PermaLom Jegyzetek

Még kell aludnunk egy jó párat, de szépen lassan közeleg az időpont, amikor Baji Bélát fogjuk vendégül látni a PermaLom tanyán egy hétvégi permakultúra bevezető erejéig. A kertészkedésnek álcázott forradalom (aka permakultúra) botanikai vonalában nagyon erős Béla és mi ezt a tudást szeretnénk kiaknázni és a tanfolyam részvevői számára is elérhetővé tenni. 

Bővebb infó: permaforum.hu/tanfolyam
Jelentkezés: goo.gl/forms/9F01wruYVX

Már legalább egy tucatszor hallgattam és néztem végig Béla diáit a tapasztalatairól, de mindig fedezek fel benne új és megfontolandó dolgokat. Béla több, mint két és fél évtized kemény kétkezi munkájának eredményét tárja elénk. Mégpedig arról, hogy egy kizsigerelt, csupasz szántóföldből hogyan varázsolt egy polikultúrás dzsungelt a Tápiószele közeli homokon.

Izgalmas év elé néz a mi kis alföldi dzsungelünk. Különféle összejövetelek egész sorára készülünk, amik szeptemberben egy két hetes PDC-ben (permakultúrás tervezői tanfolyamban) fognak kiteljesedni.

A program sorozat egy tervezői hétvégével indult múlt héten, ahol belekostoltunk a permakultúrás design szemlélet alapjaiba. Megálmodtuk a PDC felé vezető utat és átgondoltuk, hogy milyen infrastruktúrára van szükség egy ekkora esemény befogadásához.

 Ő is tervezett (baba)

Képek, szavak, összehordok hetet-havat.

Hány különböző növényt látsz a képen?

Hogyan lesz egy tarackkal borított kertből egészségtől duzzadó talaj és szépséges veteményes?

Ami biztos: lassan és rengeteg szervesanyag felhasználással. Erről bő egy éve már lamentáltam egy sort, képekkel tarkítva. Azóta további tapasztalatokkal gazdagodtunk takarás, komposztálás és totális gyombizergálás témában.

A mai bejegyzésemben szereplő kert ilyen volt 2011 szeptemberében:

Meg kell hagyni, a tanya eléggé kietlen a télen. Persze számomra így is meghökkentően gyönyörű. Nem tudom mi ez a fura dolog, amit érzek, de mintha földbe gyökerezne a lábam, amikor ebben a különleges kis világban vagyok. A mi kis dzsungelünk. Hatalmas kupi van nálunk. Oriási káosz. Amikor vendégek jönnek, akkor valahogy mindig szabadkoznom kell. Vagyis nem kell. Csak jön. Elmondom, hogy káosz nélkül nincs rend. És hogy az itt látható káosz az valóban a rend előszele. Nyáron más. Akkor a buja növényzet kicsit ápol és eltakar. A mi kis dzsungelünk... 

Úgy érzem, hogy a környékbeliek, még ha nem is értenek teljesen, kezdenek minket igazán elfogadni. Úgy, ahogy vagyunk. Furán. Már nem osztanak annyi jótanácsot. Inkább mi kérdezünk, minthogy kéretlen véleményekkel lássanak el bennünket. A szomszédasszonyom a minap azt találta mondani, hogy nem is látszik rajtunk, hogy mérnökök vagyunk. Olyan jól esett. Komolyan. Annyira szeretnék beolvadni, eggyé válni azzal a hellyel, amit otthonunknak választottunk. Biztos egy csomó szereotípia él bennük az okostojás világról, a városiakról. Úgy érzem, hogy megállom a helyem, akárhol is vagyok, mégis igen nagy kihívásnak éltem meg azt, hogy befogadjanak engem, egy városi kis fruskát a tanyavilágban.

Üstben fő a szilvalekvár egyenesen a szilva erdőből. Szüret a susnyásban, napokig tartó magozás, fél napos keverések, no cukor, három kanyar.

Múlt hétvégén ismét saraztunk a PermaLom tanyán. Egy pár kedves ismerős betoppant hozzánk, akik keze munkája nyomán ismét léptünk egy cseppet előre. Köszönet érte :)

