Permafórum Hírlevél (002) - 2011 Tél

Az email képeket is tartalmaz. Amennyiben nem látod őket, de szeretnéd: nézd meg az internet böngésződben.
Permakultura virag logo

Permafórum Hírlevél

Második szám

Hírek

Profil változások

Az utóbbi hetekben ha jártatok a fórumon, talán észrevettétek, hogy valami kis változás mindig történik. Egyik ilyen változás a profilok módosítása volt. Induláskor a felhasználók profilja elég kezdetleges volt , ezért nem is csodálkoztunk azon, hogy nagyon kevés tag töltötte ki magáról az adatokat. Nem is igazán volt erre lehetőség. Induláskor ezt elfogadhatónak tartottuk, de így hogy a résztvevők létszáma 80 fölé emelkedett és az aktivitás is megnőtt, elkezdtük a szükségét érezni, hogy több információt is megadhassunk magunkról. Ennek eredménye az lett, hogy a profil oldalak teljesen át lettek dolgozva. Mostantól az új jelentkezőknek ki kell tölteni mezőket magukról (általános bemutatkozás), nemükről, országukról, megyéjükről, érdeklődési köreikről. Ezek a mezők azért fontosak, mert talán elősegíthetik néhány kis helyi közösség elindulását, formálódását. Ezen kívül sok más opcionális mező is belekerült a profilba azok számára akik szivesen megosztanák valódi nevüket, weboldaluk címét, munkahelyüket, telefonszámukat, stb..., de ezek kitöltése nem kötelező. Még egy változás ami valószínűleg szembetűnő lesz, az az, hogy profilképet is be kell állítania minden résztvevőnek. A profilkép lehet egy a szerveren található alapértelmezett képek közül is (leginkább arra az esetre, ha regisztrációkor nem állna rendelkezésre egyénibb kép), de lehet egy a felhasználó által feltöltött kép is. Mi mindenképpen örülnénk, ha személyes képek feltöltésével az egyedi profilok lennének többségben.

Kérünk, amennyiben már régebben regisztráltál, szánj egy kis időt a profilod frissítésére, hogy a személyes jelleggel is elősegíthessük az egymással hasonló érdeklődési körű, vagy éppen egymáshoz közel élő résztvevők egymásra találását.

 

Elkészült a Permablog

Egy másik változás ami fel-fel bukkant az utóbbi időben, az a Permablog link. Úgy éreztük a fórum kezdi megtalálni önmagát, de egy közösség kialakulásához szükség lehet más kommunikációs médiumok megjelenésére is. A blogot egy ilyen hiányzó médiumnak éreztük, ezért megcsináltuk. Ezúton szeretnénk benneteket invitálni, hogy csatlakozzatok saját vagy közösségi blogokkal, ha kedvet éreztek gondolataitok, projektjeitek megosztásához. EcoVitka és Gergő már el is indítottak egy csoport blogot, ahol a "tanyaprojektjük" tanulságait, izgalmait és a permakultúrás tanulási folyamatukat dokumentálják. A blogról és szerepéről bővebben a Miről szól a Permablog? című cikkben olvashattok.

 

'David Holmgren: Essence of Permaculture' füzete magyarul

permakultúra dióhéjban

Elkészült a magyar fordítása ennek a huszon-egy-két oldalas könyvecskének, ami egy kivonat David Holmgren - Permaculture Principles and Pathways Beyond Sustainability című könyvéből. Remek kis önkéntes fordító csapat jött össze néhány fórumozóból, akiknek ezúton szeretnénk megkösszönni a közreműködést. Pillanatnyilag a fordítás lektorálása folyik, majd a szerkesztés elkészültével hamarosan ingyenesen letölthető lesz a http://permacultureprinciples.com/ oldalon. Addig pedig egy kis ízelítő, miről is szól a mű: A Permakultúra bemutatása; gondolatok a mozgalom jövőjéről; a Permakultúra elveinek jelentőssége és használata. A kis könyvecske egy jó kezdő pont lehet az ismeretek bővítéséhez mielőtt valaki nekivágna a teljes könyvnek. Amikor a magyar változat elérhetővé válik, arról természetesen hírt adunk majd a fórumon.

Elindult a Városi sejt

Várisi sejt - Permakultúra

Ha még nem hallottatok a Városi sejtről akkor itt az ideje belenézni mi is történik a budapesti permakulturás kezdeményezéssel - http://www.facebook.com/varosisejt. Dávid, egy lelkes permakultúrás tervező, a nyár végén költözött Budapestre egy harmadik emeleti lakásba ahol egyből elkezdett Permakultúrás beszélgetéseket, workshopokat szervezni. Igény szerint egy-egy délutáni programot angolul is megismétel. A Városi Sejt látogatása főleg azok számára ajánlott, akik városi életübe és lakásukba szeretnék a permaklutúrát becsempészni. Ami eddig történt:

  • Rendszeres beszélgetések a Permakultúráról
  • Giliszta-farm építése
  • Ablakfarm kivitelezése
  • Gomba termesztés
Amennyiben ezek a dolgok érdekesnek tűnnek számodra, ne felejtsd el megnézni az interneten - vagy ami még jobb: személyesen.

