Üdv, Vendég
Felhasználóinév: Jelszó: Emlékezz rám

TÉMA: Első lépések

Első lépések 10 éve 4 hónapja #9136

  • Bolyky
  • Bolyky profilkép
  • TÁVOL
  • Gold Boarder
  • Hozzászólások: 198
  • Köszönetek száma: 107
Mi múlt éven költöztünk és sok karton dobozunk volt, azzal takartam le április-májusban a kert egy részét, ahol bokától egész térdig érő fű és gaz volt, kemény föld. Csak ráraktam, nem ástam semmit.

karton1.jpg


majd erre raktam párszor az éven kaszálékot

karton2.jpg


Majd ebbe úgy ültettem, hogy rést vágtam a karonon és bele ültettem a palántákat. Mára már teljesen eltűnt a karton és puha föld van a helyén. Gyomok most is nőnek itt ott, mivel nem gyomláltam. Viszont a tarack és gyom csak kis % ban tudta átütni a kartont és ezt így sikernek könyveltem el. A cél az volt, hogy a következő évre jó talajt kapjak és ez így is lett. A maradék kartonnal a többi füves részt fogom letakarni, ahol még fű van. Ez is egy elég gyors módszer a föld helyrehozatalára. A hátránya az, hogy többet kell locsolni, hogy a víz átjusson a kartonon keresztül a földbe és gyökerekve, viszont ha átjut, jól tartja a nedvességet és nem szárad ki a naptól. Vagyis kétoldalú a dolog.

karton3.jpg
Utolsó szerkesztés: 10 éve 4 hónapja Beküldte: Bolyky.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.
Az alábbi felhasználók mondtak köszönetet:

Első lépések 10 éve 4 hónapja #9143

  • 7fűkertje
  • 7fűkertje profilkép
  • TÁVOL
  • Senior Boarder
  • Hozzászólások: 59
  • Köszönetek száma: 6
Azt hiszem a kartondobozos megoldást fogom alkalmazni tavasszal én is.
A fotókon látszik, hogy működik a dolog.
Egy aggályom azért van ezzel kapcsolatban:
Nem üti fel a fejét a karton alatt esetleg valamiféle nem kívánt gombásodás, penészedés
a szellőzés hiánya miatt?
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Első lépések 10 éve 4 hónapja #9147

  • edusa
  • edusa profilkép
  • TÁVOL
  • Moderator
  • Hozzászólások: 422
  • Köszönetek száma: 180
A gombásodás nálunk nem volt probléma, inkább a gazosodás, pockok és a csiga jelentett gondot.
A lasagna ágyással kapcsolatos topikban több mindent olvashatsz.

Ja, és a nitrogénre oda kell figyelni...
Utolsó szerkesztés: 10 éve 4 hónapja Beküldte: edusa.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Első lépések 10 éve 4 hónapja #9160

  • Bolyky
  • Bolyky profilkép
  • TÁVOL
  • Gold Boarder
  • Hozzászólások: 198
  • Köszönetek száma: 107
Nem láttam gombásodást a karton alatt. Pockokat sem, de azért beszereztünk tavasszal pár kölyök macskát, bízva abban, hogy ha nem is az éven, mert még kicsik ugye, de majd jövőre nekiállnak a pockok irtásának la megjelennek, eddig még nem láttam őket. A kartonos megoldást szeretik nagyon a giliszták és ők "kapálták" fel a területet 6 hónap alatt és szinte eltüntették a kartont. És ugye ahol giliszta van, ott lehet hogy megjelenik a vakond vagy a pocok... Egy pár (szerintem vakond) túrás nálunk is már megjellent... Viszont a gyümölcsösünk ami pedig kaszáló az meg állítólag pockos, a kaszálék nem volt összeszedve. Minden takarós megoldást szeretnek a pockok egerek. Én annak a pártján állok, hogy nem az a probléma hogy van pocok, hanem az hogy nincs macska. Vagyis a problémát nem kiirtani kell, hanem megtalálni az egyensúlyt a természetben :-)
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Első lépések 10 éve 4 hónapja #9166

  • edusa
  • edusa profilkép
  • TÁVOL
  • Moderator
  • Hozzászólások: 422
  • Köszönetek száma: 180
Nálunk is második évben jöttek a pockok a lasagnába. ;)
Lehet, hogy jövőre kevesebben lesznek, majd meglátjuk.
Mi nem irtottuk őket sehogy, a növények visszaültetésére koncentráltunk.

A macskától ódzkodom, mert pont a kerti földet használják WC-nek, és a macskaürülék nem kevéssé veszélyes. Ettől függetlenül elképzelhető, hogy a gyerekek cukiság iránta vágyát kielégítendő az előnyök/hátrányok gondos mérlegelése után mégis beszereznénk párat.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Első lépések 10 éve 4 hónapja #9168

  • edusa
  • edusa profilkép
  • TÁVOL
  • Moderator
  • Hozzászólások: 422
  • Köszönetek száma: 180
Bolyky beküldte:
Vagyis a problémát nem kiirtani kell, hanem megtalálni az egyensúlyt a természetben :-)

Vagyis kiirtod a pockot. ;)
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.
Oldal elkészítésének ideje: 0.134 másodperc
Az fórum motorja a Kunena Fórum