A hétvége elött kezembe kerültek a tavaly nyári jegyzeteink. Mi is volt az álmunk ezzel a fura kreálmánnyal? Nem titkolt vágyunk volt, hogy a telet ki tudjuk húzni a tanyán, de elsősorban egy kísérletnek szántuk. Mit tud két fiatal felépíteni, akiknek még bőrkeményedés van a fenekén a sok irodai ücsörgéstől és nem sok sejtése van az építészet rejtelmeiről? Sokat filóztunk azon, hogy a "quick and dirty" (azaz gyors és piszkos) módszert válasszuk, vagy kezdjünk bele egy komolyabb építkezésbe, hogy mihamarabb legyen egy otthonunk. Végül amellett döntöttünk, hogy legyen ez egy nagy kísérlet, egy kreatív őrület, ahol mindenki, aki betér hozzánk kiélheti az alkotó szellemét. Szerettük volna, hogy a kis kunyhó fűthető legyen: legyen hová behúzódni a téli hideg elöl. Éjszakázni csak párszor sikerült itt és azok az éjjelek is inkább valami vadregényes kalandra emlékeztetettek, mintsem élhető körülményekre. Viszont nagy hasznát vettünk a kunyhónak a nappal, amikor be tudtunk fűteni, ebédet, vacsorát tudtunk főzni, hogy könnyebben menjen a munka a tanyán. Egészen júniusig használtuk, amikor is megépült a nyárikonyhánk. Aztán a nyár el is rohant, villám sebességgel és arra eszméltünk, hogy megint ősz van. A kunyhó tapasztása pedig korán sincs befejezve. 

Már jó ideje csacsogtam arról, hogy nyári konyhát fogunk építeni. Erről fogok most nektek kevés szóval és sok képpel mesélni.

Ilyen volt a tavalyi rögtönzött konyha helyzet. Csodálatos Pesta cimboránk ránkhagyományozta ezt a pompázatos, úttörőtábori hangulatot idéző sátrat. Ekkor még más fedett hely nem is volt a tanyán. Megsajnált minket, hogy esőben, szélben egy csepp kis kifeszített ponyva alatt húzzuk meg magunkat. Jól működött, de az ősz végére belefáradtunk abba, hogy csak laposkúszásban tudjuk megközelíteni a tűzhelyet. A kép előterében kézmosdóhely, mögötte pedig a többfázisú mosogató állomás látható. 

Az egyik kedvenc növényünk a kertben a fekete nadálytő (Symphytum officinale). Millió és egy csodás tulajdonsággal rendelkezik, embert és talajt egyaránt gyógyít:

A kertbe számos helyre ültettem egy-egy kis csoportot: gyümölcsfák köré, a zöldség ágyások szélére és a tarackosba is. Évelő, töosztással jól szaporítható. Terjed mind a nyavaja, szóval érdemes olyan helyre ültetni, ahol késöbb nem fogjuk megbánni.

 Mik is ezek a csodálatos tulajdonságok?

 Valójában ezúttal nem is a bili borult ki, csak a kakikomposzt oldala:

Ebbe a négy raklappal körbevett komposztálóba már bő egy éve került bele a száraz toalettből származó anyag hétről-hétre. Pár hónapja betelt, ezért egy újat építettünk, ez pedig megkezdhette két éves pihenőjét. Azt már biztosan korábban is említettem, hogy a két évet biztonsági okokból lőttük be. Mert hát mégis csak kakkerról van szó. Persze lehet, hogy rövidesen meggondolom magam, mert már most olyan gyönyörű a cucc, hogy hatalmasat dobbant a szívem, amikor megláttam. Országh József és Joseph Jenkins szerint elegendő egy év ahhoz, hogy gyönyörűen lebomoljon és humifikálódjon a teljes tartalom. 

Bizony itt a tavasz megállíthatatlanul és nem mondhatnám, hogy különösebben lassú, nyugis telünk lett volna. Bár ősszel behúzódtunk a városba, mégis az időnk egy jó részét a tanyán töltöttük. De csépeltük a fórumot is ezerrel, vagy barkácsoltunk, kézimunkáztunk, olvastunk és terveztünk.  Jó telünk volt. Blogolni sajnos kevesebbet tudtam, mint amennyit szerettem volna. Ezt a bejegyzést is egy hete elkezdtem már, de csak addig jutottam, hogy a fenti pár sort begépeltem és kiválogattam pár képet. Befejezni már nem tudtam.  Majd most...

A múlt héten azt a címet adtam a bejegyzésnek, hogy "Vége a télnek". Akkor még nem is sejtettem, hogy milyen hihetetlen sarki körülmények közé fogunk keveredni a Balaton Felvidéken március idusán. De erről majd legközelebb. Most jöjjön az elmúlt másfél hónap egy-egy pillanata képekben:

Februárban, hóban sem áll meg az élet.

Egyszer költöttem egy verset. Nem sok verset költöttem az életemben, de mindig fontos dolgokról. A szóban forgó versnek Óda a tarackhoz a címet adtam abban a bizonyos ihletett pillanatban. Úgy kezdődött, hogy "Tarack, Óh tarack...". Sajnos többre nem emlékszem, csak arra még, hogy Gergő is felkapta a fejét, olyan zengzetes volt.

