-14cm) magasan kb 10m2-re futotta. Szóval a dolog nem fenntartható.

Remélem, hogy a következő években már csak pótolni kell a megsüllyedt mennyiséget, tehát kevesebb szalma kell hozzá.

Igen, ezt a dilemmát még a bálák vásárlása előtt mérlegeltem. Az egyetlen enyhítő körülmény, hogy helyi gazdának adtam a borsos árat a bálákért, és nem egy kazánban tüzelik el, de hát ő sem fenntarthatóan termel, szóval ezt az ügyet nem sikerült támogatnom. Jövőre a komposzttea van tervben, még a sajáton felüli vastag mulccsal kombinálva. Aztán meglátjuk...

Sajnos a terület saját kaszáléka nem elég (legalábbis nálam nem volt), több éven át alkalmaztam, nulla változással. Már-már azt hittem, hogy maga a mulcsolás egy hatástalan, "úri-muri" módszer. Most már tudom, hogy (a kritikák ellenére bizony száraz klímán, aszályos évben is) működik, csak épp rengetegre van szükség belőle.

A mélymulcsos módszerről elolvastam, amit csak találtam, de jelenleg nincsenek állataim, és trágyához még itt falun is nehéz jutni. Kis területen meg is csináltam ezt az almos mélymulcsot, gyomfojtás nélkül (mert ez a többi problémához képest kevésbé sarkallatos most). Közelítőleg 4,5-5 t istállótrágyát hozattam (kb. könyörögni kellett a lótartó számára igen jutányos ár ellenére is érte), és mindössze a legrosszabb állapotban lévő kertvégre lett elég (itt nem vizsgáltam a talajt, majd tavasszal nézek alá).

Nálam sajnos véget ért idén a kertezés, augusztus végén messzire költöztem, és sok új dologba vágtam bele. A döntő érv emellett végül is az volt, hogy ha végre elhagyom a (sajnos, nálunk legalábbis) romantikus szakmákat, amik csak lelkileg táplálnak, és átállok erős fókusszal pénzcsinálósdira, akkor mennyivel több jut majd földbővítésre és ültetnivalóra... Mindenesetre abba a vizualizációba kapaszkodom ezen a komfortzónán kívüli irtózatos-rögös úton, hogy maaaajd néhány év múlva mennyi területet mentek meg a kizsákmányolástól és pusztulástól, és adhatok vissza a természetnek, idővel egész tájképek változnak majd meg, és ezáltal talán emberi szemléletek és értékrendek - de legalább a környékén élő népeké... Tudom, hogy ez szinte 100%-ban fantazmagória, de kell valami végső cél, ami egy életen át hajt minden nehézség dacára a választott csapáson.

Mivel ezt a fordulatot már sejtettem év elején, nyár elejére a tavaszi nagy zöldítési fellángolás lecsengésével átcsusszantam szinte pusztán szemlélődő szerepbe. Magára hagytam a kertet, benne a tavasszal buzgón ültetett csemetéket és kiszórt magvakat, hogy lássam, hogy boldogulnak - főleg az aszályokban - nélkülem.

Voltak áldozatok, persze a legérzékenyebb csoportból, a fiatal, idei ültetésekből, hiszen ők mindenféle szakirodalom szerint féltő gondoskodást igényelnek legalább az ültetésük vagy épp életük első évében.
Őket pótlom, amint tudom, de előbb ki kell találnom, mi védheti őket egy szántásból és gyomirtózásból frissen szabadult, dajkanövény nélküli, merő gaztenger-földecskén, ahol semmi nem állja a szél, a tűző nap és a légszennyezés útját. Ezen az új részen főleg a gyűjtött makkról nevelkedő tölgyeim dacoltak a nyárral, ráadásul (nem is említve a pockok, vakondok általi állandó fenyegetettséget) szerintem nem is akárhogy, teljes kiszáradással szeptemberre csupán 3 tölgy végezte. Régen, amikor nem makk-kortól kezdtem a nevelgetésüket, hiába öntöztem, félárnyékoltam, adtam komposztot, eredeti erdei földet, lombtrágyát - csupán egyetlen túlélő lett. :/ Most pedig minden gondoskodást nélkülözve alig számolok veszteséggel... Ez az év egyik nagy meglepetése.

