Kedves Kollégák!
Zárásképpen... no és a tanulóifjúság okulására, leírom, hogy pontosan mi történt. Eleddig - az élmények hatása alatt - képtelen voltam rá.
A kisebbik területen, mintegy háromezer négyzetméteren gyönyörű bánkúti kenyérbúza és csupasz zab volt fele-fele arányban. Erre a földre érkeztünk a házi cséplőgéppel és két kitűnő kaszával, jókedvvel bőséggel. Nem tudtuk, hogy a megelőző héten vihar volt. A gabona a földön feküdt...
Megpróbáltunk kaszálni, és aki kaszált már földön fekvő gabonát, amit vihar tépázott, az pontosan tudja mit szeretnék mondani. A cséplőgép csak akkor működik, ha a kalászok szépen egymás mellett, azonos irányban, kévébe fogva fekszenek. Aki kaszált már földön fekvő gabonát, amit vihar tépázott, az tudja, hogy ott ilyesmi nincs.. Ekkor megpróbáltuk az utánfutóhoz csapkodni az össze-vissza egybefogott kalászokat. Valami jutott az utánfutóba is. Ezután megpróbáltuk kiverni a szemet, hamarjában összetákolt cséplőbotokkal. Mivel nem volt szérű és az utánfutóban csépeltünk, egymás közelsége okán úgy orron csaptam szegény öcsémet a cséphadarómmal, hogy percekig folyt a vére és le kellett ülnie hogy fel ne boruljon. Biztosítottam őt, hogy nem direkt volt.
Ezután összepakoltunk és elhagytuk szégyenünk helyszínét. Se jókedv, se bőség... Pontosan ezért imádom a mezőgazdaságot, mert kiszámítható és kis munkával lehet nagy pénzt keresni...
Azonban itt még nincs vége a történetnek, mely ezekben a percekben is zajlik, úgymond rohan önnön végzete felé. A másik egy hektáros földre befér a kombájn, így úgy döntöttünk, hogy ott kombájnozás lesz. Bevezetőmben már említettem a kombájnkeresési élményeimet, ám pár napja sorstársunk és egyben földszomszédunk talált egy helybeli kombájnost, aki szerény dupla áron learatja a tönköly, rozs, zab kombónkat.
A történet tőmondatokban a következő:
Kombájn megérkezik és learatja a szomszéd (és sorstárs) földjét.
Kombájn átjön hozzánk és én szólok, hogy kezdje a tönköllyel, mivel már tapasztalt, öreg róka vagyok kombájnügyileg.
Ő mondja, hogy nem, mert a szomszédnál a zabbal végzett, arra van beállítva.
Nyelek egy nagyot, elhelyezkedem az árnyékban és kinyitom a sörömet.
Három sor után látom, a kombájnos kiszáll és a kombájnt nézegeti.
Mondom cimborának, hogy nem szeretem, ha a kombájnos kiszáll és a kombájnt nézegeti.
Cimbora kiabál - Baj van?
Kombájnos - Igen.
Cimbora - Nagy baj van?
Kombájnos - Igen.
Cimbora - Mi az?
Kombájnos - Kiesett a bal első kerék.
Én, mosolyogva .Tudtam, hogy ez lesz.
Azt azonban el kell mondanom, hogy ezek a kombájnos gyerekek, igen felkészült emberek, ha javításról van szó. Elugrottak valami irdatlan emelőért, leszedték a félig kiszakadt kereket és ma javítják. Ha minden igaz, és ugyebár miért ne lenne az, ma délután megjavítják a szerkezetet. Én bizakodó vagyok... mi történhet még? Ha az ufonauták nem csináltak épp a mi földünkön gabonaköröket, akkor ma délután le lesz aratva ott minden. Persze a fene tudja... bármi megeshet ebben az izgalmas, kihívásokkal teli szakmában.