Szoktam szórakozni a fák kényszerszárításával a sparhelt sütőjében, meg a nedvességtartalmat meg szoktam mérni. Az a tapasztalatom, hogy ha felmelegítem a fát 70 fok feletti hőmérsékletre, akkor már 1 nap alatt nagyon sokat szárad (5-10%-ot veszít a súlyából), 2-3 napnyi fűtés után megáll a súlyvesztés.
Viszont szerintem csak úgy van értelme a plusz szárításnak, ha a felszabaduló vízgőzt a ház párásítására használod, tehát ha egyébként száraz a ház levegője a fűtéstől és a szárító a ház légterében van. (De ilyenkor meg a farágó bogarak előbújásától lehet félni, nem tudom, alappal-e.)
A szárítás ugyanis pontosan annyi hőt igényel akkor is, ha kívül csinálod, mint ha bent a tűztérben. Az igaz, hogy ha a tűztérben szárítasz, akkor az hűt, de a két éve száradó fa már jól ég egy jól megtervezett kályhában, nem kell kényszerszárítani a megfelelő égéshőmérséklet kialakulásához. Sőt, ha a tűztérben szárad ki a fa, a vizet lecsapathatod és ezzel a szárításhoz szükséges hőt visszanyerheted pont úgy, ahogy a modern gázkazánokban csinálják. Persze fafűtés esetén ennek külön nehézségei vannak, például a lecsapódás nem történhet béleletlen kéményben, mert a sav tönkreteszi, de azért szerintem ez a jó irány.
A boltívekből biztos többféle van, mifelénk inkább olyanokat látok, ami alul van, tehát nem igazán melegszik meg, inkább csak átmeneti tároló és előmelegítő funkciója lehet, nem szárító. Amikor a hideg fát beviszed a melegre, lecsapódik rajta egy kevés nedvesség, ez vissza tud párologni, amíg a boltívben van, és meg is melegszik a fa, úgy picit könnyebben gyullad meg.
Viszont ha a boltív igazán át tud melegedni, akkor a fa az ott töltött 1-2 nap alatt sokat száradhat. De a nedvesség a légtérbe kerül, tehát csak akkor jó ez, ha szükség van a párásításra.