A vers abból az őszinte csodálatból fakadt amit a tarck iránt érzek. Persze, persze, tudom, hogy sokaknak fejtörést okoz. Nem könnyű mellette kertészkedni. De valójában nem is kell. A tarack csak a dolgát végzi, amíg van neki, aztán elmegy. Ha küzdesz ellene és ízeire szeded a talajt, akkor nem tudsz szabadulni tőle. Ő pont az ilyen bolygatott talajt szereti. De ha felgyorsítod a talaj javulásának folyamatát, akkor elöbb tud a tarack is nyugdíjba vonulni.

Az alábbiakban a Permalom tanyánkon szerzett egy éves tarack-tapasztaltaunkat osztom meg. Több féle "módszert" használunk: attól függően, hogy mi esett éppen kézre és milyen takaró anyag állt egyáltalán rendelkezésünkre.

Egy fantasztikusan termékeny és mozgalmas évet zártunk Geri bátyóval. A 2012-es év tanulásról, tapasztalásról és az együttműködésről szólt és december 21-én, legnagyobb örömünkre a világnak sem lett vége. Ezt a napot választottuk arra, hogy először kipróbáljuk az ólat. Jól beizzítottuk a sparheltet, kicsit összegereblyéztük a viszonyokat és először fogadtunk vendégeket a PermaÓl-ban. 22-én reggel hatalamas, mindent elborító zuzmara csendje fogadott minket. Fura volt és gyönyörű. Ha vége is lett volna a világnak, azt itt ebben a kis alföldi zugban aligha vettük volna észre.

Gergő legutóbbi bejegyzését olvasgatva az volt az érzésem, hogy a történethez nagyon hiányoznak a képek. Ezért a teljesség igénye nélkül felszórok ide néhányat, amelyeket az elmúlt bő egy hónapban készítettem.

Láthattok itt pár képet a galéria építéséről, az ól belső tapasztásáról, a sparheltről, a hőn szeretett komposzt prizmáimról, növényekről, mulcsba vetett zöldtrágyáról és néhány pillanatképet a tanya népes állatvilágáról (a kiscsibék sajnos elpusztultak).

Jó nézelődést...

Tegnap értem haza Svájcból egy nagyszerű tréningről. A kurzus arra fókuszált, hogy a fiatalok élmény alapú oktatásába hogyan lehet a beavatási szertartások alap gondolatait és motívumait felhasználni. A Pandora egyesület egyik tagja nem tudott elmenni, mert a família kutyusaival otthon kellett maradnia. Így felszabadult egy hely az utolsó pillanatban, én pedig boldogan ugrottam a lehetőségre. Amint kiengedtem a gőzt a tanya csendjében és sikerül összeszednem a gondolataimat, megosztom veletek néhány fotó kíséretében.

Ahogy az elmúlt hetek fotóit böngésztem és rendezgettem megihletett az alomszék és arra gondoltam, hogy lazításként kanyarintok erről egy szösszenetet.

Tehát jöjjön egy kis kakikomposzt update képekkel:

Már egy jó ideje nem jelentkeztünk, ezért gondoltam dobok egy sort szeretett követőinknek, hogy tudassam, még élünk és nem vitt még el sem a CO sem a kéménytűz.

Az utóbbi időben kicsit meglassultunk - a nap nagy részét a városban töltjük (amikor éppen nem külföldön jár valamelyikőnk) - de azért napról napra haladunk. Képeim nincsenek, Vitka meg nincs itthon, így én most csak szövegesen jelentkezem.

Szóval a történtek:

- Komposzt építés: Vettünk a szomszédtól egy pótkocsinyi friss marhatrágyát amit Vitka és Roli elkezdtek összekeverni a városi zöldhulladékkal. Némelyik kupac elég szépen duruzsolt 50-60 fok  körül amikor mértük.

- Tapasztás: Vitka és édesanyám betapasztották a kunyhó belsejének kb 1/4-ét. Aztán bejöt a fagy.

Esős borongós idő volt tegnap, ezért úgy döntöttünk, befűtünk. Persze csak miután a házkörül rendeztük a vízelvezetési viszonyokat. Igeiglenesen. Van még mit játszadozni vele. A zuhogó eső arra is jó volt, hogy lássuk milyen jól szuprál a tető. És valamilyen csoda folytán a szél sem tépázza annyira.

Úgy gondoltuk, hogy mostanra minden kalppol, hogy csinálhassunk egy próbafűtést, hadd száradjon az a sár. A legtöbb dolog olajozottan ment, miért lett volna ez a fűtéssel máshogy? Kiskályha bepuszil, kéménycsövek összedugva. Rőzse, papír, meggyújt. Elsőre begyullad. Huzat okés. Irány kifelé:

Micsoda füst! Micsoda füst! A szivem dalolni kezdett mikor megláttam :) Gergővel vigyorogtunk az örömtől, mint két vadalma, ahogy néztük a felszálló füstöt.

