Gyorsan szerezzetek jószágokat
Húst már egy ideje nem veszünk boltban, csak a sajátot esszük, vagy ismert forrásból cserélünk néha. Zöldség-gyümölcsöt ha kell, akkor piacon, ott is kistermelőtől vagy a biopiacon. (Számomra egyébként ez még egy dilemma, mert a pécsi biopiacra például van, hogy Szegedről hozzák a cuccot. Erre azt mondom, hogy akkor lehet, hogy mégis jobb a helyi, még ha nem is hivatalosan bio, minthogy ennyit kelljen érte benzingőzölni.) Mondjuk a zöldség-gyümölcs az egy átmeneti probléma, mint ahogy nálatok is, mert 1-2 éven belül mindent meg tudtok majd termelni otthon, az sokat számít.
Gabonát és olyat, amit nem termelünk meg, első körben biotermelőktől próbálunk szerezni, most pl. a permalistán is meghirdetett tönkölyből vettünk, tavaly a hagymát, krumplit egy baranyai biotermelőtől vettük, idén már van saját, még nem kellett venni.
Az egyéb élelmiszereket bioboltban vagy DM-ben, biorészlegen. (Esetünkben leginkább pelyhek és müzlik, földimogyorókrém, kakaópor, magvak, ilyesmik.) Ez nem egy olcsó mulatság, de mi úgy döntöttünk, hogy a kaja az, amin nem spórolunk, cserébe viszont szinte csak használt ruhákat veszünk pl. Aztán van néhány dolog, amit simán boltban veszünk, sör, kávé, cigidohány (hehe, ezeket mind a férjem fogyasztja...
)
Amit még szeretnék, de eddig nem sikerült találnom, az a lencse. Azt simán boltban veszem, nem is tudom van-e itthon lencsetermelő, hát még bio...Pedig rendszeresen esszük, úgyhogy jövőre megpróbáljuk itthon a kertben.