 


 

Könyvajánló


Baji Béla - Önfenntartó ökológiai gazdálkodás: Permakultúra II.kiadás

Az első magyar nyelvű Permakultúrás könyvként emlegetett Önfenntartó biogazdálkodás - Permakultúra című kiadványt 2010-ben pillanatok alatt elkapkodta a magyar közönség. Azóta sokan várták, hogy valami hasonló anyagot beszerezhessenek. Most, 2011 karácsonyára, a szerző előrukkolt a második (bővitett) kiadással, igy az érdeklődőknek nem kell tovább várakozniuk. A könyv a régi fejezeteken kívül a következő új témákal foglalkozik részletesen:

„A permakultúra párhuzamai”

„Permakultúra tanítása”

  • „Mit tegyünk a szennyvízzel”
  • „Állatokról”
  • „Városi permakultúra”

„Mikroklíma megfigyelése, és mérése”

„Permakultúra Mit-hogyan” és „Permakultúra praktikák”

  • A PET palackoknak háromból négy élete lett.
  • Fák GYÖKERÉRE is lehet oltani!
  • A borsót is érdemes karózni!
  • Az alumínium sörösdobozok elpusztítása horrrorisztikus módszerekkel…
  • Kalandjaim az üvegházakkal.
  • Egy közönséges kerti növény levelével is lehet paradicsomot, uborkát, facsemetét karóhoz kötni! (Ingyenes, megújuló forrás!!!)
  • Egy kísérletező régész szerint: hogyan tárolták a bronzkorban eleink a gabonát egy nyirkos gödörben, hogyan sütöttek kenyeret kemence nélkül, hogyan főztek húst fazék nélkül, szabadtűzön. És „mellesleg” feltalálták a sörkészítést!

„A permakultúra, és a biokertészkedés szakmai kérdései”

  • Zöldségtermesztés vetési, palántázási időpontjai, biotermesztésre alkalmas fajtái.
  • Gyümölcstermesztés, biotermesztésre javasolható ellenálló fajták, a metszés-nem metszés kérdése.
  • Bio permetlevek, trágyalevek készítése
  • Permakultúrás kertbe ajánlható „köztes” fák, bokrok, kúszónövények, örökzöldek részletes ismertetése táblázatosan

„A Permetezés dilemmái”

 


David Holmgren: Principles and Pathways Beyond Sustainability

David Holmgren_permakultura elvek

David Holmgren ebben a művében mutatja be részletesen a Permakultúra koncepcióját, amit a 70-es években Bill Mollisonnal együtt dolgoztak ki, viszont még a mai napig fejlődésben van. A könyvben 25 év Permakultúra tanítás és gondolkodás jelenik meg, ami a megszokott alapelveket kiegészíti és új utat mutat a megértésükhöz. A 12 alapelv mindegyike valamilyen pozitív cselekvésre szólít, melyekhez egy-egy egyszerű ikont és könnyen érthető szólásokat, közmondásokat rendel.

Holmgren erős összefüggést lát aközött, miként alakítjuk saját életünket, közösségeinket, valamint környezetünket, és aközött, hogy milyen flexibilitással állhatunk a jövő kihívásai elé.

Tanulók és tanárok számára a mű egy alapvetőbb és letisztultabb képet ad a Permakultúráról mint Mollison híres műve - a Designer's Manual - és egyben bemutatja azt is, hogy a Permakultúra sokkal több mint egy kertészeti rendszer.

A Permakultúra iránt komolyan érdeklődők számára ez a könyv elengedhetetlen irodalom. A gondolatok mögött pedig nem csak az elmélet van, hanem praktikus példák Holmgren saját életéből és Melliodora projectjéből.

 

 

Paul Stamets: Mycelium Running

Mycelium Running egy kézikönyv ami arról szól, hogyan tudják a gombák megmenteni a Földet. Igen - talán a legjobb dolog amit tehetünk a természet megmentése érdekében, az több gomba termesztése. Paul Stamets ezen könyvében arról ír, hogy hogyan lehetséges ez.

A ma elfogadott általános tudomány így vélekedik a micéliumról: mikroszkópikus sejtek, melyeknek gyümölcse a gomba, újrahasznosítják a szenet, nitrogént, és más fontos elemeket - az elpusztult állatok és növények maradványainak lebontása közben - igy alakítva azokat tápanyagokban gazdag talajjá. Amit Paul Stamets felfedezett, az az, hogy a gombák ezen tulajdonságát felhasználva használhatjuk őket mérgező anyagok hatástalanítására, kórokozók folyómederből való eltávolítására, rovarok populációjának kontrolására, valamint erdők általános jólétének javítására.

Ez a könyv egy teljes útmutató amiben szó esik mindezekről a technikákról. Ezen kívül találhatunk benne fejezeteket a gombák gyógyító hatásairól, életfunkcióikról, szaporításukról, valamit tipusaik kiválasztásáról bizonyos feladatokhoz. A könyv sok referenciát és gyönyörű képeket is tartalmaz.

 


 

Túl sok neked?