A második, hogy végre, idén, először életükben, mennyi minden fordult termőre. Nevenincs gyümölcsfáim: kék, ringló és ezeknél apróbb lilás-bordó ill. citromsárga szilvák, amiket picike sarjakként-magoncként kiforgatva kaptam innen-onnan; mézédes, aromás madár által vetett meggy ismerős kertjéből ahol útban volt (saját meggyeinek íze a nyomába sem ér ennek a csemetének), és egy vénséges, hatalmas, 10+ éve metszetlen őszibarack körül előtörő ifjoncok. Nagyon finom és méretes termésektől roskadoztak. Ezek voltak a legelső ültetéseim, egyik sem nemes, egyik sem oltvány, soha nem érte őket permet, sajnos metszőolló sem, úgyhogy jókorára cseperedtek, mire virágzásba és gyümölcsözésbe kezdtek - de legalább a madarak nagy örömére. Persze minden kerttel kicsit is foglalkozó látogató szörnyülködött, ahogy rájuk nézett, már többször kaptam lefitymáló, megsemmisítő fejmosó-szónoklatot is, de istenem, mindig voltak ennél élet-halálabb vagy nagyobb pozitív biológiai hatású teendők, ezek meg élnek, mérgek és bio-csodamódszerek nélkül is jó egészségben, most már elmondhatom azt is, hogy nagyon finomakat termettek, és rengeteg madárkát tudnak észrevétlenül magukba rejteni.

És akkor az utolsó, amit meg szeretnék említeni, a madaras projektem eredménye. Ezt a nevet csak egyszerűsítés végett kapta, mert számomra ide tartozik az egész kerti fauna. Nem tudnám felsorolni, egyszerűen bámulatos a fejlődés. Sok faj több párja is nevelt több fészekaljat is nálam (fecskék, pintyfélék, cinegék, rozsdafarkúak, seregélyek, gerlék és rigók), de még ennél is többet láttam, amiket azelőtt csak határozókönyvekben - idén viszont szinte karnyújtásnyira mutatkoztak az ágakon vagy az avarban motozva (mint a vörösbegy, az ökörszem, a sárgarigó és a fülemüle - tudom, hogy másoknak mindennapi élmény lehet akár városban is, de innen hiányoztak). Sokuknak egész évben csak az énekét hallottam, azoknak egyszer végre utánanézek. A gyíkok tavaly is, idén is rengetegen szaladgáltak és vadászgattak akár méteres száron imbolygó virágfejekhez felkapaszkodva; békahad helyett azonban idén meztelen csigák lepték a kertet, ami eddig nem volt jellemző. Ráadásul a sünökből még egyetlen képviselőt sem sikerült idecsalnom, pedig számtalan menedéket találnának.
Az észlelt ízeltlábúak palettája megint színesedett, bár ők hamar kezdték szállítani a sikerélményeket mint leggyorsabban reagáló faunatagok. Júliusban bukkantam először nőstény szarvasbogárra, augusztusban pedig hím orrszarvúbogárra, a gyümölcsös aljnövényzetében pedig erősen mezeiesedik a rovarvilág, és már igen körülményes volt a kaszálás a sokféle hálót és pókzugot kerülgetve.
Amit megfigyeltem, hogy a madarak egyik közkedvelt helye a mindig nyitott ajtajú téglából épült tágas garázs, felette a leszakadt ajtajú padlástérrel. A fecskék nálam csak ide építik a fészkeiket, de nem egyszer zöldikét, rozsdafarkút és tengelicét kellett "mentenem" a nyáron, mert szegények csak az ablakon képzelték a szabadulást, mivel ott nem volt ember- és kutyaforgalom (komolyan, volt rozsdafarkú, amelyik majdnem egy napig vergődött nyitott ajtó mellett az ablaküvegnél, mire óvatosan kipenderítettem...). Augusztustól minden belépéssel több madarat riasztunk fel, jól tartja a nappali meleget, hajnalban is sokkal barátibb az udvarnál, s persze szél-és esővédett, amit ezek szerint a szárnyasok is kezdenek felfedezni. Szeretném még az idén a padlását bélelt búvóhelyekkel vonzóvá tenni, hátha nem csak a rágcsálóknak kedveznék vele, mert tökéletes telelő hely - jobb esélyeket ad, mint egy faodú a fagyos szélbe aggatva. Giga-etetőket fogok használni, hogy havi egyszeri hazalátogatással is kiszolgáljam télen a csivetelő sereget. Ezt is tudtam tesztelni az év első hónapjaiban, a galibát inkább az okozza, hogy nincsenek ott már a kutyáim sem, akiknek a táljaiból mínuszokban is folyékony vízhez tudtak jutni...