Mogyorót ültettem magról. A módszert Baji Bélától tanultam a két héttel ezelötti héregi permakultúra tanfolyamon. Ott kiírtottuk egy bozótos piciny részét és azokkal az ágas-bogas gallyakkal takartuk le a talajt, hogy a gyomok ne nyomják majd el a cseperedő magoncot.

Anyagok, eszközök:

- 1 köbméter gally, lomb, stb.

- 1 vödör erdei lombföld

- 6 szem mogyoró

- 2 db alul, felül levágott pet palack

- 1 kapa

- víz

Éppen néhány városi szerves hulladék szállítmányt rendezgettünk el komposzthalmokká, amikor jött az ötlet, hogy el kéne már ültetnem néhány mogyorót, mielött az összeset felfalom.

Húúú, annyi esemény volt az utolsó bejegyzésem óta, hogy azt sem tudom, hol vegyem fel a fonalat. Múlt elötti hétvégén permakultúra tanfolyamon voltam Baji Bélával Héregen. Addig Gergő és Albi ügyködtek az ólon. Megfixálták a kéményt, elrendezgették a fóliát a tetőn. Hétközben lassacskán haladtunk csak a sarazással. Olyan gyönyörű idő volt, hogy a kerti munka is nagyon hivogató volt. Komposztot építettünk, mulcsoztunk, ültettünk, tettünk-vettünk. Egyenlőre kívülről egy pici darab van rendesen letapasztva, belülről pedig most fejeztük be a fröcskölést. Szóval lesz még mivel szórakoztatnunk magunkat. Én nem gondoltam volna, hogy a múlt hétvége ilyen szép lesz, pláne azt nem, hogy hosszú hétvége: így nem szerveztem tapasztás partit. Ehelyett a Pandora és a Pachamama Association szervezésében tartott hiper-szuper szimpóziumra mentünk el szombaton, vasárnap délután pedig egy vagon fekete nadálytővel és egyéb ültetnivalóval tértünk haza anyukámtól. Kedden arra jöttem rá, hogy három ember sokkal több, mint 2+1: nagyon sokat haladtunk a sárfröcsköléssel, mert Gergő anyukája is beugrott segíteni.

Míg szárad belül a felfröcskölt sár, egy két belsőépítészeti megoldáson törjük a fejünket. Ezekre majd még rátérek, de most az ájulás határán vagyok, úgyhogy mutatom a képeket és megyek szunyókálni:

Egy nap a tetőn mászkálva arra lettünk figyelmesek, hogy ennek az építkezésnek milyen pici a lábnyoma. Itt egy saras kád, amott egy-két vödör, létra, szerszám. Nincs sitt, nem fröcsög a beton orrba-szájba és ami feleslegként felhalmozódik, az többnyire mehet a mulcsba, komposztba.

Alapvetően gyönyörű időnk volt, mióta utoljára írtam, de azért egy-két vihar is befigyelt a napokban. Miközben dolgozunk a kunyhón, nagy erőket köt le a kitakarom-betakarom játék is, elsősorban töksötétben. Már csukott szemmel, félkézzel is simán betakarjuk a kupolát. A tetőtvel sokat haladtunk, a tapasztással viszont már kicsit kevesebbet. Elkészült a füstkivezető nyílás, bekerültek az átvilágító üvegek. Szóval egész jól állunk. Lassan remélem be tudunk fűteni és ha a belső tapasztást sikerül befejezni, akkor talán már be is húzódhatunk az ólba melegedni.

A napokban éppen azon gondolkodtam, hogy tavaly kb. október 20-ig bírtuk lakókocsiban az életet. Aztán amikor kint egy vödörben befagyott a víz, ráeszméltünk, hogy sürgősen valami meleg helyet kell találnunk. Kíváncsi vagyok, hogy ezt idén meddig bírjuk. A nappalokkal nincs gond, sőt éjszaka sem fázunk a sok hálózsák alatt. De az átöltözések, mosdás már egy cseppet erőt próbáló. No meg amikor esik az eső és minden vizes... Brrrrr.

Alább jöjjenek az újabb képek. A blogmotor frissítve lett, így újra tudok képeket feltölteni. Azonban az új verzió még nincs teljesen lefordítva és egy kicsit káosz hangulata van az egész blog felületnek. Remélem, hogy azért így is élvezhető. Gergő, ahogy ideje engedi, rendet fog varázsolni ebben a fejetlenségben.