Terv1986 őszén vettem meg ezt a területet, amelyről a történet szól. Az Agrobotanikai Intézetben dolgoztam ekkor, éppen visszatérvén egy féléves kerülőútról, amelynek lényege egy „szakmai vezetői” megbízatás volt Varga Gézáék sóskúti „kísérleti biogazdaságában”. Már Sóskúton megfogalmazódott bennem, a szándék, hogy vegyek egy földterületet magamnak, hogy megtermelhessem szükségleteimet - főleg zöldséget gyümölcsöt.

Elolvasva Varga Gézától kölcsönkapott két első bill mollisoni könyvet a Permakultúra I-II köteteit, miután a terület is megvolt Tápiószele Külső Mezőjében hozzáfogtam a permakultúrás tervezéshez. Először egy nagyalakú spirálfüzetben, amelyet ma is használok a fontosabb ötletek, időjárási események följegyzésére.

1986-87 őszének, telének hónapjai a permakultúrás tervezéssel valamint a környék megfigyelésével teltek.

Bővebben: A Noé Bárkája - I. A kezdetek kezdetei.

Megjegyzés: Sajnos az ábrák olyan rossz minőségben vannak meg egy fénymásolatom, hogy azokat nem lehetett digitalizálni.

Magánkertjeinkben bevett gyakorlat, hogy síkra planírozzuk a kertet, még a lejtőt is úgy alakítjuk át, hogy téglalap alakú területekre - rézsűkre és teraszokra - szabdalva biztosítjuk a megszokott szabályos sík placcokat. A mélyedéseket is gondosan feltöltjük.

Pedig sokat veszítünk ezzel a sematikus gyakorlattal, két szempontból is:

  • Egyrészt elveszítjük a harmonikus domborzatalakításban rejlő lehetőségeket.
  • Másrészt kihagyjuk mikroklíma alakítás domborzat adta lehetőségeit.

Ami az esztétikát illeti, két ökölszabályt említenék meg:

  • A szemlélő akkor érzi kellemesen magát, ha feléje hajló, homorú felületeket lát. Ősi, állatvilágból örökölt ösztön ez. Őseink évmilliókba viszonyulóan ott érezték jól magunkat, ahol jól belátták a teret, és a rájuk leselkedő ragadozókat.
  • A másik, amire a festők jöttek rá, az aranymetszés szabálya. A látómezőnket kettéosztó hangsúlyos elem (dombtető, nagy fa, bokor, épület) úgy helyezkedjen el, hogy a kettéosztott látómező kisebbik darabja úgy arányuljon méretben a nagyobbikhoz, mint a nagyobb az egészhez. Ezért tűnik mesterkéltnek, diszharmonikusnak, ha pl. egy oszloptuját a kert kellős közepére ültetünk.

 

Bővebben: Terepplasztika és mikroklíma alakítás

Megjelent: a Biokultúra Tájékoztató 1990 /6. számában. Sajnos az árrák olyan rossz minőségben vannak meg egy fénymásolatom, hogy azokat nem lehetett digitalizálni.


A permakultúra fogalma a hazai biokertészek körében még nem nagyon ismert. Az ausztrál Bill Mollison (1988) által megalkotott szó és a fogalom egy olyan, alapjában véve önellátásra alapuló ökológikus gazdálkodási rendszert jelent, amely tökéletesen beilleszkedik a természetes ökoszisztémák rendjébe. A Bill Mollison által megkezdett mozgalom azóta világméretűvé terebélyesedett. Ausztráliában, Új Zélandon, az USA-ban, Nyugat- Európában alakultak permakultúrás központok, amelyek az új útra tért gazdálkodókat látják el információkkal, szakmai útmutatásokkal. 

Kiadványaik számos beszámolót tartalmaznak új permakultúrás gazdaságok létesítésének módszereiről és eredményeiről, valamint szegény, sivár körülmények között élő népek számára tervezett tanító körutakról. Különösen jelentős tevékenységük a Föld katasztrófa övezeteiben ahol az erodált, vagy az eredetileg is terméketlen táj egyedül lehetséges művelési és feljavítási lehetőségének látszik. A fenti információkhoz az ausztráliai kiadású "Best of Permaculture" c. gyűjteményéből és az amerikai The International Permaculture Seed Yearbook c. magazinból jutottam.

Bővebben: Permakultúra - Az édenkert "agrárgazdasága"?

A permakultúra alapgondolatát az ausztál Bill Mollison, és David Holmgren publikálták az 1970-es években. Az a meggyőződés sarkallta őket, hogy ha az emberi társadalom továbbra is ilyen mértékben folytatja a Föld tartalékainak fölélését, akkor el fogja pusztítani az élővilágot, és önmagát is.

A permakultúra megoldásként a természetben zajló ökológiai folyamatok minél teljesebb érvényesítését javasolja az ember élőhelyén, és szükségletei megtermelése során. Hangsúlyozza a fogyasztás drasztikus csökkentésének, az energiamegtakarításnak, és a természetből való "házi" energianyerés különféle módozatainak fontosságát.

 

A permakultúra természetszerűsége, szellemessége, és szépsége annyira megragadott, hogy úgy gondoltam, érdemes kipróbálni. Éppen húsz éve kísérletezek. Most azt mondom: legalább a fele megvalósítható!

 

Egy biogazdaságban is létrejönnek hasznos ökológiai kapcsolatok termesztett növényeink, szántóföldünk, és a természetes fauna tagjai között. Ebben segítünk: búvóhelyet készítünk a sünnek, hasznos rovaroknak, virágokat ültetünk a ragadozó, és parazita rovarok számára, hogy a belőlük gyűjthető nektár és virágpor táplálja a zengőlegyeket, fürkészdarazsakat, fátyolkákat.

Ha permakultúrában gondolkozom, akkor a gazdálkodás valamennyi elemét (növényeket, állatokat, építményeket, domborzatot, táj, és vízrajzi adottságokat) egy egységes ökológiai rendszerré szerkesztem össze. Ebben az egyes elemek produktivitása, használhatósága javul, a ráfordítás (ápolás, takarmány, gyógyszerek, elhelyezésre szolgáló épületek) csökken. A rendszernek része az ember is, tehát a permakultúra egyben emberi élőhelyeket is teremt. Célja az is, hogy pozitív közösségi kapcsolatok teremtődjenek. A piac különféle formái: például a a városok, és a közelben élő biogazdák között szerveződő zöldség előfizetés, "box-rendszer", a termelők-fogyasztók szövetkezése, a szívesség bank, a helyi "etikus befektetéseket" szolgáló pénzügyi szervezetek, stb. alakulhatnak ki. Mindezek több helyen megvalósultak már a világban, az élővilág védelmét, szép természetes környezetet, pozitív közösségi kapcsolatokat, és a szükségleteket egészséges, változatos módon kielégítő gazdasági termelést hozva létre.

 

Bővebben: Mi a permakultúra?